SportNyerő sorozatban a HLKC

2019. március 11., hétfő
 
Nyerő sorozatban a HLKC
A NBII-es bajnokság tavaszi szezonjában a Mezőtúr, a KSZSE és a Makó elleni győzelmi sorozat március 9-én hazai pályán is folytatódott.

 

 

 

 

 

 

 

Tovább folytatta felnőtt csapat a jó szereplést az NBII-es bajnokságban, március 9-én szombaton délután a Gyomaendrőd gárdáját győzték le 12 góllal hazai pályán.

Kedves gesztussal indult a mérkőzés, hiszen a hazai szurkolótábor, a Blue Front 1993 a hazai és a vendégcsapatot is virággal köszöntötte Nőnap alkalmából.

Kicsit döcögősen kezdte a HLKC a meccset, de 10 perc játék után felvették az “utazósebességet”. Ekkor háromgólos előnyben voltak (8-5), viszont a 20. percre már héttel mentek. Újra azt az arcát mutatta a vásárhelyi csapat, amit szeretnek látni: kemény, határozott védekezés és sok mozgásra épített támadójáték.

Nagy Emese és Török Gabriella vezetésével olykor látványos megoldások is becsúsztak, a vendégcsapat pedig szemmel láthatóan nehezen követte a diktált tempót. A félidőt jelző sípszóig 10 gólosra hízott az előny, így nyugodtan készülhettek a második felvonásra. Ez a nyugodtság sajnos kicsit vissza is ütött, hiszen látványosan visszaesett a játék, több buta hibát és kihagyott helyzetet láthattak sorozatban. A vendégcsapat 10-en belülre tudott kerülni, Dankó Ervin vezetőedző folyamatos cserékkel és időkérésekkel próbálta a “harci tüzet” szinten tartani. Ez eredményesnek bizonyult, hiszen a meccs végére kialakult az addigi legnagyobb, 12 gólos különbség. Örömteli, hogy újra pályára léphettek saját nevelésű ifjúsági korú HLKC játékosok, akik ezúttal is bizonyíthatták, hogy lehet rájuk számítani.

A győzelem mellett ki kell emelni a Blue Front fantasztikus szurkolását, ezúttal is nagyszerű hangulatot teremtettek 60 percen keresztül.

 

Hódmezővásárhelyi LKC – Gyomaendrődi NKSE 39-27 (22-12)

NBII Dél-keleti csoport – 15. forduló
Balogh Imsi Sportaréna – 160 néző

Játékvezetők:Bús Linda, Szuromi Attila
Versenybíró: Miklós Melinda
 

 

HLKC: Ádász – Török 6, Nagy 9, Dankó 2, Szabó 7, Székesi 1, Bagi 6, Cs: Áncsán (k), Blaskovics 3, Becsei 3, Kandó, Kovács, Ötvös, Földesi L.Lukács 2, Vörös
Kiállítás: 1 illetve 4
Büntető: 8/7 illetve 6/4

 

Dankó Ervin vezetőedző: “ A csapatom az első félidőben komolyan vette a találkozót. Keményen védekeztünk, és felállt fal ellen jól ültek a figuráink. A második félidőben mindent és mindenkit kipróbáltunk. Gratulálok az egész csapatnak.”

 

A bajnokság következő fordulójában idegenben lép pályára a HLKC, március 17-én 14 órakor Kelebián a Bácsalmással csapnak össze.

 

 
 
Forrás: HLKC
VH
 

Olvassa el ezt is!

Újabb vásárhelyi iskola kapta meg a Kiváló Akkreditált Tehetségpont minősítést

Újabb vásárhelyi iskola kapta meg a...

Vásárhelyen eddig négy iskola kapta meg. Ezek sorát most a Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola...
Hegedűs Zoltán lett a HSZC kancellárja

Hegedűs Zoltán lett a HSZC kancellárja

Semmit nem tehet a főigazgató a kancellár nélkül, aki fölött csak a miniszter áll. A törvényjavaslat...
 

És ezt már olvasta?

Hősök Napja Vásárhelyen
Hősök Napja Vásárhelyen A megemlékezések 1925-től váltak rendszeressé. Egy 2001. évi törvény alapján május utolsó vasárnapját a Magyar Hősök Emlékünnepévé nyilvánították.
 
Újabb tárlat a Nyitott Műterem Sorozatban
Újabb tárlat a Nyitott Műterem Sorozatban Hódmezővásárhely hazai képzőművészeti életben betöltött szerepét jelző, és a lokálpatriotizmust is erősítő kiállítás nyílik a Kohán György utcai Művésztelepen.
 
A HSÚVC elképesztő tarolása Szentesen
A HSÚVC elképesztő tarolása Szentesen A szentesi úszóviadalon viadalon 31 egyesület összesen 380 úszója állt rajthoz, köztük a NICS-HSÚVC 33 versenyzővel.
 
Vásárhelyre is befutottak a Peace Run résztvevői
Vásárhelyre is befutottak a Peace Run résztvevői Magyarország az idén huszadik alkalommal kapcsolódik be az európai országokat összekötő váltóba. A Peace Run (Békefutás) a világ legnagyobb váltófutása.
 
Tűz helyett a szél és a víz adott munkát
Tűz helyett a szél és a víz adott munkát Faágak Szikáncsnál, a Csomorkányin, leszakadt lakásmennyezet  a Rapcsákon, víz által veszélyeztetett lakóház a Konti utcában. Dolgos éjszakája volt a tűzoltóknak.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2019.20.hét
Családi események Hódmezővásárhelyen 2019.20.hét "Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog..."
 
Az alkotás örömének kiállítása
Az alkotás örömének kiállítása Változatos kézműves mesterségeket felvonultató 21 aktív és kreatív nyugdíjas kiállítása nyílik. Ötletadó, kedvcsináló alkotások tucatjai láthatók. A kiállítók névsorával.