Kultúra, oktatásMinilabort kapott a Varga Tamás Általános Iskola

2018. február 13., kedd
 

A kísérletek elengedhetetlenek a kémiaoktatásban, hiszen ezek az események hozzák közelebb, szerettetik meg a fiatalokkal ezt a szakterületet, mondta a pályázat meghirdetése kapcsán Horváth Zsolt, a Reanal Laborvegyszer Kft. ügyvezető igazgatója, a Vásárhelyi Hírek megkeresésére.

 

 

 

 

 

A Reanal Laborvegyszer Kft. ősszel azzal a céllal indította el iskolatámogató akcióját, hogy egy olyan ingyenesen hordozható laboratóriumi eszközzel gazdagítsa az oktatási intézményeket, mely mind a diákok, mind a pedagógusok számára kiváló lehetőségeket rejt kémiatanítás és tanulás terén egyaránt. Pályázatot hirdetett a partnerei számára, akik a legnagyobb tételben vásárolnak tőlük. Egy hordozható labort nyerhettek az általuk kiválasztott általános iskola számára.

 

A ViIleroy&Boch, amely Reanaltól nagy tételben vásárol vegyszert, bekapcsolódott a pályázatba. A vezetősége pedig a vásárhelyi iskolák közül sorsolással választotta ki a nyertest, a Varga Tamás Általános Iskolát.

Február 13-án Farkas Zsuzsanna, az iskola igazgatója vette át a körülbelül 130-150 ezer forint értékű hordozható labort a Villeroy&Boch Magyarország Kft. ügyvezető igazgatójától.

„Örömteli esemény ez a gyár életében, szívesen bekapcsolódtunk a Reanal pályázatába. Miért ne, ha ilyen lehetőség adódott” – mondta Hideg Gábor.

 

A Villeroy&Boch egyébként is figyelemmel kíséri a vásárhelyi oktatási intézmények életét, többször is szaniter áruval segítették a felújításokat, legutóbb a Malom utcai Óvodát. Megtudtuk, mivel az EU-s pályázatok által az óvoda felújítások finanszírozása megoldott, a jövőben a vásárhelyi iskolák felújításában való segítség lehetőségét vizsgálják.

 

Az ország 9 általános iskolája kapott hasonló mini laboratóriumot, amellyel negyven – többször ismételhető – kísérlet végezhető. A láda a kísérletek leírását összefoglaló könyvet, valamint az ezek bemutatásához szükséges vegyszereket és laboratóriumi eszközöket tartalmaz. A készlet része egy univerzális alátéttálca, egy kémcső állvány és tartó is. A kísérlet gyűjtemény részletesen leírja a kísérletek elvégzésének lépéseit, a tapasztalt jelenséget, megnevez minden szükséges vegyszert és eszközt.

Farkas Zsuzsanna igazgató a labor átvételekor azt mondta, „a kísérletek a gyakorlati tapasztalás nagyon fontos részei, az azok mögött lévő tudás gyarapítás a célunk.”

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Épülhet a templom a Kertvárosban

Épülhet a templom a Kertvárosban

Az új épület befelé a katolikus általános iskola kápolnájaként, kifelé a...
Nem Húsvéti ajándék lesz a 10 ezer forint értékű Erzsébet utalvány

Nem Húsvéti ajándék lesz a 10 ezer forint...

Hegedűs Zoltán hazug emberrel nyílt vitát nem akar. Márki-Zay Péter a nyílt vitát a demokrácia...
 

Szóljon hozzá Ön is!

És ezt már olvasta?

Országos kémiaverseny vásárhelyi sikerekkel
Országos kémiaverseny vásárhelyi sikerekkel  19. alkalommal rendezték a Hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskolában, a Hevesy György Kárpát-medencei kémiaversenyt.
 
Katolicizmus és kommunizmus között - Könyv Vásárhely egyháztörténetéről
Katolicizmus és kommunizmus között - Könyv Vásárhely egyháztörténetéről

A kommunizmus áldozatainak emléknapjához kapcsolódó programsorozatot az Emlékpontban február 20-án este könyvbemutatóval kezdődött. Képekkel.

 

 

 
Elismerést kapott a Helyőrségi Zenekar karmestere
Elismerést kapott a Helyőrségi Zenekar karmestere Kovács István: Ez a kitüntetés nemcsak nekem, hanem a Hódmezővásárhelyi Helyőrségi Zenekar minden tagjának szól.
 
Az első fecskék
Az első fecskék A tulajdonos leadta a kulcsokat és átköltözött egy  kertes házba. A Csengettyű Közben 210 lakás van, 80-90 lakó jelezte, hogy élne a minőségi otthoncserével.
 
Beszámoló ülést tartott az Iparkamara
Beszámoló ülést tartott az Iparkamara A szakképzést kiemelt fontosságúnak tartja a város, ezért a Modern Városok Program keretében valamennyi intézményt felújítják, és bővítik az iskolák eszközparkját.
 
Hét éve hunyt el Olasz Sándor
Hét éve hunyt el Olasz Sándor 2011. február 21-én  meghalt Olasz Sándor, irodalomtörténész, kritikus, a Tiszatáj folyóirat főszerkesztője. A Hódmezővásárhelyen született tudós 2010-ben Pro Urbe kitüntetést kapott.
 
Égető Eszter találkozása mai diákokkal
Égető Eszter találkozása mai diákokkal Németh László Hódmezővásárhelyen töltött időszakára és a vásárhelyi élményeit is megjelenítő Égető Eszter című regényéről tartottak előadást. Képekkel.