KözéletRomániában gyakorlatoztak a Vásárhelyi Helyőrség katonái

2018. november 20., kedd
 
Romániában gyakorlatoztak a Vásárhelyi Helyőrség katonái

Már 20 éve gyakorlatoznak együtt a Magyar – Román Közös Békefenntartó Zászlóalj katonái. Az idei közös gyakorlatot november közepén tartották Romániában. A zászlóalj magyar modulját a hódmezővásárhelyi 3. Bercsényi Miklós Lövészzászlóalj biztosítja

 

 

 

 

 

 

 

A közös zászlóalj vezetésével minden évben megtartanak egy gyakorlatot, amelynek helyszínét a két ország felváltva biztosítja. Az idei „Wise Foresight 2018” elnevezésű harcászati gyakorlatot a romániai Dud -Taut lő- és gyakorlótéren tartották. A zászlóalj volt parancsnokai és a résztvevő alegységek dandárparancsnokai is megnézték a közösen felállított szakaszok éleslövészetét, amelyen Magyarország és Románia katonái közösen bizonyították felkészültségüket.

 

Ezt követően, az aradi laktanyában megtartott ünnepélyes sorakozón Mihai Fifor, Románia nemzetvédelmi minisztere hangsúlyozta, hogy a közös békefenntartó zászlóalj fennállásának huszadik évfordulóját ünnepeljük, ami nagy jelentőséggel bír a Magyar Honvédség és a Román Hadsereg közötti kapcsolatban. „A két hadsereg együttműködése a Budapesten aláírt együttműködési szerződéssel kezdődött és az elmúlt húsz évben megtartott gyakorlatok erősítették a nemzeteink közötti együttműködést.” – mondta a miniszter.

 

Marian Cristurean ezredes, a román 81. „General Grigore Bălan” Gépesített Dandár parancsnokhelyettese beszédében elmondta: „Az eddigi gyakorlatok alatt mindig elértük a kitűzött célokat, ami katonáink magas szintű felkészültségét is jelzi. Emellett a tervezői konferenciák és a gyakorlatok is jól mutatják, hogy a feladatokban résztvevő alegységek közötti együttműködés magas szintjét.”

 

Az MH 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnoka, dr. Ruszin Romulusz dandártábornok is kiemelte beszédében, hogy a közös gyakorlatokkal töltött húsz év látható eredményeket hozott a zászlóalj életében. „Ezt a zászlóaljat jól képzett parancsnokok irányították és irányítják, egy kiemelkedő példát nyújtva az együttműködéshez. Nem lehetünk elég hálásak a katonatársainknak, hogy fenntartják ezt a különleges együttműködést.” – hangsúlyozta a parancsnok.

 

A Magyar – Román Közös Békefenntartó Zászlóalj 1998-ban alakult azzal a céllal, hogy a két nemzet közös erő alkalmazásával képes legyen különböző béketámogató, békekikényszerítő feladatkörök ellátására. A zászlóalj vezetése és irányítása a NATO elvek szerint történik és a két nemzet a vezető beosztásokat évi váltással látja el. A közös zászlóalj magyar modulját az MH 5. Bocskai István Lövészdandár, 3. Bercsényi Miklós Lövészzászlóalj, a román modult az aradi 191. „Colonel Radu Golescu” Lövészzászlóalj biztosítja.

 
 
VH-MH sajtó
 

Olvassa el ezt is!

Megvan a Boxing Gym első nemzetközi aranyérme

Megvan a Boxing Gym első nemzetközi...

A hétvégén Zágrábban a hat nemzet részvételével megrendezett tornán a...
Jótékonysági koncert az Ótemplomban

Jótékonysági koncert az Ótemplomban

A mintegy félszáz tagú, sérült művészekből álló társulat a vásárhelyi...
 

És ezt már olvasta?

A Jézus-ábrázolások története
A Jézus-ábrázolások története

Jézus, illetve Mária és József biztosan nem világos bőrű és szőke hajú európaiak voltak.

 
Ennivaló receptjeink! - A szeszélyes április süteménye
Ennivaló receptjeink! - A szeszélyes április süteménye

Az időjárás szeszélyességét a hónap első két hetében is bizonyító áprilishoz egy finom sütemény receptjével csatlakozunk.

 
A romlást hozó ékszer
A romlást hozó ékszer A nő élete két év alatt tönkrement, csalánkiütései, hallucinációi és folyamatos rosszulléte elvitte a pénzét. Magyarországon is hozzá lehet jutni.
 
Jubileumi Országos Francia Nyelvű Versmondó verseny
Jubileumi Országos Francia Nyelvű Versmondó verseny A Magyar – Francia Baráti Társaság megalakulása óta szervezi a versenyt Dr. Radicsné dr. Ruzsa Ilona fáradhatatlan közreműködésével. Eredményekkel.
 
Idén is voltak díjazott vásárhelyi néptánccsoportok
Idén is voltak díjazott vásárhelyi néptánccsoportok

Az Országos Gyermek és Ifjúsági Néptáncfesztivál Szegeden már hagyománnyá vált. Idén 29. alkalommal, április 12-14. között rendezték meg.

 
90 éves Szabó József Lajos
90 éves Szabó József Lajos A Hódmezővásárhelyi Mérleggyárban dolgozott, mint belső revizor. Innen ment 1989-ben nyugdíjba.
 
Pompás meccs, hatalmas győzelem
Pompás meccs, hatalmas győzelem Nemcsak a forduló, de talán az egész tavasz rangadójára készültek szombat délután a Balogh Imsiben, hiszen a bajnoki tabellát vezető Gyula csapata látogatott Vásárhelyre.