FélpercesVásárhelyi katonazenészek vendégszereplése

2019. február 27., szerda
 
Vásárhelyi katonazenészek vendégszereplése

Az MH 5. Bocskai István Lövészdandár Hódmezővásárhelyi Helyőrségi Zenekar rézfúvós kvintettje vett részt Németországban, a testvérvárosi Ulmban megrendezett jótékonysági katonazenekari fesztiválon.

 

 

 

 

 

 

A zenészeket Fucsku Sándor vezérőrnagy, az ulmi Többnemzeti Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnokhelyettese üdvözölte.

 

A hódmezővásárhelyi együttes magyar dallamokkal színesítette a fesztivál repertoárját. A résztvevők megismerhették Kodály Zoltán és Farkas Ferenc egyes műveit, de az amerikai dixieland zenéjéből is ízelítőt kaptak.

A zenei fesztivál végén az összevont osztrák és német zenekarban helyet kaptak a magyar zenészek is, és együtt játszották el Brahms ötödik magyar táncát valamint német illetve osztrák tradicionális indulókat.

„Számos zenei élménnyel gazdagodtunk a testvérvárosi Ulm látogatása kapcsán. Megtiszteltetés volt számunkra, hogy egy ilyen – a katonazene világában – kiemelkedő eseményen mi képviselhettük a Magyar Honvédséget. Remélem lesz még lehetőségünk a következő években is részt venni a fesztiválon, hiszen mindig van mit tanulni a különböző nemzetek katonazenészeitől.” –hangsúlyozta Pakó Attila szólamvezető zászlós, a kvintett harsonása. 

 
 
VH-MH sajtó
 

Olvassa el ezt is!

Pákozdy Ferenc verseivel a szovjethatalom ellen lázított

Pákozdy Ferenc verseivel a szovjethatalom ellen lázított

A kommunizmus áldozatainak emléknapjához kötődő rendezvénysorozat zárásaként a vásárhelyi költő, író, műfordító munkáiból összeállított műsort mutattak be.
...mind hősök vagyunk, csupán a forma változik.

...mind hősök vagyunk, csupán a forma változik.

A vásárhelyi-mártélyi Risztov Évát a köztudat egyfajta hősként kezelte, a már visszavonult sportoló most őszintén mesél gyermekkora és az élsport szövevényes kapcsolatáról.
Egy színes egyetem színes programsorozata

Egy színes egyetem színes programsorozata

Április 6-a és május 17-e között Egyetemi Tavasz több száz programmal. Egyetemi színházak találkozója. 25. Őszi Kulturális Fesztivál. 95 éves egyetemi énekkar.
Az érzelmek széles tárháza BFMK színpadán

Az érzelmek széles tárháza BFMK színpadán

Szerelmes vásárhelyi költők a BFMK-ban. A szerelem ezer arcát villantotta fel a Bessenyei Színkör a Valentin-napi zenés-verses irodalmi estjén.
 

És ezt már olvasta?

Múltidéző kiállítás a Tornyaiban
Múltidéző kiállítás a Tornyaiban A Kiss Lajos nyomdokain haladva című tárlaton nemcsak a legrégebbi korok tárgyai, hanem a mához közelítő időszakok emlékei is láthatók. Képekkel.
 
Egy korszak értékelése
Egy korszak értékelése Az Emlékpont a Kommunizmus Áldozatainak emléknapja alkalmából szervezett programsorozatának zárásaként könyvbemutatót trartott.
 
A Szentendrei Régi Művésztelep vendégeskedik Vásárhelyen
A Szentendrei Régi Művésztelep vendégeskedik Vásárhelyen A Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. munkatársai az áprilisban megnyíló közös tárlatról egyeztettek.
 
Remek szereplés a Megyei Sakk Diákolimpián
Remek szereplés a Megyei Sakk Diákolimpián Február 22-én Szegeden rendezték meg a Megyei Sakk Diákolimpiát, melyet a 12 főből álló vásárhelyi csapat 11 éremmel fejezett be. Eredmények.
 
Máris itt egy ütős névsor!
Máris itt egy ütős névsor! A hazai fesztiválszcéna legnagyobb hagyományokkal bíró buliján, a Szegedi Ifjúsági Napokon szokás szerint nemzetközi sztárok és hazai sikercsapatok lépnek föl.
 
A Deszkkel szemben is ellenállhatatlan volt a csapat
A Deszkkel szemben is ellenállhatatlan volt a csapat Továbbra is remekül játszik a tavaszi szezonban a HLKC NB II-es felnőtt csapata. A lányok szombaton a Deszk vendégeként léptek pályára.
 
Az első kattintástól napjainkig
Az első kattintástól napjainkig Eifert János vásárhelyiségéhez és munkásságának egyetemes értékéhez kétség nem férhet. Hódmezővásárhely díszpolgárának megnyílt az életmű kiállítása. Képekkel.