GazdaságMennyi kerül vissza a bukszába?

2018. március 9., péntek
 
Mennyi kerül vissza a bukszába?

12 ezer forintos, egyszeri rezsicsökkentést jelentett be csütörtökön közösségi oldalán Orbán Viktor. Lázár János miniszter a szokásos heti kormányinfón pedig azt is bejelentette, hogy a második negyedévben esedékes számlákon írják jóvá ezt az összeget.

 

 

 

 

 

A miniszterelnök az elmúlt hetek rendkívül hideg időjárására hivatkozott, amikor ennek szükségességét indokolta, de az is ismeretes, hogy a 2017-es téli hideg, az ideinél jóval tovább tartott, nagyobb fűtési számlát eredményezett. Idén a lakossági gázfogyasztás sem volt átlagon felüli. A sajtó szerint a körülményeket figyelembe véve inkább tűnik kampányelemnek a lépés.

 

A gázfogyasztók már sok pénzt buktak a hatósági áron, ami jó ideje a szabadpiaci ár felett van. A laikusok által kevésbé ismer számok szerint 960 milliárd forint nyereség keletkezett tavaly a gázár nemzetközi piaci csökkenése nyomán. Most – a 12 ezer forintos ajándékkal - ebből 40-50 milliárd forint csepeg vissza a lakosság bukszájába. A lakossági gázárakat a beszerzési árak csökkenése ellenére 2017-ben sem vitték lejjebb. Sőt a 2016 első félévhez képest 1 %-al emelték. A Eurostat felmérése szerint ugyanebben az időszakban például Horvátországban 16,3 %-al, Szlovákiában 8,7 %-al ment lejjebb a lakossági gázár.   

 

Hozzá kell tenni, hogy akik távfűtést vesznek igénybe, azoknak is ugyanez jár, akik pedig szénnel vagy fával fűtenek, azoknak a szociális pénzügyi keretet 1 milliárd forinttal megnövelt összegéből juttatnak ugyanilyen mértékű támogatást.

 

Magyarországon kb. 4,4 millió lakás és 4,1 millió háztartás van, a KSH 2017-es adatai szerint a lakások 74,3 százalékában van bekötve vezetékes gáz, tehát az ezekhez tartozó háztartások kapják meg a 12 ezres leírást. A maradék háztartások túlnyomó többsége valamilyen szilárd tüzelésű kazánnal vagy kályhával fűt, nekik jut majd ugyanennyi a szociális pénzügyi keretből. Meg kell jegyezni, hogy a villamos energiával fűtő – több tízezer háztartás – kimarad a 12 ezer forintnyi kompenzációból.

 

Mivel 2014 áprilisa óta nem volt rendelet kötelező lakossági gáztarifa-csökkentésről, becslések szerint minden háztartás évi 70 ezer forint megtakarítástól, valódi rezsicsökkentéstől esett el.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Felmentették a vásárhelyi főjegyzőt

Felmentették a vásárhelyi főjegyzőt

Márki-Zay: A működőképesség fenntartása érdekében egyeztettem a betegszabadságon lévő jegyző...
Vasárnap elstartol a futball szezon

Vasárnap elstartol a futball szezon

Az előrejelzéseket nézve vasárnap már semmi sem állhatja útját annak, hogy a...
 

És ezt már olvasta?

Együtt gondolkodás és alkotás
Együtt gondolkodás és alkotás A vásárhelyi Kerámia Szimpózium nyílt napján kiállítással emlékeztek meg Hódmezővásárhely és francia testvérvárosa, Vallauris fél évszázados együttműködéséről. Képekkel.
 
Lendületben a vásárhelyi Kosársuli
Lendületben a vásárhelyi Kosársuli A fantasztikus salgótarjáni bajnoki rajtot követően szerdán Tiszaújvárosban az NB I/B -ben a koncentrált támadójáték és a nagyszerű küzdés eredményt hozott.
 
Múltidézés a háborús levelezőlapok által
Múltidézés a háborús levelezőlapok által A hódmezővásárhelyi származású Benyhe Zsuzsanna nagyapjának, Héjja Imre, és két bátyjának a levelezését mutatta be.
 
Változások várhatók 2020 után
Változások várhatók 2020 után Az Agrárkamara a gazdaságonként igényelhető támogatások összegének maximalizálását csak a területalapú alaptámogatásnál tartja elfogadhatónak.
 
CD készül a Református Ótemplomban
CD készül a Református Ótemplomban Készül a Helyőrségi Zenekar első CD-je, orgonaművész, operaénekes és a Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola kórusa közreműködésével.
 
Színek és formák ritmusa az Őszi Tárlaton
Színek és formák ritmusa az Őszi Tárlaton A festmények a hagyományoknak megfelelően nagyobb számban szerepelnek, ám a plasztikák is magas minőséget képviselnek. Nyitás október 7-én. Képekkel.
 
Tó a Hódtóban - jól halad az építkezés
Tó a Hódtóban - jól halad az építkezés Szeptember 18-án Márki-Zay Péter polgármester és a kivitelező közösen tette le az épülő vásárhelyi pihenőpark időkapszuláját. Látványterv.