Kultúra, oktatásRendhagyó történelemóra a Magyar Tragédia 1944 Kiállítóhelyen

2018. január 26., péntek
 

Az ENSZ közgyűlése 2005-ben nyilvánította január 27-ét, a legnagyobb náci haláltábor, Auschwitz-Birkenau felszabadításának napját a holokauszt nemzetközi emléknapjává. Ez alkalomból a hódmezővásárhelyi Magyar Tragédia 1944 Kiállítóhelyen rendhagyó történelemórákon emlékeztek pénteken a város iskolásai a Soá tragédiájára.

 

 

 

 

 

A Liszt Ferenc és a Szent István Általános Iskola, valamint a Németh László Gimnázium és Általános Iskola diákjainak tartott órákon Medvegy János, a hódtói gimnázium történelemtanára túlélőkkel készített interjúkat vetített, s a diákok a megkapott feladatlap szempontjai szerint csoportosították az elhangzott információkat. A megoldás során a tanulók rögzítették, hogyan befolyásolták a zsidótörvények a zsidók és nem zsidók közötti érintkezést, a zsidók munka- és lakhatási körülményeit, s hogy a legtöbben miért nem gondoltak arra, hogy az intézkedések ilyen tragédiába torkollhatnak, de választ várt a feladatlap arra is, hogy kik voltak, akik igyekeztek gátat vetni a holokauszt folyamatának.

 

Medvegy János kijelentette: a kiállítóhely kiváló helyszín a téma feldolgozásához, s a diákok a tantermen kívül, a kevéssé megszokott módszert, a videó-elemzést gyakorolva mélyebben rögzülő ismereteket szerezhetnek.

 

A pedagógus a diákok elé került történetek közül Kun Ágnes történetét emelte ki, aki fiatal édesanyaként élte meg a vészkorszakot. A „csillagos házból” a transzport tagjaként indult deportálásra az ott lévő zsidókkal, ám a kislányát elrejtették a szomszédok. Az anya megtette azt, amit a legtöbben nem mertek: kezével eltakarta ruháján a sárga Dávid-csillagot és a tömeggel szemben haladva kiszaladt a sorból, visszafutott a házba, ahol gyermekét elrejtették és együtt ott maradtak. Az elindult csoportot Auschwitzba szállították, ahol mindannyian életüket vesztették, azonban az édesanya és kislánya túlélte a holokausztot. Medvegy János elmondta: ezzel az interjúval zárta a tanórákat, példát adva a diákoknak, hogy álljanak ki magukért és álljanak ellen a fenyegetéseknek.

 

A rendhagyó órákat követően a tanulók elhelyezték az emlékezés köveit a kiállítóhely gyermekáldozatoknak emléket állító portáljánál.

 
 
VH-Emlékpont
 

Olvassa el ezt is!

Siker a vásárhelyi karon induló mesterképzés

Siker a vásárhelyi karon induló mesterképzés

Január 24-én kihirdették az SZTE Mezőgazdasági Karán keresztféléves képzésben induló...
Katonai középiskola alapítás terve Vásárhelyen

Katonai középiskola alapítás terve...

A Zrínyi Miklós Laktanyában az együttműködés lehetőségeiről, a 2018-as tervekről tárgyaltak a...
 

És ezt már olvasta?

Van már költségvetés
Van már költségvetés Harmadik nekifutásra lett költségvetése Hódmezővásárhelynek, de ez sem ment annyira simán. Csak a közgyűlés többségét alkotó Fidesz-KDNP-frakció tagjai támogatták.
 
A rendszer Vásárhelyen debütál
A rendszer Vásárhelyen debütál Márciustól már helyi adók is befizethetők a Díjnet iCsekk mobilfizetési szolgáltatásán keresztül a közművek, telefon és egyéb szolgáltatók számlái mellett.
 
A test és a lélek jótéteményese
A test és a lélek jótéteményese Ilyen növekvő népszerűség mellett, Vásárhely pozitív utópisztikus képe a legfeszesebb popsik és kockás hasak városaként körvonalazódik
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2019.7.hét
Családi események Hódmezővásárhelyen 2019.7.hét "Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog..."
 
Újabb díjat söpörtek be a Klímanócskák
Újabb díjat söpörtek be a Klímanócskák Budapesten a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetségének éves találkozóján nem kis meglepetésre, egy hódmezővásárhelyi programot díjaztak.
 
Makói alkotók mutatkoznak be Vásárhelyen
Makói alkotók mutatkoznak be Vásárhelyen A makói Natura Marosmenti Művésztelep huszonegy alkotójának közel hetven műve látható a Tornyai János Múzeum pénteken megnyílt kiállításán. Képekkel.
 
Összejött a szezon első veresége
Összejött a szezon első veresége Egészen a végjátékig fej-fej mellett haladt a Kosársuli és az Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC, a szoros találkozó látképe már az első percekben felsejlett.