BulvárZebra akció iskolakezdésre

2018. augusztus 30., csütörtök
 
Zebra akció iskolakezdésre

Kezdődik az új tanév. Hétfőn reggel Vásárhelyen közel 7500 gyerek indul el otthonról. Azt szeretnénk, ha biztonságosan jutnának el az iskolába! – írja felhívásában a nemrég alakult Szeretem Vásárhelyt Egyesület.

 

 

 

 

 

Felkeresték a rendőrség illetékeseit, Szabó Zsolt alezredest és dr. Mándoki Anna főhadnagyot. Felajánlották, hogy Zebra-akciójukkal segítik felhívni a közlekedés veszélyeire a gyerekek és felnőttek figyelmét.

Szeptember 3-én az egész országban megkezdődik az új tanév. Hétfőn reggel Vásárhelyen is közel 7500 gyerek indul el otthonról. Az Egyesület azt szeretné, ha biztonságosan jutnának el az iskolába.

Az akció részletei nem ismertek, de közleményük lényege, hogy szeretnék felhívni a közlekedés veszélyeire a gyerekek és felnőttek figyelmét.

 

A felvilágosítás mellett, van ahol gyakorlati megoldás is szükséges, mert tegyük hozzá, általában is fokozott figyelemmel kell közlekednie az autósoknak is, hiszen a tanítás kezdésének időszakában és a délutáni órákban nagyobb a gyalogos és kerékpáros forgalom. Van például olyan iskola, amelynél különösen figyelmesen kell közlekedni. A Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola főbejáratánál ugyan van zebra, de a hátsó kapun keresztül lehet csak kerékpárral bejutni. A Vöröskereszt utcai átkelés a Völgy utca felé évek óta olyan balesetveszélyes, hogy sok szülő egyedül még a nagyobb gyermekét sem engedi el kerékpárral, mert a kerékpárút éppen a Vöröskereszt utcában a Völgy utca túloldalán van. Az átkelés során már több baleset volt, szerencsére még súlyos eset nem történt.

Ennek a sok éve tartó közlekedési anomáliának a megoldását 2016-ban éppen a Vásárhelyi Hírek Szerkesztősége vállalta fel, a sok olvasói levél és a személyes tapasztalás hatására. Mind a helyi Rendőrkapitányság, mind pedig a Polgármesteri Hivatal Műszaki Irodája nyitott volt kérésünkre, hogy találjanak megoldást az ott tapasztalható napi veszélyhelyzet csökkentésére.

Mivel abba a kereszteződésbe a jogszabályok miatt nem lehet zebrát létesíteni, 30 km-es sebességkorlátozó tábla került a Vöröskereszt utca problémás szakaszára (azt ígérve, hogy traffipaxos mérés is lesz) valamint a kereszteződésnél rikító sárga csíkozást festettek az aszfaltra. A felfestést egyébként a Műszaki Iroda éppen a napokban újította fel, amely most ismét jól látható.        

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Már 160 ezer gyereknek kamatozik a babakötvény

Már 160 ezer gyereknek kamatozik a...

A Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára elmondta: jelenleg 47 milliárd forintja van a jövő...
Testvérvárosi gesztus

Testvérvárosi gesztus

Hódmezővásárhely egyik testvérvárosa, Zgierz kezdeményezte, hogy a néhai polgármesterről teret...
 

És ezt már olvasta?

Ismét lehet pályázni a háztartási gépek cseréjére
Ismét lehet pályázni a háztartási gépek cseréjére Újraindul az Otthon melege program novembertől, amellyel a háztartási nagygépek cseréjére nyílik lehetőség, Itt a beadás dátuma!
 
Dönts helyesen! – Szelektálj!” – Újratöltve!
Dönts helyesen! – Szelektálj!” – Újratöltve! A projekt a fiatalok környezeti nevelése és szemléletformálása érdekében a régió fiataljai számára szervez, korosztályuknak és érdeklődésüknek megfelelő programokat.
 
A zene hullámain Európa körül
A zene hullámain Európa körül A kétéves Erasmus projekt nagyszerű lehetőség, hogy a Liszt Ferenc diákjai nagyobb betekintést nyerjenek más országok diákjainak életébe, életfelfogásába. 
 
Magyarország 10 éve a helyi eseményeken keresztül
Magyarország 10 éve a helyi eseményeken keresztül A Nemzeti Emlékezet Hete programsorozatában az Emlékpontban Magyarország 1948–1958 közötti időszakáról tudományos konferenciát rendeztek
 
A Nagy Háború mindszenti áldozataira emlékeztek
A Nagy Háború mindszenti áldozataira emlékeztek Az I. Világháborúról adott ki kötetet a Csongrád Megyei Önkormányzat, amelyet a szerző mutatott be a mindszenti Keller Lajos Városi Könyvtárban. Képekkel.
 
Újabb sikeres rekonstrukció
Újabb sikeres rekonstrukció Befejeződött a csapadékvíz-elvezető rendszer felújítása Csúcs, Béketelep, Tabán és Kincses-telep városrészben. Összesen 13 kilométer csatorna készült
 
Egy helyszín két megemlékezés
Egy helyszín két megemlékezés

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 62. évfordulóján, Hódmezővásárhelyen az ünnepi megemlékezés 23-án 9 óra 30 perckor a Kossuth téren zászlófelvonással kezdődik.