GazdaságTovább enyhül a belváros forgalma

2019. március 25., hétfő
 
Tovább enyhül a belváros forgalma

Március 31-én adják át a Keleti elkerülő utat, amely Hódmezővásárhely központját naponta 2-3000-el kevesebb járművel tehermentesíti.

 

 

 

 

 

 

Miközben az infrastrukturális fejlesztések során először elkészült északi elkerülőt – a Magyarországon egyedülálló dupla körforgalom híddal - már 2018 első felében átadták a forgalomnak, a keleti elkerülő építkezésébe 2018 februárjában kezdett bele Délút Építő és Bányászati Kft.

 

A Kormány 2016 július 13-én kiadott határozata értelmében Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata részére 1 milliárd 840 millió forintot ad 3,175 km hosszú, 11,5 kN tengelyterhelésre (vagyis kamionokra) méretezett keleti elkerülő útszakasz megépítésére.

 

Az északi elkerülő egyik legfontosabb szerepe az ipari parkba érkező kamionok kivezetése a városból. Ez azért is fontos, mert 2018 januárjában nagyszabású fejlesztést jelentett be a nyomvonal helyszínén Lázár János – akkori - Miniszterelnökséget vezető miniszter és Hegedűs Zoltán, aki akkor polgármesteri jogkörrel megbízott alpolgármester volt. Bejelentésük szerint első ütemben 40 majd pedig 65 hektárral bővítik a hódmezővásárhelyi Ipari Parkot. Erre 2,6 milliárd forint áll rendelkezésre. Elhangzott az is, hogy az ipari parkot támogató egyik legfontosabb fejlesztés a várost keletről elkerülő út megépítése.

 

Az egy év két hónapig tartott építkezést kisebb közjáték késleltette, amikor is Kispál Ferenc tulajdonában - az elkerülő út nyomvonalába eső  - félhektárnyi 60 aranykoronás földdarab cseréjéről csak többszöri tárgyalások során született döntés. A gazdálkodó a megyei agrárkamara és a Magosz elnöki posztját akkor még betöltő Kispál Ferenc ugyanis ragaszkodott a hasonló értékű földdarabhoz.

 

Az elkerülő elkészültével nagyban növekszik a hódmezővásárhelyiek biztonsága is. Így magát az útpályát is a kiemelt terhelésre előre gondolva építették meg, és a beruházásban átadott műtárgyakat is kényelmesen tudják majd használni akár a nagy teherautók is – mondta Belovai Dániel projektvezető.

A megépült út – hasonlóan a már megszokott megoldáshoz - körforgalommal csatlakozik a régi 47-eshez, vagyis a Kutasi úthoz.

 

Az elkerülő hivatalos átadása március 31-én, vasárnap fél tizenkettőkor lesz, az ASA Építőipari KFT. telephelyénél, az Erzsébeti út 9. szám előtt. Köszöntőt mond Márki-Zay Péter polgármester.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Erős ellenfél - még erősebb felállásban

Erős ellenfél - még erősebb felállásban

Utolsó idegenbeli bajnokiján lépett pályára az NB I/B Zöld csoportjának alapszakaszában a...
A vége még nem látszik
 

És ezt már olvasta?

Honvédkórházként is működik hamarosan a vásárhelyi intézmény
Honvédkórházként is működik hamarosan a vásárhelyi intézmény Függetlenül az évek óta fennálló adósságállománytól, a honvédelmi tárca és a kórház  tavalyi megállapodása értelmében jelentős fejlesztések elé néz az intézmény.
 
Testvérvárosok Kupája két dobogós helyezéssel
Testvérvárosok Kupája két dobogós helyezéssel A Testvárosok Kupáján jártak a Boxing Gym Hódmezővásárhely öklözői. Az ökölvívók szokásos seregszemléjéről egy ezüsttel és egy bronzzal térhettek haza.
 
Győzelemmel indult a szezon
Győzelemmel indult a szezon A HLKC hazai pályán mutatkozott be a KSZSE elleni megyei derbin. Török vezérletével szerencsére jól bírták a hajrát, ami meghozta a győzelmet.
 
Ismerd meg a mezőgazdaság high-tech arcát
Ismerd meg a mezőgazdaság high-tech arcát A legújabb agrárkütyük, high-tech eszközök, robotok. A Gregus Máté Mezőgazdasági szakképzőben folytatódik a Hello Modern Agrárium programsorozat.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2019.37.hét
Családi események Hódmezővásárhelyen 2019.37.hét "Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog..."
 
Őszi hálóing paletta
Őszi hálóing paletta

Szuper megoldás például egy hosszú ujjú pamut verzió, a kényelem és az esztétikum kedvéért tág V nyakkivágással.

 
A D-vitamin-hiány fele sem tréfa
A D-vitamin-hiány fele sem tréfa Évek óta a magyar lakosság 95 százaléka D-vitamin-hiányos tél végére. A pótlásra szeptember második felétől már mindenképpen szükség van.