GazdaságMegújultak a vásárhelyi háziorvosi rendelők

2018. október 15., hétfő
 
Megújultak a vásárhelyi háziorvosi rendelők

Befejeződtek Hódmezővásárhelyen a Terület és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében az önkormányzati tulajdonú háziorvosi rendelők épületeinek felújításai.

 

 

 

 

 

 

 

A 2016. júniusában kezdődött felújítás során 12 háziorvosi praxishoz és az Agyag utcai helyszínen védőnői szolgáltatáshoz tartozó 4 épület újult meg és korszerűsödött. A projekt a Széchenyi 2020 keretében az Európai Regionális Fejlesztési Alap és Magyarország költségvetése társfinanszírozásával valósult meg 352 millió forint támogatás segítségével. Támogatási intenzitás 100% volt, vagyis az Önkormányzat részéről nem volt szükség önrészre.

Az utolsó négy rendelő felújításánál, a Tornyai utcaira 38 milliót, a Rárósi utcaira 28,7 milliót, a Széchenyi térire pedig 51,8 milliót irányoztak elő. A négy rendelő egyike az Agyag utcai, amelyre a legtöbbet: 158 milliót szántak, mert szinte a 4 falig visszabontották az épületet, hogy korszerű több praxist kiszolgáló rendelő épüljön.

 

A beruházás eredményeképpen infrastruktúrafejlesztés, akadálymentesítés és energiahatékonysági korszerűsítés történt. Az akadálymentesítéseket többek között rámpák kihelyezésével, új járdaszakaszok kialakításával, akadálymentes vizesblokkok létesítésével valósították meg.

Az energiahatékonysági korszerűsítéseket és fejlesztéseket hőszigetelésekkel, nyílászáró cserékkel, tetőszerkezet javításokkal, egyéb gépészeti rendszerek kiépítésével, és az elektromos hálózatok cseréjével biztosították.

 

 

 

Olvassa el ezt is!

Egy elmaradt szezon utóhatása

Egy elmaradt szezon utóhatása

Ismét futottak egy kört a szakemberek és a tenni akaró hivatali illetékesek. A Mártélyi Holtágon...
Vásárhelyi pedagógusokat díjaztak

Vásárhelyi pedagógusokat díjaztak

Október 12-én a Városházán díszközgyűlés keretében pedagógus arany- és...
 

És ezt már olvasta?

Háromszorosára nőtt az influenzások száma
Háromszorosára nőtt az influenzások száma Újabb tucatnyi kórházban vezettek be látogatási tilalmat. Valószínű hamarosan a vásárhelyi kórház is sorra kerül. Most a 15-34 évesek közül kerül ki a legtöbb beteg.
 
Folytatódnak a kifizetések
Folytatódnak a kifizetések A MÁK szerint több mint 661 milliárd forint agrártámogatást utaltak el tavaly. Folytatódik az egységes területalapú támogatás, illetve a zöldítés támogatás kifizetésével.
 
Ökumenikus imahét
Ökumenikus imahét Vasárnaptól nyolc napon át közösen imádkoznak. A vásárhelyi keresztyén felekezetek idén is csatlakoztak az ökumenikus imahéthez
 
Új parancsnok a dandár élén
Új parancsnok a dandár élén A Hódmezővásárhelyi Helyőrséget is magába foglaló MH 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnoki teendőit Szloszjár Balázs ezredes vette át.
 
A Tornyai Emlékév nyitánya
A Tornyai Emlékév nyitánya Tornyai János néprajzi gyűjteményéből nyílik kiállítás a festőművész nevét viselő hódmezővásárhelyi múzeumban pénteken.
 
Gondolta volna? Január 18. a Hóemberek Világnapja
Gondolta volna? Január 18. a Hóemberek Világnapja A vásárhelyi Klímanócskák már tudják, hogy az egyre rövidebb életű hóember a fenyegető klímaváltozás hírnöke, de a jókedv és vidámság jelképe is. Képekkel.
 
Programok Hódmezővásárhelyen
Programok Hódmezővásárhelyen Január, február és a kora tavaszi időszak néhány kiemelt programját szedtük csokorba a teljesség igénye nélkül.