GazdaságMegújult sertéstelepet adott át az agrárminiszter Mindszenten

2019. május 15., szerda
 
Megújult sertéstelepet adott át az agrárminiszter Mindszenten

A sertéstartó telepek korszerűsítésére eddig 29 milliárd forint támogatást ítéltek meg a Vidékfejlesztési Program (VP) keretében, ami mintegy 200 sertéstartó gazdaság fejlesztéseinek megvalósítását és versenyképességük javítását segíti – jelentette ki az agrárminiszter a Hevesi család megújult sertéstelepének átadóján, Mindszenten.

 

 

 

 

 

A kormány 2019-ben 8,6 milliárd forint tenyészkoca, és 10,5 milliárd forint hízó állatjóléti támogatást különített el a költségvetésben - mondta Nagy István. A sertéságazatban egyre több családi vállalkozás találja majd meg a helyét. A sertéstartó telepek korszerűsítésére eddig 29 milliárd forint támogatást ítéltek meg a Vidékfejlesztési programban mintegy 200 sertéstartó gazdaság fejlesztésére.

Kiemelte, a források több mint felét beruházásra különítették el, 80 százaléka kis- és közepes méretű, családi gazdaságoknak jut.

A miniszter szerint fontos a sertéságazat helyzetét javító stratégiai intézkedések támogatása a közösségi agrármarketing keretében is. Ezt a célt szolgálja az Agrármarketing Centrum sertéshúsfogyasztást ösztönző, szemléletformáló belföldi termékpálya kampányaival.
Az idén az egyik legnagyobb kihívás az ágazatban a sertésállomány betegségmentességének fenntartása - jelentette ki Nagy István.

 

A rendezvényen Farkas Sándor, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára, a térség országgyűlés képviselője arról beszélt, hogy az értékek megtartásában fontosak az olyan családi vállalkozások, amelyek komoly elkötelezettséggel és szakmai hittel gazdálkodnak.

Hozzátette: ezek a szigetek viszik magukkal a többi vállalkozást és mutatják azt a példát, amire szükség van a magyar agráriumban.

 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Tóth Ilona élettörténetével zárult a sorozat

Tóth Ilona élettörténetével zárult a sorozat

Az Emlékpont a Női sorsok a szocializmusban című előadássorozata az 1956-os mártír, Tóth Ilona...
Drámai csatában úszott el a feljutás

Drámai csatában úszott el a feljutás

A következő szezont ismét a Zöld csoportban kezdi a következő hetekben még a bronzéremért harcoló...
 

És ezt már olvasta?

Választott Hódmezővásárhely
Választott Hódmezővásárhely

13 478 szavazattal Dr. Márki-Zay Péter lett a polgármestere. Fölényes győzelmet arattak a Mindenki Magyarországa Mozgalom - Tiszta Vásárhelyért Egyesület jelöltje.

 

 
Mindszenti sorozatbetörés elfogással
Mindszenti sorozatbetörés elfogással Nem kis riadalmat keltett a mindszenti és vásárhelyi facebookosok között az a hír, hogy 12 óra alatt 5 betörés volt. Igaz a betörő csak 4 órán ár örülhetett a zsákmánynak.
 
Múltunkról mesélő iratok - Levéltári Napok Vásárhelyen
Múltunkról mesélő iratok - Levéltári Napok Vásárhelyen A Csongrád Megyei Levéltári Napok keretében október 15-én a Hódmezővásárhelyi Levéltárban a levéltár plakát-gyűjteményéből nyílik kiállítás.
 
Olimpiai felkészülés Vásárhelyen
Olimpiai felkészülés Vásárhelyen A Gyarmati Dezső Sportuszoda lesz az olimpiára készülő úszóválogatott egyik felkészülési helyszíne. Wladár Sándor szövetségi elnök levélben köszönte meg a lehetőséget.
 
Választás előtt - Jelöltek, tudnivalók
Választás előtt - Jelöltek, tudnivalók A Hódmezővásárhelyen induló képviselő-jelöltek névsora, fotókkal. Az egyfordulós választás sikerének nincs érvényességi és eredményességi feltétele.
 
Ideje felkészülni az influenzára
Ideje felkészülni az influenzára Az influenza vírus változékonysága miatt nem lehet biztosan megjósolni az idei, 2020-ra esetleg átnyúló járvány súlyosságát. Már működik az influenzafigyelő szolgálat
 
Vásárhelyi pedagógusok az Őszi Tárlat kiállításán
Vásárhelyi pedagógusok az Őszi Tárlat kiállításán A város pedagógusait Képiró Ágnes, a Tornyai János Múzeum művészettörténésze, a tárlat társkurátora és társrendezője vezette körbe a kiállításon. Képekkel.