SportÚjabb vereség ezúttal a szomszédtól

2017. október 29., vasárnap
 
Újabb vereség ezúttal a szomszédtól

A sorsolás szeszélye folytán a KSZSE után újra egy szegedi csapat, ezúttal Szeged KKSE ellen lépett pályára az NBI/B hétvégi fordulójában a HLKC Felnőtt csapata.

 

 

 

 

 


Mint azt előzetesen prognosztizálta a vezetés, ez a meccs lényegesen nehezebbnek ígérkezett, hiszen a mezőny egyik élcsapata ellen játszottak a vásárhely kézilabdás lányok.

A PC Trade Szeged KSZSE a tavalyi bajnokságban csak hajszállal maradt le a feljutásról, és az idei évnek is komoly célokkal vágtak neki.

A hazai csapat 6 fordulót követően a tabella ötödik helyén állt, mostani győzelműkkel ismét eggyel előrébb jutottak.

A HLKC legutóbb a KSZSE ellen jó játékkal szerezték meg a bajnoki pontokat, győzelmükkel megőrizték helyüket a kilencedik helyen. Ez a pénteki fiaskó után sem változott.

A pénteki összecsapáson a szegedi csapat volt az esélyesebb és a papírformát igazolta a végeredmény is.

 

PC Trade Szeged KKSE – Hódmezővásárhelyi LKC 31-22 (18-8)

NBI/B női felnőtt bajnokság – 7. forduló
10.27., 18.00 – Szeged, Etelka sori sportcsarnok.
Játékvezetők: Fehér Viktória, Répás Georgina
Versenybírók: Fekete József, Dr. Nádasdi Tamás

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Teszt az egészséges táplálkozásról

Teszt az egészséges táplálkozásról

Már szinte unalmasak lehetnek a heti- és havilapok, vagy a különböző internetes oldalakon található tesztek...

Csak az utolsó percek döntöttek

Csak az utolsó percek döntöttek

Nem biztos, hogy annyira nehéz győzelemre számított az OSE Lions a Kosársuli ellen, mint ahogy az szombat este...
 

És ezt már olvasta?

A végére elfogyott az erő és a koncentráció
A végére elfogyott az erő és a koncentráció Borítékolható volt, hogy nagyon nehéz meccs vár a vásárhelyi csapatra a Békéscsaba U21 gárdája ellen az NBII őszi zárófordulójában.
 
Tartósan a tabella élén a Kosársuli
Tartósan a tabella élén a Kosársuli Az NB I/B Zöld csoportjában a 11. fordulóján a jó formában lévő együttes a győzelemért lépett pályára a Mercedes Kosárlabda Akadémia csodás pályáján.
 
Átadták a Szegedi Tudós Akadémia képzési központját
Átadták a Szegedi Tudós Akadémia képzési központját A most átadott országos középiskolai képzési központhoz hasonló működik a hódmezővásárhelyi Németh László Gimnáziumban is.
 
Ennivaló receptjeink - Angélától - Mákos omlós Karácsonyra
Ennivaló receptjeink - Angélától - Mákos omlós Karácsonyra A Vásárhelyi Hírek háziasszonya Baracskay Angéla: "'Karácsonyra mindig vállalom a nemes feladatot, de a sütinek mindig van apropója. Okot pedig mindig találok rá. Leginkább azért, mert édességfüggő vagyok."
 
Metamorfózis a kerámiában ábrázolva
Metamorfózis a kerámiában ábrázolva A hódmezővásárhelyi Alföldi Galériában december 6-án nyílt meg a XXI. Vásárhelyi Kerámia Szimpózium beszámoló kiállítása. Képekkel.
 
A helyi irodalom értékeinek legújabb összeállítása
A helyi irodalom értékeinek legújabb összeállítása Elkészült a Vásárhelyi LÁTÓHATÁR legújabb száma. A bemutató esten megismerhetik a Tér és idő kortárs antológiát is.
 
Kenéz Heka Etelka estje Budapesten
Kenéz Heka Etelka estje Budapesten Verseiből ismét előadóestet rendeznek Budapesten. Ezúttal a 'Versben rejlő békességem' című kötet a főszereplő.