GazdaságVáltozások az adózásban 2019-től

2018. október 28., vasárnap
 
Változások az adózásban 2019-től

A magyar állam a maga eszközei­vel és nem a bevándorlók beengedésével akar úrrá lenni a munkaerőpiaci és a demográfiai nehézségeken. Ez a felfogás érhető tetten a jövő évi adóváltozásokon is – közölte Izer Norbert, az adóügyekért felelős államtitkár a Magyar Időkkel.

 

 

 

 

 

A napilap szombati számában megjelent cikk szerint az államtitkár elmondta, jövőre több tízmilliárdos köztehercsökkentés jön. Az új, kedvező szabályok a nyugdíjasok elhelyezkedését, a családok anyagi boldogulását, a kisvállalkozások fejlődését és a kutatók itthon tartását egyaránt segíthetik.

 

Az új passzusok egy részéről már korábban határozott az Országgyűlés, a többi paragrafust pedig az az őszi törvényjavaslat tartalmazza, amelyet a múlt hét végén nyújtott be a kormány a képviselőházhoz. A már megszavazott, valamint a tervbe vett adóváltoztatások pontosan illeszkednek az elmúlt évek adócsökkentő, munkahelyteremtő, családtámogató politikájához – fogalmazott az államtitkár, majd megemlítette: míg egyes országok külső segítséggel próbálják megoldani a demográfiai nehézségeket és a munkaerőpiac gondjait, addig a kormány abban hisz, hogy a magyar családok és a magyar vállalkozások számára kell egyre jobb lehetőségeket teremteni.

 

Izer Norbert ismertetése szerint jövőre újabb ötezer forinttal nő a kétgyermekes szülőket megillető családi adókedvezmény, így az érintettek 2019-ben már gyermekenként húszezer, összesen havi negyvenezer forinttal csökkenthetik személyi jövedelemadójukat, esetleg a járulékukat. Szintén döntés született már az UHT és az ESL tej forgalmi adójának csökkentéséről, a tejekre jövőre csupán öt százalék áfát számolnak fel.

 

A cégeknek jövőre már sem szociális hozzájárulási adót, sem szakképzési hozzájárulást nem kell fizetniük, ha nyugdíjas munkavállalót alkalmaznak. Az öregségi nyugdíj mellett dolgozók munkavégzése kapcsán így csupán egyetlen közterhet, a 15 százalékos személyi jövedelemadót kell leróniuk – mondta Izer Norbert.

 

A honi vállalkozások helyzetét egy másik tervbe vett rendelkezés is javíthatja. Az őszi adójavaslat szerint a jelenlegi nyolcmillióról jövőre tizenkétmillió forintra nőne a legkisebb vállalkozások áfamentessége. Az érintettek komoly előnyökre tehetnek ezzel szert: egyrészt sokkal egyszerűbb lesz az adózásuk, másfelől pénzt is spórolhatnak – mondta Izer Norbert. A legkisebb gazdasági szereplőknek ugyanis nem kellene áfát felszámítaniuk és fizet­niük, rá­adásul áfabevallást sem kellene benyújta­niuk, miközben az érintettek összesen 10 milliárd forintnyi megtakarításon osztozhatnának. Annak pedig a tanult, kreatív szakemberek itthon tartásában lehet lényeges szerepe, hogy jövőre megemelkedhet és szélesebb kör számára is elérhetővé válhat az az adókedvezmény, amelyet a kutatással, fejlesztéssel foglalkozó munkavállalók után érvényesíthetnek a vállalkozások.

 

Izer Norbert szerint hosszú ideje olyan adórendszer épül, amely világos, egyszerű és alacsony terheket ismer, emiatt pedig az Európai Unió­ban is versenyképes. Mindez elengedhetetlen a lakosság életszínvonalának emelkedéséhez – olvasható a Magyar Időkben.

 
 
Forrás: Magyar Idők
VH
 

Olvassa el ezt is!

Huszonkilenc érmes helyezés

Huszonkilenc érmes helyezés

Október 27-én rendezték Gyulán a VII. Várfürdő Kupát. 16 egyesület 271 úszója –...
Nem téma már a strand bezárása

Nem téma már a strand bezárása

Október 26-án a városvezetés és a strand műszaki és gazdasági vezetői egyeztettek a következő időszak...
 

És ezt már olvasta?

Itt a csendes gyilkos szezonja
Itt a csendes gyilkos szezonja Rosszullétre panaszkodott egy férfi kedden este,  A tűzoltók mérőműszerei kimutatták a gyilkos gáz jelenlétét a ház helyiségeiben. Néhány fontos tudnivaló.
 
Jöhet a középdöntő
Jöhet a középdöntő Több száz versenyző közül válogatták be a Máté Taekwondo és Hapkido Közhasznú Sportegyesület vezetőedzőjét a Tv2 Ninja Warrior műsorába.
 
Motoros a baleset áldozata
Motoros a baleset áldozata Életét vesztette az a motoros, aki egy kamionnal ütközött a 47-es főút és a Rárósi út kereszteződésében.
 
Győzelem Csorvás ellen
Győzelem Csorvás ellen A vásárhelyi kézilabdás lányok továbbra is hibátlan mérleggel állnak a tabella Gyula mögött a második helyen, 14 ponttal.
 
Érmes sikerek Olaszországban
Érmes sikerek Olaszországban A Hód Fitness SE. sportolói is ott voltak Európa egyik legrangosabb megmérettetésén és mint évek óta, most is bizonyították hazai és nemzetközi hírnevüket. Eredményekkel és képekkel.
 
Tormay Cécile-ről az Emlékpontban
Tormay Cécile-ről az Emlékpontban Asszonyok a Horthy-korszakban című programsorozat előadásán a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége alapítójának életéről és tevékenységéről tartottak előadást. Képekkel.
 
Tárlatvezetés a 65. Vásárhelyi Őszi Tárlaton
Tárlatvezetés a 65. Vásárhelyi Őszi Tárlaton A szombat délelőtti tematikus tárlatvezetés a Tornyai-plakettes alkotóinak és kortársainak alkotói koncepciójára, látásmódjára fókuszál.