SportRemek szezonindítás

2018. szeptember 26., szerda
 
Remek szezonindítás

Megyei rangadón lépett pályára a Hódmezővásárhelyi Kézilabda Club Felnőtt Női csapata szombaton az NBII bajnokság második fordulójában a Balogh Imsiben.

 

 

 

 

 

 

A Mezőtúr elleni (26-19) idegenbeli siker után ezúttal a mezőny egyik legerősebb csapatát, a Kézilabda Szeged SE-t fogadták annak reményében, hogy itthon tartsák a bajnoki pontokat. A szép számban kilátogató szurkolók nem csalódtak, jó iramú 60 percet láthattak, melyen teljesen megérdemelten győzték le szegedi riválisukat.

A HLKC oldalán olvasható beszámoló szerint, az első félidő még aránylag szoros játékot és eredményt hozott, melyben óriási szerepe volt a vendégek kapujában parádézó Fodornak. De úgy is fogalmazhatunk, hogy hiába dolgozták ki menetrendszerűen a jobbnál jobb lehetőségeket, a végén hiányzott a hideg fej és magabiztos kéz. Ziccerek sokaságát hibázták el, így a félidei pihenőre mindössze 3 gólos előnyt tudtak szerezni a vásárhelyiek.


Fordulás után aztán már kapusuk sem tudott segíteni a szemmel láthatóan fáradó szegedieken. Védekezésben és támadásban is határozottabbá vált a HLKC, aminek gyorsan meg lett az eredménye. Huszáros húsz percet produkáltak, ezalatt szinte átrohantak a vendégcsapaton (54. perc 28-19). Dinamikában, gyorsaságban és játékban is ellenfelük fölé nőttek, a mérkőzés végére kialakuló 6 gólos előny nem tükrözi hűen a két csapat közti különbséget.

 

Hódmezővásárhelyi LKC – Kézilabda Szeged SE 29-23 (15-12)
NBII Dél-keleti csoport – 2. forduló
Balogh Imsi Sport Aréna, 150 néző

 

Jv: Kovács G., Papp B.
Versenybíró: Medvegy P.

 

 

HLKC: Ádász – Klemm 2, Nagy 10, Lukács, Török 4, Blaskovics 2, Székesi, Cs: Áncsán (k), Becsei 5, Kandó, Bálint, Kovács 1,Szabó 3, Balogh 2

 

Dankó Ervin vezetőedző: „Gratulálok a lányoknak, megérdemelten nyertük meg a rangadót. Természetesen dolgoznunk kell tovább, a helyzetkihasználásunkon még sokat kell javítanunk.”

 

Két forduló után 4 ponttal állnak a tabella második helyén, legközelebb október 6-án lépnek pályára, akkor a Makó gárdáját fogadják a Balogh Imsi Sport Arénában.

 

 
 
VH-HLKC
 

Olvassa el ezt is!

Három utca burkolata újult meg

Három utca burkolata újult meg

Közel egy kilométer hosszúságban újult meg Vásárhely három utcája burkolat...
Halálos családi vita Vásárhelyen

Halálos családi vita Vásárhelyen

A csúcsi városrészben egy családi vita során ököllel többször arcon ütötte apját egy...
 

És ezt már olvasta?

Ismét lehet pályázni a háztartási gépek cseréjére
Ismét lehet pályázni a háztartási gépek cseréjére Újraindul az Otthon melege program novembertől, amellyel a háztartási nagygépek cseréjére nyílik lehetőség, Itt a beadás dátuma!
 
Dönts helyesen! – Szelektálj!” – Újratöltve!
Dönts helyesen! – Szelektálj!” – Újratöltve! A projekt a fiatalok környezeti nevelése és szemléletformálása érdekében a régió fiataljai számára szervez, korosztályuknak és érdeklődésüknek megfelelő programokat.
 
A zene hullámain Európa körül
A zene hullámain Európa körül A kétéves Erasmus projekt nagyszerű lehetőség, hogy a Liszt Ferenc diákjai nagyobb betekintést nyerjenek más országok diákjainak életébe, életfelfogásába. 
 
Magyarország 10 éve a helyi eseményeken keresztül
Magyarország 10 éve a helyi eseményeken keresztül A Nemzeti Emlékezet Hete programsorozatában az Emlékpontban Magyarország 1948–1958 közötti időszakáról tudományos konferenciát rendeztek
 
A Nagy Háború mindszenti áldozataira emlékeztek
A Nagy Háború mindszenti áldozataira emlékeztek Az I. Világháborúról adott ki kötetet a Csongrád Megyei Önkormányzat, amelyet a szerző mutatott be a mindszenti Keller Lajos Városi Könyvtárban. Képekkel.
 
Újabb sikeres rekonstrukció
Újabb sikeres rekonstrukció Befejeződött a csapadékvíz-elvezető rendszer felújítása Csúcs, Béketelep, Tabán és Kincses-telep városrészben. Összesen 13 kilométer csatorna készült
 
Egy helyszín két megemlékezés
Egy helyszín két megemlékezés

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 62. évfordulóján, Hódmezővásárhelyen az ünnepi megemlékezés 23-án 9 óra 30 perckor a Kossuth téren zászlófelvonással kezdődik.