BulvárKacsavonulás Hódmezővásárhelyen

2019. június 11., kedd
 
Kacsavonulás Hódmezővásárhelyen

Idén is összejönnek az ország "kacsaimádói", vagyis a Citroen 2CV szerelmesei. Június 15-én itt lesznek a társaik is, többféle régi és új Citroen formájában.

 

 

 

 

 

 

Ma már csak az idősebbek emlékeznek a legendás San Tropez-i csendőr című filmben száguldozó apácára és az általa vezetett 2CV-re vagyis a „kacsára.” Az idén 71 éves Citroen kacsa,  „német kollégájához” a Volkswagen bogárhoz hasonlóan kirívó látványosság, egy érdekes forma, és legalább ugyanakkora legenda. A tulajdonosok állítják, nem utolsó sorban egy életérzés is. Ezzel a "fílinggel" vagyis stílszerűen "szentimannal" bárki megismerkedhet Hódmezővásárhelyen, június 15-én, szombaton.

 

A mártélyi Citroen hétvégéből persze a vásárhelyieknek is kijut, hiszen június 15-én szombaton reggeltől – ezúttal kora délutánig a Kossuth téren lehet megcsodálni a résztvevő különlegesebbnél különlegesebb veterán és újabb autókat

Sajti Zsuzsanna, a találkozók fáradhatatlan és lelkes szervezője elmondta, az előregisztráció alapján 110-nél is több autó, illetve autótulajdonos lesz Vásárhelyen.

A vetélkedővel, játszóházzal, kézműves vásárral, koncertekkel tarkított napon szokás szerint szavazni is lehet a legszebbekre. Díjazzák a legmesszebbről jött, legöregebb, legfiatalabb autót és résztvevőt is.

Már most lehet tudni két díjazottat, mert a két legrégebbi, és talán legérdekesebb egy 1929-es Citroen AC4,  és egy 1925-ös Citroen B10 típus lesz.

Az előzetes hírk szerint lesz 3 db DS19, 3db DS21, 28db 2CV kacsa, 9db XM, 6db BX, Mehari, Acadiane, Ami6, GSA, LNA. No persze a legújabb Citroén modelleket is meg lehet gusztálni.

 

A Kossuth téren délután 3 óráig tartó program után Citroënek XIV. Országos Találkozója a hagyományos autós felvonulással folytatódik, mártélyi végcéllal.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Hegyi Barbara könyvbemutató Vásárhelyen

Hegyi Barbara könyvbemutató Vásárhelyen

Ha Barbara ételei egy varázsütésre emberré változnának, sokkal több lenne a szeretet és a jókedv a világon! – mondta Liptai Claudia az új könyvről
Bedől vagy nem dől be

Bedől vagy nem dől be

Az Önkormányzatnak ezúttal, a hét évvel ezelőtti nem megfelelő gazdálkodása következményeként, több száz milliós számlát nyújtott be a Belügyminisztérium.
Ismét hadüzenet a parlagfű ellen

Ismét hadüzenet a parlagfű ellen

Külterületen a földhivatalok, belterületen a helyi önkormányzat jegyzője és a növény- és talajvédelmi feladatkörükben eljáró megyei kormányhivatalok végzik az ellenőrzést.
Ne várjuk a repülőt

Ne várjuk a repülőt

Az Európai Unió, hasonlóan a beszüntetett kullancsirtáshoz, a környezetre károsnak ítéli a légi irtást. A szúnyogirtó készítmények engedélye lejárt.
 

És ezt már olvasta?

Újabb 4 tram-train szerelvény készül
Újabb 4 tram-train szerelvény készül A 2017-ben a MÁV-START Zrt.-re kiírt közbeszerzési pályázatban 10 milliárd forintot irányoztak elő a 8+4 darab szerelvény beszerzésére. Vagyis négy további szerelvény ára is lehívható.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2020. 26. hét
Családi események Hódmezővásárhelyen 2020. 26. hét "Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog..."
 
Tudnivalók az idei nyári diákmunkáról
Tudnivalók az idei nyári diákmunkáról Július 1-től augusztus 31-ig legalább 800 nappali tagozatos Csongrád-Csanád megyei tanuló vállalhat munkát a Nyári diákmunka 2020 program keretében.
 
Hazaköltözzünk Magyarországra? Ne költözzünk? Mi vár ránk otthon?
Hazaköltözzünk Magyarországra? Ne költözzünk? Mi vár ránk otthon? A hazaköltözzek-ne költözzek haza dilemma kulcstényezőként előkerül a megélhetés költsége és a megszerezhető jövedelem is.
 
Nemzetközi egyháztörténeti életrajzgyűjtemény vásárhelyi szerző közreműködésével
Nemzetközi egyháztörténeti életrajzgyűjtemény vásárhelyi szerző közreműködésével A több mint hétszáz oldalas német nyelvű kiadvány a Habsburg-monarchia megyéspüspökeinek levéltári dokumentációra épülő életrajzait mutatja be.
 
Biztos állás a katonai pálya
Biztos állás a katonai pálya Szentesen most végezték el az alapfelkészítést, Hódmezővásárhelyen a Helyőrségi laktanyában most kezdődött 40 fő katonai pályafutásának alapozása.
 
Árvízvédelmi munkálatok
Árvízvédelmi munkálatok Több helyen is az árvízvédelmet javító beruházás zajlik a Tisza alsó szakaszán. A projekt Hódmezővásárhely közigazgatási területét is érinti.