Kultúra, oktatásVásárhelyi művésztanár, képzőművész az idei Pro Urbe díjazott

2019. március 14., csütörtök
 
Vásárhelyi művésztanár, képzőművész az idei Pro Urbe díjazott

A Hódmezővásárhelyi Polgármesteri Hivatal március 15-én tartandó díszközgyűlésére szóló meghívó szerint az ünnepi közgyűlésen Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata Ormos Zsuzsanna hódmezővásárhelyi képzőművésznek Pro Urbe díjat adományoz.

 

 

 

 

 

Ormos Zsuzsanna1947-ben Hódmezővásárhelyen született. Középiskolai tanulmányai után a Szegedi Tanárképző Főiskolán, majd a JATE Bölcsészettudományi Karán szerzett tanári diplomát. Negyven évig tanított szülővárosában, egy helyen, a Kalmár Zsigmond Ipari Szakközépiskola és Szakiskolában. Első számú feladatának a pedagógusmunkát tekintette, a közéleti tevékenységei is ezt a célt szolgálták.

 

A Városvédő Egyesület tagjaként az ifjúsági tagozat munkáját irányította, számos helytörténeti ismeret feldolgozására ösztönözve a diákokat. Például az évente megrendezett országos Örökségünk Őrei Vetélkedőn az 1987-88-as tanévben a 617 csapatból, az általa felkészített csapat lett az első helyezett.

 

Részt vett a 2000-ben kiadott Hódmezővásárhely ipari szakképzésének története című könyv írásában, szerkesztésében, mint társszerző.

 

Vezetője a helyi Hódbarangoló Egyesületnek. A Csongrád Megyei Honismereti Egyesületben 2007-től tevékenykedik. Aktív részese az Alkotó honismerők kiállításainak.

 

Érdeklődési köre elsősorban a művészettörténet és a képzőművészet – különösen a grafika iránt erős a vonzódása.

Egyik leggyakrabban használatos technikája az úgynevezett hidegtűs eljárás. A hidegtű számára a leheletfinom vonalak és a festői, lágy tónusok megvalósítója, amellyel nyugalmat, szeretetet, finom érzéseket lehet kifejezni. A barna szín pedig melegséget ad. Témáit a természetből meríti. Kedvenc motívumai a fák, nyesedékek, gyökerek, amelyek görcseikkel, ágaikkal, formáikkal emberi mozdulatokat, jellemeket, karaktereket jelenítenek meg.

 

1985 óta számos kiállítása nyílt szülővárosában és az ország számos településén. Legutóbb 2019 januárjában Makón, a Hagymaház Galériában nyílt önálló kiállítása.

 

Díjai: 2003-ban Hódmezővásárhely Önkormányzata Díja; 2006-ban különdíj az Alkotó pedagógusok tárlatán; 2007-ben Szentes Város Önkormányzata Alkotói Díj; 2008-ban II. díj az Alkotó pedagógusok tárlatán; 2009-ben a Pedagógus Szakszervezet Csongrád Megyei Szervezetének Díja; munkáját a Honismereti Szövetség 2010-ben emléklappal ismerte el.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Becsületbeli kötelesség a szabadságharc örökségét ápolni

Becsületbeli kötelesség a szabadságharc...

A honvédelmi miniszter kitüntetésben részesítette a vásárhelyi Kovács Ferencet a hadisírok...
Vásárhelyi művész kapott Munkácsy-díjat

Vásárhelyi művész kapott Munkácsy-díjat

Abszolút kortárs művész, aki nem feszegeti sem a műfaj, sem a tradicionális anyaghasználat határait, egyszerűen...
 

És ezt már olvasta?

Hősök Napja Vásárhelyen
Hősök Napja Vásárhelyen A megemlékezések 1925-től váltak rendszeressé. Egy 2001. évi törvény alapján május utolsó vasárnapját a Magyar Hősök Emlékünnepévé nyilvánították.
 
Újabb tárlat a Nyitott Műterem Sorozatban
Újabb tárlat a Nyitott Műterem Sorozatban Hódmezővásárhely hazai képzőművészeti életben betöltött szerepét jelző, és a lokálpatriotizmust is erősítő kiállítás nyílik a Kohán György utcai Művésztelepen.
 
A HSÚVC elképesztő tarolása Szentesen
A HSÚVC elképesztő tarolása Szentesen A szentesi úszóviadalon viadalon 31 egyesület összesen 380 úszója állt rajthoz, köztük a NICS-HSÚVC 33 versenyzővel.
 
Vásárhelyre is befutottak a Peace Run résztvevői
Vásárhelyre is befutottak a Peace Run résztvevői Magyarország az idén huszadik alkalommal kapcsolódik be az európai országokat összekötő váltóba. A Peace Run (Békefutás) a világ legnagyobb váltófutása.
 
Tűz helyett a szél és a víz adott munkát
Tűz helyett a szél és a víz adott munkát Faágak Szikáncsnál, a Csomorkányin, leszakadt lakásmennyezet  a Rapcsákon, víz által veszélyeztetett lakóház a Konti utcában. Dolgos éjszakája volt a tűzoltóknak.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2019.20.hét
Családi események Hódmezővásárhelyen 2019.20.hét "Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog..."
 
Az alkotás örömének kiállítása
Az alkotás örömének kiállítása Változatos kézműves mesterségeket felvonultató 21 aktív és kreatív nyugdíjas kiállítása nyílik. Ötletadó, kedvcsináló alkotások tucatjai láthatók. A kiállítók névsorával.