Kultúra, oktatásVásárhelyi művész kapott Munkácsy-díjat

2019. március 14., csütörtök
 
Vásárhelyi művész kapott Munkácsy-díjat

„A március 15-e alkalmából kitüntetettek életművükkel, alkotásaikkal a magyar nemzet kultúrkincseit gazdagították” – mondta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere március 12-én Budapesten, a miniszteri művészeti és egészségügyi díjak átadásán.

Az állami elismerésben részesítettek egyike a hódmezővásárhelyi Kotormán Norbert szobrászművész.

 

 

 

 

 

Kotormán Norbert 1967-ben született Békéscsabán. 1994-ben a Magyar Képzőművészeti Egyetemen szerzett szobrász diplomát, majd Villányban szobrász mesterképzésben vett részt. Művei elsődlegesen – egyéni stílusát kialakítva – figurális ábrázolások a sajátosan tömören fogalmazott, ugyanakkor beszédesen formált szobrok.

 

A Hódmezővásárhelyen – a szabadtéri kiállítóhelyként is jól ismert és híres Kotormán tanyán - élő művész munkássága ismert Magyarországon és külföldön is, a kortárs képzőművészeti élet aktív résztvevője.

Legutóbb 2018 augusztusában volt kiállítása a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nkft. (MANK) vásárhelyi művésztelepén, testvérével, Kotormán Lászlóval közösen.

2018 októberében, a Vásárhelyi Őszi Tárlat megnyitóján Kotormán Norbert szobrászművész a Magyar Művészeti Akadémia díját kapta meg.

 

Művészete ars poetica-jának rövid összefoglalásaként, Kotormán Norbert egészen ritka kivételként úgy abszolút kortárs művész, hogy nem feszegeti sem a műfaj, sem a tradicionális anyaghasználat határait, egyszerűen csak saját nyelvét és gondolkodásmódját érvényesíti a művészettörténeti múltban is közlekedve.

 

Kotormán Norbert március 15-e alkalmából, kiemelkedő képzőművészeti tevékenysége elismeréseként Munkácsy Mihály-díjban részesült.

 

A díjátadó ünnepségen Kásler Miklós úgy fogalmazott, a művészet a lélek talán legfinomabb megnyilvánulása, a művész szeretne értéket adni az emberiségnek és lehetővé tenni az emberek közötti megértést.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Becsületbeli kötelesség a szabadságharc örökségét ápolni

Becsületbeli kötelesség a szabadságharc...

A honvédelmi miniszter kitüntetésben részesítette a vásárhelyi Kovács Ferencet a hadisírok...
Március 15-e Hódmezővásárhelyen

Március 15-e Hódmezővásárhelyen

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 171. évfordulója alkalmából rendezett városi ünnepség...
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2019.28.hét
Családi események Hódmezővásárhelyen 2019.28.hét "Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog..."
 
Képek és történetek Hódmezővásárhelyről
Képek és történetek Hódmezővásárhelyről A Plohn műterem 75 évét bemutató tárlat szombati látogatóinak Bernátsky Ferenc mesélt a fényképészről, a családjáról és a barátairól. Képekkel.
 
76 éve született Rapcsák András
76 éve született Rapcsák András Olyan politikai és városépítő teljesítményt tett le az asztalra, amelyhez mérhetőt azóta is keveset találni az országban, mondta Kövér László.
 
Nyári bőrvédő táplálkozási javaslatok
Nyári bőrvédő táplálkozási javaslatok Aki nyáron kimegy a strandra, kerülje az alkoholt és a zsíros ételeket, ezek ugyanis kánikulában igen megterhelőek a szervezet számára.
 
Az országban egyedülálló százméteres medence
Az országban egyedülálló százméteres medence A vásárhelyi fürdőélet fénypontja volt a 600 ezer dolláros kölcsönből a Népkertben épített Városi Strandfürdő. 1929. július 14-től üzemel.
 
Ennivaló receptjeink - Baracskay Angélától - Pirított kókuszos kuglács sárgabarackkal
Ennivaló receptjeink - Baracskay Angélától - Pirított kókuszos kuglács sárgabarackkal Baracskay Angéla: Egy kicsit kuglóf állagú és egy kicsit foszlós kalács, szóval a kettő között van, tehát nevezzük úgy: Kuglács.
 
Ember a fotók mögött: Plohn József
Ember a fotók mögött: Plohn József Az Alföldi Galériában Bernátsky Ferenc tart kurátori tárlatvezetést, egy héttel később az árvizek során készített Plohn felvételeket mutatja be a múzeum szakembere.