SportVásárhelyi győztese van a Diák Sakkolimpiának

2018. április 2., hétfő
 
Vásárhelyi győztese van a Diák Sakkolimpiának
Március 28. és 30-a között Miskolcon rendezték meg az Országos Diák Sakkolimpia döntőjét, melyről három éremmel és további értékes helyezésekkel tértek vissza a vásárhelyi általános iskolákban tanuló fiatalok.

 

 

 

 

 

Lovászi Szabolcs (4. kcs. Kertvárosi Katolikus Ált. Isk.) és Kis Izabella (3. kcs. Bethlen G.) szépen helyt állva a középmezőnyben végeztek, tájékoztatta Tőkés János edző a Vásárhelyi Híreket.

 

Megyaszai Balázs (Kertvárosi Katolikus Ált Isk.) stabil játékával bronzérmet szerzett.

A Herczeg nővérek (Szőnyi Benjamin Ref. Ált. Isk.) ismét kitettek magukért, hiszen Viktória a 2. korcsoportos lányoknál az előkelő 6. helyet szerezte meg, míg a legkisebbeknél, az egész mezőny legfiatalabb versenyzőjeként Zsófia (Szőnyi B.) szerezte meg a harmadik helyet.

 

Külön kell szólnunk a 2. korcsoportban induló Márkus Molli Amináról (Varga Tamás Ált. Isk.), aki hibátlan játékot produkálva, összes partiját megnyerve szerezte meg a győzelmet, két pontot verve az utána következő versenyzőre, ezzel megszerezve Magyarország Diák Sakkolimpiai Bajnoka címet.

 

Ezek az érmes és további értékes helyezések ismét öregbítették a vásárhelyi sakkutánpótlás-nevelés hírnevét.

 
 
VH-Tőkés János
 

Olvassa el ezt is!

Nincs vásárhelyi döntős a szakmák versenyében

Nincs vásárhelyi döntős a szakmák...

Az Eötvös, a Kalmár és a Corvin szakközépiskolákból évek óta mindig volt döntős....
Húsvéti áldás a vásárhelyi bokszolóknak és a Gurigás Teremnek

Húsvéti áldás a vásárhelyi bokszolóknak...

Meghitt ünnepséget tartottak a Boxing Gym Vásárhely Hóvirág utcai edzőtermében, ahol Bán Csaba...
 

És ezt már olvasta?

Együtt gondolkodás és alkotás
Együtt gondolkodás és alkotás A vásárhelyi Kerámia Szimpózium nyílt napján kiállítással emlékeztek meg Hódmezővásárhely és francia testvérvárosa, Vallauris fél évszázados együttműködéséről. Képekkel.
 
Lendületben a vásárhelyi Kosársuli
Lendületben a vásárhelyi Kosársuli A fantasztikus salgótarjáni bajnoki rajtot követően szerdán Tiszaújvárosban az NB I/B -ben a koncentrált támadójáték és a nagyszerű küzdés eredményt hozott.
 
Múltidézés a háborús levelezőlapok által
Múltidézés a háborús levelezőlapok által A hódmezővásárhelyi származású Benyhe Zsuzsanna nagyapjának, Héjja Imre, és két bátyjának a levelezését mutatta be.
 
Változások várhatók 2020 után
Változások várhatók 2020 után Az Agrárkamara a gazdaságonként igényelhető támogatások összegének maximalizálását csak a területalapú alaptámogatásnál tartja elfogadhatónak.
 
CD készül a Református Ótemplomban
CD készül a Református Ótemplomban Készül a Helyőrségi Zenekar első CD-je, orgonaművész, operaénekes és a Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola kórusa közreműködésével.
 
Színek és formák ritmusa az Őszi Tárlaton
Színek és formák ritmusa az Őszi Tárlaton A festmények a hagyományoknak megfelelően nagyobb számban szerepelnek, ám a plasztikák is magas minőséget képviselnek. Nyitás október 7-én. Képekkel.
 
Tó a Hódtóban - jól halad az építkezés
Tó a Hódtóban - jól halad az építkezés Szeptember 18-án Márki-Zay Péter polgármester és a kivitelező közösen tette le az épülő vásárhelyi pihenőpark időkapszuláját. Látványterv.