MozaikMiért is van vágányzár Vásárhely és Szeged között?

2018. április 10., kedd
 
Miért is van vágányzár Vásárhely és Szeged között?

A laikusok számára is érdekes szakmai mustra a tram-train miatt most kezdődött felújításról. A munkálatok miatt április 4-étől pótlóbuszok vették át a vonatok szerepét a két város, valamint Hódmezővásárhely és Szentes között is.

 

 

 

(A képen a sínszállító munkavonat Szeged-Rókuson)

 

 


A modernkori közlekedéstörténet során először valósulhat meg vasútvillamos (tram-train) Magyarországon. A Szeged és Hódmezővásárhely közötti nagyvasúti szakasz építésére kiírt közbeszerzési eljárást a Swietelsky Vasúttechnika Kft. nyerte el tavaly decemberben, a társaság huszonötmilliárd forintból építheti át a 135-ös vasútvonal Hódmezővásárhelyi Népkert, 1559-es szelvény és Szeged-Rókus állomás, 1772-es szelvény közötti szakaszát.

 

 (Erről részletesen ITT írtunk!)


A nagyvasúti munkálatok a tram-train Szeged városi szakaszának a végétől, Szeged-Rókus kitérőjénél kezdődnek, és Hódmezővásárhelyi Népkert megállóhelyig tartanak, az Ady Endre út átjárót is beleértve. A projekt során a 21,3 kilométer hosszú vasúti pálya nyíltvonali és állomási átmenő fővágányai alkalmassá válnak a nyolcvan-száz kilométeres sebességű közlekedésre.

 

A Szeged-Rókus elágazás és Baktó elágazás, valamint Sártó elágazás és Kopáncs forgalmi kitérő közötti nyílt szakaszokon második vágány is épül. Tekintettel a tram-train várható sűrű követési idejére, ezeken a szakaszokon lehet majd nyílt vonalon a vonatokat kerültetni, előztetni. Algyőn és Népkerten százötven méter hosszú, korszerű magasperonok épülnek huszonöt méter hosszú perontetőkkel, peronbútorzattal és utastájékoztató berendezésekkel, P+R parkolóval. A kitérőket távvezérelt váltófűtéssel szerelik fel, a vonalszakaszra új, távvezérelt biztosítóberendezést telepítenek.

Első ütemben Algyő és Hódmezővásárhelyi Népkert között kezdődött meg az átépítés. Ez az ütem július 31-éig tart. A népkerti megállóhely átépítése miatt a 130-as vonal alsó szakaszán, Szentes és Hódmezővásárhely között is vágányzár és vonatpótlás van érvényben szintén július 31-éig.

 

A második ütem augusztus elsején indul: Szeged-Rókus és Algyő között és 2019. április 25-éig lesz vágányzár.

A munkálatok során a vasúti pálya teljesen átépül. az IHO szakembere szerint a nagygépes vágánybontást követően cementes meszes stabilizációval erősítik meg az alépítményt, vízzáró réteget alakítanak ki, a zúzottkőágyazatot pedig új zúzottkőből építik át. A hézagnélküli folyóvágányokat felújított sínekből hozzák létre.

 

(A használt sínekről ITT írtunk!)

 

Korszerűsítik a népkerti és az algyői vasútállomások vágányhálózatát, térvilágítást építenek ki az állomásokon és forgalmi kitérőknél, továbbá megújul az energiaellátás is. Habár a vasúti pálya átépítése magában foglalja Algyő állomását is, a munka semmi képpen nem állhat le emiatt az algyői MOL-telepen. A kiszolgálása folyamatos marad: a vágányzárak függvényében vagy Hódmezővásárhely, vagy pedig Szeged felől lesz lehetséges.

A projekt részeként az algyői Tisza-hídon elvégzik a korrózióvédelmet, a hibás tartóelemek cseréjét, felújítják a műtárgy úgynevezett vizsgálókocsijait is, az ártéri hidakon pedig a mederhídon jelenleg is meglévő, korszerű edilonos sínleerősítést alakítanak ki.

 

A teendők körülbelül nyolcvanöt százaléka 2019. április végéig, a szerződésben a vágányzárra megszabott határidőig elkészül. Ezt követően az állomási mellékvágányok, a magasépítmények és a biztosítóberendezéseket átépítése következik. A projekt végleges befejezésének, a hiánymentes műszaki átadás határideje 2020 júniusa.

 

Kapcsolódó cikkünk

 

Ilyenek lesz a tram-train járművek

 

 
 
VH-IHO
 

Olvassa el ezt is!

Acélba örökítették a vásárhelyi hősök nevét

Acélba örökítették a vásárhelyi hősök nevét

Az eredeti időpont helyett, közel három héttel később avatták fel az impozáns első világháborús...
A tavaszi veretlenségét megőrizte a HFC

A tavaszi veretlenségét megőrizte a HFC

A SZVSE ellen folytatódott a bajnokság. Pontokért utazott Szegedre a Hódmezővásárhelyi FC II-es csapata ha a...
 

Szóljon hozzá Ön is!

És ezt már olvasta?

Egy hét múlva kiderül
Egy hét múlva kiderül Idegenben kell kiharcolniuk a felsőházban maradást, mert Békés elleni meccsén az utolsó másodpercben egy bravúr hármassal nyertek a vendégek.
 
Csongrád Megyében is kezdődik a szúnyogirtás
Csongrád Megyében is kezdődik a szúnyogirtás A központi szúnyoggyérítési programot a katasztrófavédelem irányítja. Az önkormányzatok saját költségvetésük terhére önállóan is végezhetnek szúnyoggyérítést.
 
Fényesi Tóth János meghitt irodalmi estre várja a vásárhelyieket
Fényesi Tóth János meghitt irodalmi estre várja a vásárhelyieket Nevét az irodalomkedvelő közönség 2012-től ismerhette meg, a Vásárhelyi Estékkel. Most új sorzatának második estje lesz április 23-án.
 
Aranyos Bóbiták
Aranyos Bóbiták Évek óta a deszki Maros Menti Fesztivál állandó fellépői a BFMK gyermek néptánccsoportjai. Idén a 8-10 éves csapat, a Bóbita csoport képviselte az intézményt.
 
Óriáscsiga és futókacsa – állati jó óra a könyvtárban
Óriáscsiga és futókacsa – állati jó óra a könyvtárban Rendhagyó természetismereti foglalkozást tartott kisiskolásoknak a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete és az Országos Állatvédelmi Alapítvány.
 
Nézze meg mind a 34 tervpályázatot!
Nézze meg mind a 34 tervpályázatot! A városvezetés által tavaly meghirdetett Könyvtár és tudásközpont építészeti megfogalmazása építészeti pályázat valamennyi tervét értékelhetik az olvasók is. 
 
Végső búcsú Hamvas Ödöntől
Végső búcsú Hamvas Ödöntől Április 20-án a Szent István Templomban gyászmisével vettek végső búcsút dr. Hamvas Ödöntől, aki hosszan tartó betegség után 77 éves korában hunyt el.