Kultúra, oktatásZentai diákok az Emlékpontban

2018. június 18., hétfő
 
Zentai diákok az Emlékpontban

Hódmezővásárhely vajdasági testvérvárosából, a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnáziumból ötvenfős csoport látogatta meg június 17-én az Emlékpontot.

 

 

 

 

 

 

A zentai középiskola az első és egyetlen magyar tannyelvű, tehetséggondozó, természettudományi-matematikai szakirányultságú gimnázium Vajdaság területén.

 

A gimnázium célja a szórványmagyarság tehetséges fiataljainak felkarolása, akiknek oktatása a természettudományi-matematikai szakirányultságú tehetséggondozó gimnáziumi program alapján zajlik, kiemelt óraszámmal szerepel a matematika, az informatika és a fizika. A gimnázium tanári karának egy része egyetemen, főiskolán tanít, míg a többiek a környező középiskolák legjobb oktatói közül kerültek ki, akik folyamatosan nyomon követik és alkalmazzák a Magyarországon folyó tehetséggondozás módszertanát. Az iskola része Zenta komplex oktatási-művelődési központjának, amely magában foglalja Alkotóházat, a Városi Könyvtárat, valamint a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet gyűjteményét is.

 

A hódmezővásárhelyi látogatáson Nagy Gyöngyi, az Emlékpont történésze ismertette meg a határon túli látogatókkal a város 1945 és 1990 közötti történelmét bemutató kiállítást.

 
 
VH-ATA
 

Olvassa el ezt is!

Szúnyogmentesítési nagyüzem

Szúnyogmentesítési nagyüzem

Április 25-e óta ez volt a negyedik szúnyogirtási hadművelet Hódmezővásárhelyen és...
Napfényben gazdag, rucaörömben szegény nyarat kívánunk!

Napfényben gazdag, rucaörömben szegény...

Egy sereg önkéntes, Márki-Zay Péter polgármester tevőleges közreműködésével éppen az iskolai...
 

És ezt már olvasta?

A test és a lélek jótéteményese
A test és a lélek jótéteményese Ilyen növekvő népszerűség mellett, Vásárhely pozitív utópisztikus képe a legfeszesebb popsik és kockás hasak városaként körvonalazódik
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2019.7.hét
Családi események Hódmezővásárhelyen 2019.7.hét "Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog..."
 
Újabb díjat söpörtek be a Klímanócskák
Újabb díjat söpörtek be a Klímanócskák Budapesten a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetségének éves találkozóján nem kis meglepetésre, egy hódmezővásárhelyi programot díjaztak.
 
Makói alkotók mutatkoznak be Vásárhelyen
Makói alkotók mutatkoznak be Vásárhelyen A makói Natura Marosmenti Művésztelep huszonegy alkotójának közel hetven műve látható a Tornyai János Múzeum pénteken megnyílt kiállításán. Képekkel.
 
Összejött a szezon első veresége
Összejött a szezon első veresége Egészen a végjátékig fej-fej mellett haladt a Kosársuli és az Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC, a szoros találkozó látképe már az első percekben felsejlett.
 
Radnóti Miklósról Szegeden
Radnóti Miklósról Szegeden A rendezvényen részt vett Miklós Péter, a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum igazgatója, az Emlékpont intézményvezetője is.
 
Egy hónap múlva nyílik a Körösvölgyi Látogatóközpont és Állatpark
Egy hónap múlva nyílik a Körösvölgyi Látogatóközpont és Állatpark Az Arborétum mellett, Szarvas másik büszkeségéről kevesebb szó esik, holott interaktív kiállítások mellett, állatpark, tanösvények várják a család minden tagját.