Kék hírekVizsgálat eredmény nélkül

2018. január 22., hétfő
 
Vizsgálat eredmény nélkül

Halálos áramütés ért egy középkorú nőt 2016 szeptember 14-én Hódmezővásárhelyen a Szent Antal utca egyik ruházati boltjában. A kiérkező mentők a nő életét már nem tudták megmenteni. 

 

 

 

 

 

 

A Vásárhelyi Hírekben írtuk, hogy vizsgálat indult, hogy hogyan kerülhetett áram alá az üzlettér fémből készült berendezése, beleértve a galérián lévő eladótérbe vezető lépcső korlátját. Ehhez ért hozzá a bolt bérlőjének édesanyja. Eltelt másfél év, de vizsgálati eredmény azóta sincs.

A napokban Csende Ferenc - akinek a feleségét halálos áramütés érte - levelet kapott a rendőrségtől, amelyben azt írják nem találtak felelőst az ügyben.

A rendőrök megfogalmazása szerint nem lehet minden kétséget kizáróan bizonyítani a személyi felelősséget, de nem részletezték, mit jelent ez pontosan.

Kiderült, hogy nemcsak a korlát, hanem az egész épület feszültség alatt volt, amikor a középkorú nőt áramütés érte a ruhaboltban.

Az RTL Híradó szerint a tragédiát egy korábbi beázás és az azt követő villanyszerelés okozhatta, de a kirendelt szakértők sem tudták megmondani, pontosan ki és mikor hibázott.

Az épület tulajdonosa telefonon mindössze annyit mondott: átvizsgáltatták az épületet és most már minden rendben van azzal.

 

Csende Ferenc és felesége 35 évig voltak a házasok, három gyermekük született, egyikük a tragédia idején volt terhes. Akkor szeptember 14-én a lány rosszul volt, segítséget kért az édesanyjától, aki leváltotta őt a boltban.

A nőn már nem tudtak segíteni a mentők. Egy vevő talált rá, legalább egy órával a tragédia megtörténte után.

A férje nem tudja elfogadni, hogy senkit sem terhel felelősség az áramütésért.

A képek tragédia idején készültek (VH)

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Honnan, hová? - Márki-Zay Péter interjú

Honnan, hová? - Márki-Zay Péter interjú

Interjú a 45 éves közgazdásszal, aki független jelöltként, összellenzéki támogatással...
Felemás Bessenyei Díj

Felemás Bessenyei Díj

Most fordult elő először, hogy bár volt vásárhelyi művész a javasoltak között, csak egy díjazott lett....
 

Szóljon hozzá Ön is!

És ezt már olvasta?

Az eredeti vásárhelyi Országzászló emléke
Az eredeti vásárhelyi Országzászló emléke 1934-ben, Pünkösdkor avatták fel a magyar egység eszméit hirdető országzászló emlékművet Hódmezővásárhelyen, a Kossuth téren.
 
Vereséggel búcsúzott a HLKC
Vereséggel búcsúzott a HLKC Az utolsó fordulóra került sor szombaton az NBI/B női felnőtt kézilabda bajnokságban, a HLKC a mezőny egyik meghatározó csapatát a Gödöt fogadta.
 
A szúnyogcsípésről még több
A szúnyogcsípésről még több

Nyárra menetrendszerűen megjelennek a vérszívó szúnyogok. A testesebb embereket és a várandós kismamákat kedvelik, ám a házikedvencekre halálos is lehet.

 
Üzenetet hordozó ünnep
Üzenetet hordozó ünnep Pünkösd üzenetet hordoz, az ember és a természet szeretetét, csupa olyat, amiben megkapaszkodhatunk, és amik által továbbléphetünk.
 
A bajnokság 13. helyén zárt a Kosársuli
A bajnokság 13. helyén zárt a Kosársuli Szinte végig vezetve szerezte meg a győzelmet a Győr otthonában a Vásárhelyi Kosársuli. A siker ezúttal egyben a 13. hely megszerzését is jelentette.
 
90 éves Lendvai Imre
90 éves Lendvai Imre Hívatásos katona volt és miután leszerelt, Hódmezővásárhelyen 20 éven át a Porcelángyárban dolgozott, korongozóként és öntőként.
 
Ballagtak a jövő mezőgazdászai
Ballagtak a jövő mezőgazdászai A Mezőgazdasági Kar ballagási ünnepségére szülők, hozzátartozók, férje, felesége, gyereke kísérte el a diplomázásra készülő egyetemi hallgatót.