Sport100 pont feletti Kosársuli győzelem

2018. október 7., vasárnap
 
100 pont feletti Kosársuli győzelem

Felemás előjelekkel várhatta a Vásárhelyi Kosársuli az Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC elleni találkozót. Az NB I/B Zöld csoportját kettőből két győzelemmel kezdte Tóth Tamás csapata, ám fontos láncszemként kidőlve Béres Nándor megbetegedett – ennek ellenére bízhatott a kilátogató nézősereg abban, hogy esélyeshez méltóan, kiválóan mutatkozik be hazai közönség előtt a gárda.

 

 

Fotó: VH archív

 

 

Nem is kellett csalódnia senkinek az első percekben, ugyanis masszív összhangban kezdett a Kosársuli, pillanatok alatt megnyugtató előnyt harcolt ki, így 17-8-nál Kozma Tamás úgy döntött, időt kér. Jól tette, hisz Rátvay vezetésével összeszedte magát kissé a Győr, a negyed vége azonban ismét a vásárhelyieké volt: ötvenkét pontot szórtak a felek tíz perc alatt, 32-21-es összetételben a vendéglátók javára. Tegyük hozzá, Molnár Bence a harminckettőből tizenhatot (!) egymaga vállalt.

A második negyedben Gajic pillanatai következtek, középtávolijával már tizenöt pontos volt a hazai fór, ám nem hagyta magát a vendégcsapat. A rendkívül dinamikus oda-vissza játék végül odáig vezetett, hogy 54-47-tel vonultak pihenőre a felek.

 

Szokták mondani, hogy a történelem ismétli önmagát – álmainkban sem gondoltuk volna ugyanakkor, hogy a Kosársulinál mennyire igaz ez az állítás. Történt ugyanis, hogy a harmadik negyed képe gyakorlatilag teljesen ugyanolyan volt, mint az első két bajnokin. Kezdődött azzal, hogy az ellenfél Rátvay kosarainak hála felzárkózott, majd folytatódott úgy, hogy a 27. percben 65-59 állt az eredményjelzőn. Ekkor jött az extra-show: Bálint, Vas és Varga hárompontosa, valamint Pavlovic finom technikája és Molnár extrája egy 16-0-s (!) rohamot eredményezett!

 

Ekkor már-már úgy gondoltuk, 81-59-ről nincs visszaút a Győrnek, ám jött néhány nem várt vásárhelyi hiba és eladott labda, valamint Gáll és Rátvay remeklése (0-9-es percek, 85-75). Hogy azért mégis megmutassa a házigazda, hogy ki is az úr, a csereként beálló Rostás Imre és a karmester Molnár eldöntötte a mérkőzés kimenetelét - a győriek mesterét reklamálás miatt második technikai hibával büntette a játékvezető, ez pedig végképp megpecsételte sorsukat. A közönség legnagyobb örömére Bálint Erik az utolsó másodpercekben beszórta a Kosársuli 101. pontját – száz fölé jutva, nagyszerű diadallal zárult az első hazai találkozó az új szezonban!

 

NB I/B Zöld csoport, 3. forduló:

 

Vásárhelyi Kosársuli-Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC 101-87 (32-21, 22-26, 27-12, 20-28)

 

Hódtói Sportcsarnok, 350 néző. vezette: Dr. Varga Zoltán, Reisz Péter, Borgula György

Kosársuli: MOLNÁR 41/12, PAVLOVIC 6, VARGA 17/9, Bálint 11/3, Vas 3/3. Csere: ROSTÁS 6, Börcsök, Perák 3, Gajic 10, Kelemen, Kovács 4. Vezetőedző: Tóth Tamás

Győr: RÁTVAY 31/9, Geiger 3/3, Csaba 9, Horváth 2, Domsitz 13. Csere: Földesi 6, GÁLL 23/12, Nagy, Papp. Vezetőedző: Kozma Tamás

 

Tóth Tamás: „Nehéz mérkőzés volt. Béres Nándor vírusos fertőzése miatt hiányzott a csapatból, a rotációból, így a védelmünk helyenként lyukas volt, sok kosarat kaptunk. Ennek ellenére maximálisan elégedett vagyok, hazai meccs lévén nagy nyomás volt rajtunk, bizonyítani akartunk, és mondhatjuk, hogy a két idegenbeli sikert követően itthon feltettük az i-re a pontot. Örülök, hogy a 3. negyedet megint meg tudtuk nyomni, végrehajtottuk, amit elterveztünk. Molnár Bence extrát játszott, de kiemelném a többieket is Varga Zalántól Rostás Imréig, aki remekül szállt be a végén. A sok eladott labdát és az apró hibákat igyekszünk kijavítani, és hazai környezetben még közönségszórakoztatóbb játékkal előrukkolni.”

Kozma Tamás: „Gratulálok az ellenfélnek.”

 

Az U20-as csapat Bálint, Kovács és Domján Ferenc vezényletével izgalmas mérkőzésen 81-77-re nyert, így továbbra is százszázalékos!

 

Folytatás október 12-én, pénteken a SMAFC otthonában, majd október 19-én, pénteken 18 óra 30 perckor a Concordia Motax KC Pápa látogat a Hódtói Sportcsarnokba.

 
 
Forrás: Nagy Benjámin - Kosársuli
VH
 

Olvassa el ezt is!

Megnyílt az Őszi Tárlat

Megnyílt az Őszi Tárlat

Ámmer Gergő szobrászművész kapta a Tornyai-plakettet; a kiállítás történetében első ízben odaítélt életműdíjat Fehér László festőművész vehette át. A díjazottak teljes névsora.
Több százezres étkészlet – átverés Vásárhelyen

Több százezres étkészlet – átverés Vásárhelyen

A napokban történt esetnek az a különlegessége, hogy az ügynök nemcsak extra drágán kínált étkészleteket, de ki is fosztotta idős áldozatát. Képekkel.
Ezek a leggyakoribb karácsonyi balesetek

Ezek a leggyakoribb karácsonyi balesetek

Karácsony közeledtével nemcsak az ünnepi menüre és szeretteink ajándékaira, de családunk biztonságára is gondoljunk. 

Báli szezon Vásárhelyen 2020-ban

Báli szezon Vásárhelyen 2020-ban

Öt iskola, valamint az Orvosbál, a Vadászbál, a Huszárbál és a Gazdasági Egyesület rendezvényei adják 2020-ban a megyei jogú város báli szezonját.
 

És ezt már olvasta?

Nem hagyhatjuk veszni Hegyi Endre óriási gyűjteményét
Nem hagyhatjuk veszni Hegyi Endre óriási gyűjteményét Az értékén túl, az óriási eszmei értéke abban van, hogy a régi fotókon keresztül látjuk, megismerjük eleink életét, gyökereinket, erősítve ezzel identitásunkat. Interjú.
 
Kiállítással emlékezik Kiss Lajosra a Tornyai-múzeum
Kiállítással emlékezik Kiss Lajosra a Tornyai-múzeum A Kiss Lajos néprajzkutató munkásságát bemutató tárlatot a megnyitó előtti napon sajtóbejáráson ismerhették meg a médiumok munkatársai. Képekkel.
 
Az ezerarcú Mártély
Az ezerarcú Mártély Varga András téli mártélyi fotóit nézegetve, felsejlik a fotós jövőbeni újabb kiállítása, amelynek „anyagából” most a Vásárhelyi Hírek olvasói be/rápillantást nyerhetnek.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2020. 3. hét
Családi események Hódmezővásárhelyen 2020. 3. hét "Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog..."
 
Botrányos közjáték a díjátadón
Botrányos közjáték a díjátadón Bár volt néhány méltatlankodó befütyülés, de furcsa módon tapssal fejeződött be Élthes Eszter beszéde, amelyben bejelentette visszavonja a Bessenyei-díj névhasználati jogát a várostól.
 
Véget ért a Tornyai-emlékév
Véget ért a Tornyai-emlékév Kiállításokkal, kiadványokkal és konferenciával emlékezett a közgyűjtemény  a 151 éve született névadójára. Megnyílt a Vásárhelyi Festőszimpózium kiállítása.
 
Innovációk a fürdőszobában
Innovációk a fürdőszobában Idén is csupa újdonságokkal találkozhatott az érdeklődő a Fürdőszoba és Otthoni Wellness Kiállításon, Budapesten.