KözéletMegállapodtak a napi szintű kapcsolattartásról

2018. február 27., kedd
 
Megállapodtak a napi szintű kapcsolattartásról

Ma délután Márki-Zay Péter Szegeden találkozott Botka Lászlóval. Téma a két város együttműködése és megyei jogú városokat majdan összekötő tram-train volt.

 

 

 

 

 

 


„Nem csak az uniós beruházások területén, hanem más gazdasági kérdésekben is együtt tudunk működni. A két város együtt már akkora agglomerációt képvisel, hogy versenyképes lehet akár Temesvárral is” – fűzte tovább a két város között kötendő szövetség lehetőségeit Márki-Zay Péter.

Napi szintű kapcsolattartásról is megállapodhat Hódmezővásárhely és Szeged – ezt Botka László, Szeged szocialista polgármestere javasolta, erre külön referenst is kinevez majd.

 

A vasárnap függetlenként, de praktikusan az összes ellenzéki párt támogatásával megválasztott polgármester hangsúlyozta, hogy bár a Jobbik is mögötte állt, de Botka Lászlóék is segítették őt a kampányban tanácsaikkal.

„Ha az ellenzék összefog, és valóban rendszerváltást ígér, akkor azokat is el lehet vinni a választásokra, akik jelenleg nem találnak kedvükre való pártot” – mondta Márki-Zay Péter, aki úgy véli, hogy az ellenzéki pártok egymással összefogva éppen azért alkalmasak a rendszerváltásra, mert nem bíznak egymásban és gyengék, mindez lehet a garancia arra, hogy a fékek és egyensúlyok újra beépülnek a struktúrába. Ezek a pártok egy olyan ügyvivő kormányt tudnak alakítani, amelyet később nem lehet eltéríteni a demokráciától, és nem lehet hűbérbirtokká alakítani, amint azt Orbán Viktor tette.

 

Botka László azt is elmondta, nagyon büszke, hogy Hódmezővásárhelyen sikerült megnyerni az időközi-választást. Márki-Zay Péter úgy fogalmazott: Nagyon várja, hogy közelebb hozzák a két várost és együtt tudjanak működni. Továbbra is számít Botka László és Szeged segítségére.

 

"Szívügyemnek tekintem Hódmezővásárhely és Szeged együttműködését, együttélését. A tram-train beruházás előkészítése a napokban elindul, várható befejezése a jövő év júniusa, szeptembere. Az előkészületek Hódmezővásárhelyen meg fognak kezdődni és én is várom azt, hogy ez is közelebb hozhassa egymáshoz ezt a két várost és itt nem csak az uniós pályázatokban, hanem az ettől független gazdaságfejlesztési kérdésekben is együtt tudjunk működni. A két város együtt már egy akkora agglomerációt képvisel, ami versenyképes az Euro régiók szomszédos városaival. Arad, Temesvár, Szabadka illetve együttműködésre is lehetőséget ad" – fogalmazott Márki-Zay Péter.

 

 

Hódmezővásárhely új polgármestere egy uniós zászlót is kapott Botka Lászlótól, mondván, a vásárhelyi Városházáról már régóta hiányzik.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Vásárhely is fehérbe öltözött

Vásárhely is fehérbe öltözött

Sokan nincsenek tisztában azzal, hogy mínusz 8 fok alatt hatástalan a sózás. A napközben enyhülő idő...
Márki-Zay: ki fogok állni minden vásárhelyiért

Márki-Zay: ki fogok állni minden...

Mindkét alpolgármester lemondott tisztségéről. Március 3-án szombaton ünnepi közgyűlés lesz...
 

Szóljon hozzá Ön is!

És ezt már olvasta?

Osztálykirándulás Határtalanul
Osztálykirándulás Határtalanul A Németh László Gimnázium, Általános Iskola 7. b osztálya a HATÁRTALANUL! program keretében Erdélyben kirándult.
 
Történelemverseny idén is az Emlékpontban
Történelemverseny idén is az Emlékpontban Közel százhúsz felső tagozatos diákj indult a Klauzál Gábor Általános Iskola és az Emlékpont által meghirdetett történelemverseny idei fordulóján. Képekkel.
 
Véleményezze Ön is az új Városi Könyvtár terveit!
Véleményezze Ön is az új Városi Könyvtár terveit! A beérkezett jelentős mennyiségű látványtervet meg lehet nézni, sőt véleményt mondhatnak és szavazhatnak a bemutatott tervpályázatokról.
 
Ismét traffipax cunami lesz Csongrád megyében is
Ismét traffipax cunami lesz Csongrád megyében is A rendőrség az ellenőrzési helyek kijelölésében idén is kikéri a lakosság véleményét. Tavaly 42 helyszín volt Csongrád megyében.
 
Kétpontos HLKC győzelem
Kétpontos HLKC győzelem A bajnoki tabellán harmadik helyezett Szent István OTP SE csapatát fogadták vasárnap a Balogh Imsiben az NBI/B 22. fordulójában.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2018.15.hét
Családi események Hódmezővásárhelyen 2018.15.hét "Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog..."
 
Az emlékezés jeleiről a holokauszt áldozatainak emléknapján
Az emlékezés jeleiről a holokauszt áldozatainak emléknapján A hódmezővásárhelyi Emlékpont a Magyar Tragédia 1944 Kiállítóhelyen minden évben e napon emlékezik a Soá áldozataira. Képekkel.