GazdaságElektromos autókat kapnak a kórházak állami pénzből

2019. október 3., csütörtök
 
Elektromos autókat kapnak a kórházak állami pénzből
Jelentős autópark-fejlesztést kap 90 egészségügyi intézmény, összesen 132 villanyautó-töltőt és 249 villanyautót, Volkswagen e-Golfokat kapnak.

 

 

 

 

 

 

 

200 kilométeres hatótávot gyakorlatilag bármikor tud a Volkswagen e-Golf, amiket a kórházak kapnak, de akár 300 kilométer fölötti hatótáv is kihozható belőle


Az autók és a hozzájuk tartozó 132 töltőállomás beszerzéshez 3 milliárd forintos támogatást nyújtott a kormány.

A hír, illetve az átadó ünnepség után több helyen is megjelent, vajon ez volt most a legfontosabb egészségügyi beruházás, vagy a 3 milliárd forintot más célra is lehetett volna fordítani ?


Mindenestre az e-Golfok hasznosságához kétség sem fér, miként azt Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere sajtótájékoztatón elmondta, az autókat telephelyek közötti közlekedésre, vér és vérkészítmények szállítására, sürgősségi szállításokra, ügyintézésre, szakemberek soron kívüli szállítására lehet majd használni. Kásler Miklós elsődleges nemzetgazdasági érdeknek nevezte, hogy Magyarország csatlakozzon az elektromos autózással generált fejlesztésekhez, és hozzátette: a kormány célja, hogy 2030-ra az állami gépkocsipark 30 százaléka elektromos meghajtású legyen.

 

Az autókat már forgalomba helyezték, de még nem ismert melyik 90 intézmény kap a 249 Golfból. Ha a miniszter átadó ünnepségén mondottak szerint, nevezetesen például telephelyek közötti közlekedésre szánják, akkor minden bizonnyal a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ is kap, hiszen a hódmezővásárhelyi, a makói kórház mellett, Kakasszék is a központhoz tartozik.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Sima járda rollernek, babakocsinak

Sima járda rollernek, babakocsinak

Ismét felpörgött az önerős járdaépítés Vásárhelyen. Továbbra is lehet pályázni építőanyagra. Még lehet jelentkezni, befogadják a pályázatokat.
Időmorzsák 2 - Sz..ó Lenin

Időmorzsák 2 - Sz..ó Lenin

Új sorozatunkban Hódmezővásárhely félévszázaddal ezelőtti apró történéseiből szemezgetünk. Lesz ki rácsodálkozik, lesz aki emlékszik szűkebb pátriája régi híreire.
Tóth Sándorra emlékeztek Aradon

Tóth Sándorra emlékeztek Aradon

Dr. Márki-Zay Péter polgármester, dr. Berényi Károly alpolgármester, valamint Tóth Sándor özvegye a tragédia helyszínén emlékezett a mártírhalált halt vásárhelyi gépkocsivezetőre.
Botrányos közjáték a díjátadón

Botrányos közjáték a díjátadón

Bár volt néhány méltatlankodó befütyülés, de furcsa módon tapssal fejeződött be Élthes Eszter beszéde, amelyben bejelentette visszavonja a Bessenyei-díj névhasználati jogát a várostól.
 

És ezt már olvasta?

A helyszín már megvan de lesz-e pénz a megépítésére?
A helyszín már megvan de lesz-e pénz a megépítésére? A rendkívüli közgyűlésen döntés született az új könyvtár helyszínéről. A kormány irányába történő kommunikációs technikán lehetne javítani.
 
Aki hozzájárult a vásárhelyi azonosságtudat erősítéséhez
Aki hozzájárult a vásárhelyi azonosságtudat erősítéséhez A magyar kultúra napján Múzeumőr címmel nyílt meg a Tornyai János Múzeumban a közgyűjtemény első vezetőjének emléket állító kiállítás. Képekkel.
 
Bíróság előtt a vásárhelyi kettős gyilkosság elkövetői
Bíróság előtt a vásárhelyi kettős gyilkosság elkövetői Hódmezővásárhely lakóit 2018-ban mélyen megrázta az idős szülőket meggyilkoló nő és élettárásának brutalitása és kegyetlensége. Videó a helyszínről és az elfogásról.
 
Kitüntették Dömötör Mihály fotóművészt
Kitüntették Dömötör Mihály fotóművészt Szeged Város Önkormányzatának vezetése a Magyar Kultúra Napja alkalmából kiemelkedő fotóművészeti tevékenységét kitüntetéssel ismerte el.
 
Nem hagyhatjuk veszni Hegyi Endre óriási gyűjteményét
Nem hagyhatjuk veszni Hegyi Endre óriási gyűjteményét Az értékén túl, az óriási eszmei értéke abban van, hogy a régi fotókon keresztül látjuk, megismerjük eleink életét, gyökereinket, erősítve ezzel identitásunkat. Interjú.
 
Kiállítással emlékezik Kiss Lajosra a Tornyai-múzeum
Kiállítással emlékezik Kiss Lajosra a Tornyai-múzeum A Kiss Lajos néprajzkutató munkásságát bemutató tárlatot a megnyitó előtti napon sajtóbejáráson ismerhették meg a médiumok munkatársai. Képekkel.
 
Az ezerarcú Mártély
Az ezerarcú Mártély Varga András téli mártélyi fotóit nézegetve, felsejlik a fotós jövőbeni újabb kiállítása, amelynek „anyagából” most a Vásárhelyi Hírek olvasói be/rápillantást nyerhetnek.