Kék hírekVitt minden mozdíthatót

2019. január 16., szerda
 
Vitt minden mozdíthatót

Talán a dolgos hétköznapok kedvéért lopott fűkaszát, de a KRESZ táblák meglovasításának oka rejtély. A bíróságon talán kiderül.

 

 

 

 

 

 

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát azzal a kecskeméti férfival szemben, aki több üveg sört, közúti jelzőtáblát, kerékpárt és egy benzinmotoros fűkaszát lopott el Hódmezővásárhelyen.

 

A 48 éves férfi 2018 augusztusában egy családi házból kerékpárt, szeptember 2-án egy építési területről több közlekedési jelzőtáblát vitt el. Két nappal később az utcáról egy benzinmotoros fűkaszát és egy újabb kerékpárt lopott, a rajta található vászontáskában lévő sörrel együtt.

 

A rendőrök a férfi hódmezővásárhelyi tartózkodási helyén az eltulajdonított táblákat, bicikliket és szerszámgépet megtalálták, majd lefoglalták. A feltételezett elkövetőt előállították és gyanúsítottként hallgatták ki. Ellene lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

 

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az ügy iratait a napokban megküldte az ügyészségnek.

 
 
VH-CSMRFK
 

Olvassa el ezt is!

Ez a csendes gyilkos szezonja

Ez a csendes gyilkos szezonja

Szén-monoxid-mérgezés gyanújával szállítottak kórházba a mentők egy embert Mártély külterületén álló egyik családi házból.
A szezon legfölényesebb sikere

A szezon legfölényesebb sikere

A Kosársuli célja a hibátlan hazai mérleg megtartása, egyben a hatodik hazai siker megszerzése volt, mindez a négyből három kiváló negyeddel sikerült is.
Tornyai Szabadkán

Tornyai Szabadkán

Több mint száz év után láthatja újra az újvidéki közönség Tornyai János festőművész alkotásait.
Hivatalosan is járvány van Magyarországon

Hivatalosan is járvány van Magyarországon

Az eddigi statisztikai adatok szerint a 3-5 éves korosztály a legfogékonyabb az influenzavírusra. Egyelőre a 60 éven felüliek között van a legkevesebb beteg.
 

És ezt már olvasta?

Új fegyverek a Helyőrségnél
Új fegyverek a Helyőrségnél A kiképzések érdekességét az adta, hogy a vásárhelyi katonák az újonnan rendszeresített gépkarabélyokkal hajtottak végre.
 
Iskolások a Tornyaiban
Iskolások a Tornyaiban Jóval több iskola, jóval több osztálya használhatná ki a Tornyai Múzeum kiállításait. A kihelyezett tanóra mindig izgalmas és maradandó élmény.
 
Így lettünk bajnokok - a sportélet kulisszatitkai
Így lettünk bajnokok - a sportélet kulisszatitkai Nagysikerű könyvbemutatót és konferenciát rendeztek a hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskolában. Világ- és Európa-bajnok sportolók voltak a vendégek.
 
Ahol szárnyalhat a fantázia
Ahol szárnyalhat a fantázia A Budapest Arénában 11. Konyhakiállításon olyan világszínvonalú újdonságokkal, ötletekkel, termékekkel és megoldásokkal találkozhat, melyekkel korábban még soha!
 
Elhunyt Tanács Lajos professzor
Elhunyt Tanács Lajos professzor Életének 75. évében hosszú betegség után február 14-én elhunyt a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karának egy kivételes oktató-kutató egyénisége.
 
Eifert: ez életem legfontosabb és legnagyobb kiállítása
Eifert: ez életem legfontosabb és legnagyobb kiállítása A hazai és nemzetközi szinten is jegyzett fotográfusnak eddig negyven országban több, mint kétezer kiállítása volt a csoportos tárlatokat is számba véve.
 
Folytatódik a vásárhelyi szakképzés mélyrepülése
Folytatódik a vásárhelyi szakképzés mélyrepülése Tavaly a 37 indulóból egy, idén a 30 tanulóból szintén csak egy jutott túl a Szakma Kiváló Tanulója Verseny és az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny elődöntőjén.