GazdaságVasútfejlesztés határon innen és túl

2018. március 27., kedd
 
Vasútfejlesztés határon innen és túl

A kormány a vasúthálózat fejlesztésére 2019-re legfeljebb 16,611 milliárd forint, 2020-ra pedig legfeljebb 3,442 milliárd forint kötelezettségvállalást hagyott jóvá az adott évi központi költségvetésben - olvasható a Magyar Közlöny legfrissebb számában.

 

 

 

 


 

A kötelezettségvállalás Békéscsaba, Hódmezővásárhely, Szeged és Szabadka elővárosi közlekedése fejlesztésének támogatásáról szóló, valamint a Budapest-Kolozsvár nagysebességű vasútvonal részletes megvalósíthatósági tanulmányának elkészítéséről szóló kormányhatározaton alapul.

 

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter tavaly júliusban arról számolt be, több nagy vasúti beruházást is jóváhagyott a kormány. Elmondása szerint egyebek között döntöttek Békéscsaba, Hódmezővásárhely, Szeged és Szabadka vasúti összeköttetésének fejlesztéséről. Ennek részeként a tervek szerint gyorsvasúttal kötik össze Szegedet és Szabadkát, korszerűsítik a Békéscsaba és Szeged közötti vasúti pályát, Szeged és Hódmezővásárhely között pedig villamosvasutat építenek.

 

A miniszter idén januárban jelentette be, hogy a kormány jóváhagyta a 450 kilométeres Budapest-Kolozsvár gyorsvasút létrehozásának tervtanulmányait.

 

A sínfelújítás után például Szabadkáról Szegedre 31 perc alatt lehet majd eljutni gyorsvonattal, ha a határellenőrzést útközben végzik el.

 
 
VH-MTI
 

Olvassa el ezt is!

Harmadik tavaszi meccsét is megnyerte a HFC II.

Harmadik tavaszi meccsét is megnyerte a...

Továbbrobog a HFC II. a megyei első osztályú labdarúgó-bajnokságban. A pakliban egy még ennél is...
Kinél van az erszény?

Kinél van az erszény?

Orbán Viktor azt javasolta a vásárhelyi polgármesternek, hogy az ügyben keresse meg a térség...
 

És ezt már olvasta?

Ismét Platán Hét a Varga Tamás iskolában
Ismét Platán Hét a Varga Tamás iskolában A 2001 óta hagyománnyá vált egy olyan rendhagyó programsorozat az iskolában, ahol bemutatják tevékenységeik sokszínűségét.
 
Kint a hó - bent a játék záporozott hazai győzelemmel
Kint a hó - bent a játék záporozott hazai győzelemmel Az NB I/B Zöld csoportjának 12. fordulóján a bajnokság két legjobb formában lévő csapata csapott össze egymással.
 
Bölcsödében lopott a mindszenti nő
Bölcsödében lopott a mindszenti nő Az intézmény igazgatójának feltűnt az idegen, rendőrt hívott. Az asszony ellen lopás vétsége miatt indult eljárás.
 
Két ügyben született döntés
Két ügyben született döntés Két személyiségi jogi pert is elvesztett a hódmezővásárhelyi polgármester a Szegedi Törvényszéken pénteken. Milliós pénzbüntetésekre ítélték Márki-Zay Pétert.
 
Vásárhelyi a legeredményesebb cég
Vásárhelyi a legeredményesebb cég A gazdasági szakemberek számára nem volt meglepetés, hogy a nagykereskedelmi cég 5 százalékkal növelte árbevételét a megelőző évhez képest.
 
Újabb 5 évet kapott a Rádió7
Újabb 5 évet kapott a Rádió7 Várható volt, hogy a hódmezővásárhelyi központú, de kisteleki és makói frekvenciával is rendelkező adó új tulajdonosai számára kedvező döntés születik.
 
Új fejlesztések a Németh László Városi Könyvtárban
Új fejlesztések a Németh László Városi Könyvtárban Vásárhely kulturális élete egyik bástyájának számító intézménye most egy igényesen kialakított oktatóteremmel, zeneszobával és számítógépekkel gazdagodott. Képekkel.