FélpercesSzegedi iskolások a vásárhelyi holokauszt kiállítóhelyen

2018. január 25., csütörtök
 
Szegedi iskolások a vásárhelyi holokauszt kiállítóhelyen

A hódmezővásárhelyi Magyar Tragédia 1944 Kiállítóhelyen emlékeztek csütörtökön a holokauszt nemzetközi emléknapjához közeledve a vészkorszakban életét vesztett mintegy másfélmillió gyermekre a szegedi Wesley János Óvoda, Általános Iskola és Középiskola hetedikes és tizedikes diákjai.

 

 

 

 

A tanulók, akik az Írországi Holokauszt Oktatási Alapítvány és a Szembenézés Alapítvány programjában, a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológia Kar Neveléstudományi Intézet támogatásával megvalósuló, nemzetközi Krókusz Projektben vesznek részt, műsort is adtak a kiállítóhelyen.

 

A krókusz – aranysáfrány – sárga, hatszirmú virág, amely színével és formájával is utal a Dávid-csillagra. A nevét viselő projekt célja, hogy a fiatalok megértsék, mi okozta a holokausztban meggyilkolt másfél millió gyermek halálát és értelmezni tudják a történelem és saját életük közötti kapcsolatot.

 

Miután a diákok megismerték a hódmezővásárhelyi zsinagógát és a kiállítóhelyet, Anna Frank és Radnóti Miklós naplójából vett idézetekből összeállított műsorukkal rótták le kegyeletüket, majd a kiállítóhely gyermekáldozatoknak emléket állító portáljánál helyezték el az emlékezés köveit.

 
 
VH-Emlékpont
 

Olvassa el ezt is!

Leltár a vásárhelyi tennivalókról

Leltár a vásárhelyi tennivalókról

Másfél hete kezdődött Hegedűs Zoltán alpolgármester széleskörű egyeztető megbeszélése azokkal,...
A cél leginkább a tisztes helytállás lehet

A cél leginkább a tisztes helytállás lehet

A Kosársuli nagy reménnyel kezdte a szezont, sajnos azonban eddig nem a terveik szerint alakultak a dolgok. Pénteken Miskolcon...
 

És ezt már olvasta?

Megújultak a vásárhelyi háziorvosi rendelők
Megújultak a vásárhelyi háziorvosi rendelők Befejeződtek Hódmezővásárhelyen az önkormányzati tulajdonú háziorvosi rendelők épületeinek felújításai. A 12 rendelőt 352 millióból korszerűsítették. 
 
Egy elmaradt szezon utóhatása
Egy elmaradt szezon utóhatása Ismét futottak egy kört a szakemberek és a tenni akaró hivatali illetékesek. A Mártélyi Holtágon még mindig terpeszkedő rucaöröm erről nem sokat tud, de valószínű nem is érdekli.
 
Főszerepben a lepény és a jókedv
Főszerepben a lepény és a jókedv Nagy siker volt a hétvégén a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ által szervezett Kőfal Fesztivál. Képekkel.
 
90 éves Machan Mihályné
90 éves Machan Mihályné Hódmezővásárhelyen 28 évig a Minőségi Cipőgyárban dolgozott, onnan ment nyugdíjba.

 

 
Éremeső itthon és külföldön
Éremeső itthon és külföldön Sikeres és hasznos hétvégén van túl a NICS-HSÚVC. Mind belföldön, mind külföldön remekeltek a versenyzők.
 
Boxing Gym Vásárhely sikerei a civisvárosban
Boxing Gym Vásárhely sikerei a civisvárosban A múlt hét végén négy fiatal hozott Debrecenből ökölvívó aranyakat. A kitartó, kemény munka és alapos felkészítés ismét meghozta a gyümölcsét.
 
Megelőzhető a vadbaleset
Megelőzhető a vadbaleset Ismét több vadbaleset történik Magyarország útjain. Csongrád Megyében az őzelütés a gyakori. A Rendőrség pontokba szedte, mire kell ügyelni.