GazdaságOrvoshiány enyhítése lakással

2018. január 12., péntek
 
Orvoshiány enyhítése lakással

Tavaly év végén a hódmezővásárhelyi közgyűlésen Lázár János, a térség országgyűlési képviselője javasolta, hogy a hosszútávra szerződő orvosoknak a város ingatlant biztosítson.

 

 

 

 


A javaslat a megvalósítása esetén az orvoshiány hívatott enyhíteni a térségben. Nemcsak Vásárhelyen és térségében, hanem országosan is nagy gondot jelent az egészségügy létszámhiánya, amit jól demonstrál a KSH adata, amely szerint 2017 nyarán a humánegészségügyi és szociális ellátás területén 7028 állás volt betöltetlen. Egy 2016-os statisztika szerint az üres orvosi állások száma 1845 volt, de az eltelt egy évben biztosan állítható, hogy ennél több orvosra lenne szükség a megfelelő ellátáshoz.

 

A sajtóban megjelent, hogy az is tapasztalható, hogy sok orvos az állami intézményekben több osztály betegeit is ellátja. A kórházak csak akkor kapnak működési engedélyt, ha bizonyos állások betöltöttek. Éppen ezért törekednek rá, hogy papíron ezzel ne is legyen probléma. Így fordulhat elő például, hogy egy járóbeteg-szakrendelésen a papíron főállásban dolgozó orvos csak ritkán és szűk időintervallumban érhető el a betegek számára. Akik így akár hónapokat is várhatnak egyetlen időpontra.

A legnagyobb orvoshiány az érsebészet területén van, ezt követi a gyermek- és ifjúságpszichiáter, a fül-orr-gégész, az igazságügyi orvos, valamint az ortopéd és a traumatológus orvosok hiánya.

 

 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Idén is sok vásárhelyi diákkal startoltak el az országos versenyek

Idén is sok vásárhelyi diákkal startoltak...

Megkezdődtek a Szakma Kiváló Tanulója és az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny elődöntői Csongrád...
Januári programok Vásárhelyen

Januári programok Vásárhelyen

2018 januári zenés estek, könyvbemutatók, életmód-, tudományos-, ismeretterjesztő előadások, koncertek,...
 

Szóljon hozzá Ön is!

És ezt már olvasta?

Még várat magára a szakképzés reformjának pozitív hatása
Még várat magára a szakképzés reformjának pozitív hatása A Hódmezővásárhelyen működő vállalkozások fejlődéséhez jól képzett és megfelelő számú munkavállalóra van szükség. Közben lanyhul a szakmaszerzési készség.
 
Erős csapat érkezik Vásárhelyre
Erős csapat érkezik Vásárhelyre Több szempontból is érdekesnek ígérkezik a hazai Kosársuli mérkőzés. Például a vendég Veszprém kötelékében egy vásárhelyi kosaras is pattogtat. Interjú.
 
Súlyosbították a szándékosan karambolózó vásárhelyi férfi büntetését
Súlyosbították a szándékosan karambolózó vásárhelyi férfi büntetését Az ütközés akár halálos következménnyel járhatott volna, ami a vétlen autós lélekjelenléte és ütközést elhárító manővere következtében maradt el.
 
Panelből kertes házba
Panelből kertes házba Egyre nő azok száma, akik reggel madárcsicsergésre szeretnének ébredni. A héten már a 10. Csengettyű közi lakóval írták alá a csere- szerződést.
 
Az ágyból ugrasztották ki a betörőt
Az ágyból ugrasztották ki a betörőt 48 órán belül elfogták a hódmezővásárhelyi rendőrök azt a gyulai férfit, aki három kertvárosi lakóházba tört be egyetlen délelőtt. Videóval.
 
Országos kémiaverseny vásárhelyi sikerekkel
Országos kémiaverseny vásárhelyi sikerekkel  19. alkalommal rendezték a Hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskolában, a Hevesy György Kárpát-medencei kémiaversenyt.
 
Katolicizmus és kommunizmus között - Könyv Vásárhely egyháztörténetéről
Katolicizmus és kommunizmus között - Könyv Vásárhely egyháztörténetéről

A kommunizmus áldozatainak emléknapjához kapcsolódó programsorozatot az Emlékpontban február 20-án este könyvbemutatóval kezdődött. Képekkel.