KözéletÚj parancsnok Hódmezővásárhelyen

2018. szeptember 7., péntek
 
Új parancsnok Hódmezővásárhelyen

Parancsnokváltás történt az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi helyőrségében. Tóth István ezredes szeptember elsejétől kezdve látja el a Kikülönített Szervezeti Elemek vezetését.

 

 

 

 

 

 

A Magyar Köztársaság honvédelmi minisztere 2007. március 1-i hatállyal alapította meg a Bocskai-dandárt, amelynek katonái három bázison teljesítenek szolgálatot. A szervezeti felépítés szerint a dandár parancsnoka és egyik helyettese Debrecenben, míg másik helyettese Hódmezővásárhelyen a Kikülönített Szervezeti Elemek (KSZE) parancsnokaként teljesít szolgálatot. Magyarország Honvédelmi minisztere 2018. szeptember 1-i hatállyal nevezte ki Tóth István ezredest, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnokhelyettesi beosztásba.

 

Tóth István ezredes húsz évet szolgált Tatán harckocsizó és lövész beosztásokban, amelynek több mint felét különböző parancsnoki beosztásokban látta el. „Ez a 20 év azt eredményezte, hogy ismerem a katonák életének mindennapjait, a gyakorlatok és a missziók kihívásait. Az eredményes együttműködés érdekében kérem, hogy az eddigiekhez hasonló lelkiismeretes hozzáállással végezzék munkájukat!” – mondta bemutatkozásként az ezredes.

 

Dr. Ruszin Romulusz dandártábornok, a dandár parancsnokaként megköszönte a felsorakozott katonák elmúlt időszakban végzett munkáját. Az új parancsnokhelyettes részére elsődleges feladatként határozta meg a hódmezővásárhelyi alegységek eddig elért eredményeinek megtartását, tovább növelését. „A közös munka eredményeként legyünk mi továbbra is a példa itthon az összes többi katonai szervezet előtt és folytassuk a társadalom felé is azt a példamutató magatartást, amit önök folyamatosan végeznek!” – mondta a parancsnok. Külön kiemelte: a további sikerek elérése érdekében biztosítja Tóth ezredesnek, hogy a dandár parancsoksága részéről minden támogatást megkap.

 

A kinevezés alkalmával megtartott dandársorakozón, az alakulat parancsnoka elismerést adományozott a dandár KSZE megbízott parancsnoki feladatok ellátása során végzett munkája elismeréseként Bátor Ferenc alezredesnek, a dandár KSZE megbízott törzsfőnökhelyettesi feladatok ellátása során végzett munkája elismeréseként Imre József Ernő alezredesnek.

 
 
VH-MH sajtó
 

Olvassa el ezt is!

Csak néhány óráig örülhetett a lopott cuccnak

Csak néhány óráig örülhetett a lopott...

Különféle szerszámokat, villanyszerelési eszközöket és ipari kábelt is ellopott egy 23...
Közel 20 százalékkal nőtt a hallgatók száma

Közel 20 százalékkal nőtt a hallgatók száma

Szeptember 3-án délután a Városháza dísztermében megtartották a Szegedi Tudományegyetem...
 

És ezt már olvasta?

Van már költségvetés
Van már költségvetés Harmadik nekifutásra lett költségvetése Hódmezővásárhelynek, de ez sem ment annyira simán. Csak a közgyűlés többségét alkotó Fidesz-KDNP-frakció tagjai támogatták.
 
A rendszer Vásárhelyen debütál
A rendszer Vásárhelyen debütál Márciustól már helyi adók is befizethetők a Díjnet iCsekk mobilfizetési szolgáltatásán keresztül a közművek, telefon és egyéb szolgáltatók számlái mellett.
 
A test és a lélek jótéteményese
A test és a lélek jótéteményese Ilyen növekvő népszerűség mellett, Vásárhely pozitív utópisztikus képe a legfeszesebb popsik és kockás hasak városaként körvonalazódik
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2019.7.hét
Családi események Hódmezővásárhelyen 2019.7.hét "Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog..."
 
Újabb díjat söpörtek be a Klímanócskák
Újabb díjat söpörtek be a Klímanócskák Budapesten a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetségének éves találkozóján nem kis meglepetésre, egy hódmezővásárhelyi programot díjaztak.
 
Makói alkotók mutatkoznak be Vásárhelyen
Makói alkotók mutatkoznak be Vásárhelyen A makói Natura Marosmenti Művésztelep huszonegy alkotójának közel hetven műve látható a Tornyai János Múzeum pénteken megnyílt kiállításán. Képekkel.
 
Összejött a szezon első veresége
Összejött a szezon első veresége Egészen a végjátékig fej-fej mellett haladt a Kosársuli és az Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC, a szoros találkozó látképe már az első percekben felsejlett.