KözéletBiztos állás a katonai pálya

2020. június 11., csütörtök
 
Biztos állás a katonai pálya

A tavalyi évhez képest duplájára emelkedett a szerződéses szolgálatra jelentkezők száma tavasszal. A jelenség elsősorban a koronavírus-járványnak tulajdonítható, a veszélyhelyzet miatt munkájuk elvesztése miatt nehéz helyzetbe került emberek jelentős része mégsem csak átmeneti megoldásként tekint a katonai életpályára.

 

 

 

 


A Magyar Honvédség már a kezdetektől valós alternatívaként szolgált a nehéz helyzetbe kerültek számára – a katonáknak nem kellett és nem kell tartaniuk állásuk elvesztésétől, ráadásul a felvételi rendszert is adaptálták a megváltozott körülményekhez: a bekerülési procedúra könnyebbé és gyorsabbá tétele a magas elvárások csökkenése nélkül valósult meg, így zavartalanul folytatódhatott a civilek honvédségbe áramlása. Ennek egyik jele, hogy a napokban több mint negyven fő kezdte meg az alapfelkészülést, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi helyőrségében.

Nők, férfiak vegyesen jelentkeztek katonának. A mostani bevonulás különlegességét az adta, hogy a Csongrád – Csanád megye idei 100. bevonulója is Hódmezővásárhelyen kezdte meg katonai pályafutását.

 

A Magyar Honvédség a szerződéses állományába jelentkező újoncok részére úgynevezett Rövidített Idejű Katonai Alapfelkészítést vezetett be, amelynek keretében a katonai szolgálatra jelentkezők olyan ismereteket szereznek, amelyek után már bevonhatók lesznek például a tömeges megbetegedéssel járó járványügyi veszélyhelyzet kezelésével összefüggő katonai feladatokba.

 

A következő hetekben az újoncok a fizikai képességeik fejlesztésén túl megismerkednek a katonai alapismeretekkel és különböző kiképzési foglalkozásokon (katonai tereptan, harcászat) vesznek részt.

 

Érdemes megjegyezni, hogy éppen most fejeződött be egy hasonló, rövidített idejű alapkiképzés Szentesen, az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezrednél. A felkészítést 22-en - 11 nő és 11 férfi - teljesítették sikeresen. Az esküt tevő közkatonák a veszélyhelyzetre való tekintettel bizonyos ismereteket hamarabb sajátították el.

 
 
VH-MH sajtó
 

Olvassa el ezt is!

Árvízvédelmi munkálatok

Árvízvédelmi munkálatok

Több helyen is az árvízvédelmet javító beruházás zajlik a Tisza alsó szakaszán. A projekt Hódmezővásárhely közigazgatási területét is érinti.
Bértámogatás

Bértámogatás

Az idén 31 éves vásárhelyi Naturtex Kft. is kapott bértámogatást az államtól. Három telephelyen 160 alkalmazottat foglalkoztatnak.

A megye neve a csanádi identitást is őrzi majd

A megye neve a csanádi identitást is őrzi majd

A trianoni békeszerződés 100. évfordulóján, 2020. június 4-én a megye neve Csongrád-Csanád megyére változott.
Megkezdődött a kullancsszezon

Megkezdődött a kullancsszezon

Ne tévesszen meg senkit, hogy a híradások szinte mindig a hazai viszonyokkal foglalkoznak. A kullancsok megtalálhatók Közép-Európa összes országában. Térképpel!
 

És ezt már olvasta?

Még egy hétig pótfelvételi államilag finanszírozott szakokra is
Még egy hétig pótfelvételi államilag finanszírozott szakokra is Jó esélyük van beiratkozni valamelyik egyetemre azoknak is, akik tavasszal nem jelentkeztek a felsőoktatásba, de azóta meggondolták magukat.
 
Az ország Imruskája 85 éves lenne
Az ország Imruskája 85 éves lenne A Hódmezővásárhelyen született Antal Imre július 31-én lett volna 85 éves. A város nem feledkezett meg neves szülöttéről.
 
Vásárhelyi mestereket, vállalkozókat díjaztak
Vásárhelyi mestereket, vállalkozókat díjaztak Július 31-én tartotta küldöttgyűlését a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Szegeden, a kamarai székházban.
 
Tűzgyújtási tilalom 3 megyében
Tűzgyújtási tilalom 3 megyében Augusztus elsejétől érvényes Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád és Jász-Nagykun-Szolnok megyére. Az erdőtüzek 99 százalékát emberi mulasztás okozza.
 
Halálos baleset Vásárhelynél a 47-esen
Halálos baleset Vásárhelynél a 47-esen 50 év körüli férfi vezette azt a személyautót, amely kisodródott, majd felborult Vásárhely határában a motocross pályához vezető bekötőút közelében.
 
Kis lépésekkel a megoldás felé
Kis lépésekkel a megoldás felé A sok kis jobbító szándék is segíthet megérteni, megértetni mennyire fontossá vált a környezetre ható ártalmak csökkentése, megszüntetése.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2020. 30. hét
Családi események Hódmezővásárhelyen 2020. 30. hét "Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog..."