KözéletNézze meg mind a 34 tervpályázatot!

2018. április 20., péntek
 
Nézze meg mind a 34 tervpályázatot!

A Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város által meghirdetett „Könyvtár és tudásközpont építészeti megfogalmazása” építészeti tervpályázat lezárult, a beérkezett 34 pályamüvet az oldal alján meg lehet tekinteni. Az Alföldi Galériában a jelentős mennyiségű látványtervet meg lehet nézni, sőt véleményt mondhatnak és szavazhatnak a bemutatott tervpályázatokról.

 

 

 

 

 

 

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata úgy határozott, hogy egy, a régióban kiemelkedő, a város életében meghatározó multifunkcionális kulturális központot létesít, amely könyvtár és tudásközpont, kiállítótér és előadótér, egyben közösségi térként, találkozóhelyként is funkcionál majd, ez az épület lesz az otthona a Németh László Városi Könyvtárnak és a Pósa Lajos Gyermekkönyvtárnak, valamint a Magyar Nemzeti Levéltár Hódmezővásárhelyi Levéltárának.


Az új intézménynek az önkormányzat központi, emblematikus szerepet szán, ezért – a pályázati kiírás szerint - építészetileg is nagyszabású, ikonikus, jelszerű épület megalkotása a cél, emellett a pályázóknak teljes alkotói szabadságot kívánt biztosítani a koncepciók kialakításában. A pályázat leadási határideje március 12-e volt.


A beérkezett jelentős mennyiségű pályamű látványterveit, koncepcióit május 6-ig az Alföldi Galériában lehet megtekinteni, A kiállítóhely hétfő kivételével minden nap 10 és 17 óra között tart nyitva. A helyszínen a látogatók véleményt mondhatnak és szavazhatnak a bemutatott tervpályázatokról.

 

Valamennyi  tervet, látványtervet megtekintheti  ITT!

 

Figyelem! A Galériában 1-1 képre kattintva a terv további részletei is megnyílnak!


 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Végső búcsú Hamvas Ödöntől

Végső búcsú Hamvas Ödöntől

Április 20-án a Szent István Templomban gyászmisével vettek végső búcsút dr. Hamvas...
Lázár János miniszterként 4 évre kapott felhatalmazást

Lázár János miniszterként 4 évre kapott...

A következő négy év legfontosabb feladatának a hódmezővásárhelyi és makói emberek...
 

Szóljon hozzá Ön is!

És ezt már olvasta?

Az eredeti vásárhelyi Országzászló emléke
Az eredeti vásárhelyi Országzászló emléke 1934-ben, Pünkösdkor avatták fel a magyar egység eszméit hirdető országzászló emlékművet Hódmezővásárhelyen, a Kossuth téren.
 
Vereséggel búcsúzott a HLKC
Vereséggel búcsúzott a HLKC Az utolsó fordulóra került sor szombaton az NBI/B női felnőtt kézilabda bajnokságban, a HLKC a mezőny egyik meghatározó csapatát a Gödöt fogadta.
 
A szúnyogcsípésről még több
A szúnyogcsípésről még több

Nyárra menetrendszerűen megjelennek a vérszívó szúnyogok. A testesebb embereket és a várandós kismamákat kedvelik, ám a házikedvencekre halálos is lehet.

 
Üzenetet hordozó ünnep
Üzenetet hordozó ünnep Pünkösd üzenetet hordoz, az ember és a természet szeretetét, csupa olyat, amiben megkapaszkodhatunk, és amik által továbbléphetünk.
 
A bajnokság 13. helyén zárt a Kosársuli
A bajnokság 13. helyén zárt a Kosársuli Szinte végig vezetve szerezte meg a győzelmet a Győr otthonában a Vásárhelyi Kosársuli. A siker ezúttal egyben a 13. hely megszerzését is jelentette.
 
90 éves Lendvai Imre
90 éves Lendvai Imre Hívatásos katona volt és miután leszerelt, Hódmezővásárhelyen 20 éven át a Porcelángyárban dolgozott, korongozóként és öntőként.
 
Ballagtak a jövő mezőgazdászai
Ballagtak a jövő mezőgazdászai A Mezőgazdasági Kar ballagási ünnepségére szülők, hozzátartozók, férje, felesége, gyereke kísérte el a diplomázásra készülő egyetemi hallgatót.