KözéletMárki-Zay: ki fogok állni minden vásárhelyiért

2018. február 27., kedd
 
Márki-Zay: ki fogok állni minden vásárhelyiért

Hivatalosan 72 órával a választási eredmény kihirdetése után lesz jogerős a választás eredménye, azután veheti át megbízólevelét Márki-Zay Péter.

 

 

 

 

 


Addig is az új polgármester ismerkedik hivatalával. Hétfőn már találkozott Dr. Korsós Ágnes címzetes főjegyzővel. Márki-Zay tájékozódott a polgármesteri hivatali teendőkről. Megállapodás történt arról, hogy március 3-án, szombaton 10 órától ünnepi közgyűlés lesz.

Közben kiderült, lemond alpolgármesteri címéről Hegedűs Zoltán mellett, Dr. Kószó Péter is. Ha lemondásukat írásban adják be, a közgyűlés dönt a továbbiakról.

 

Márki-Zay Péter interjút adott a kampányról és megválasztásáról:

 

– Gratulált önnek személyesen Hegedűs Zoltán vagy Lázár János?
– Nem kerestek, de a sajtó nyilvánossága előtt gratuláltak, amit én így is elfogadok.

 

– Lázár János arról is beszélt, hogy kíváncsian várja, hogy mi lesz az új irány, amelyet Hódmezővásárhelyen meghonosítana. Fogja keresni a minisztert – aki egyben a térség országgyűlési képviselője –, hogy egyeztessenek a város jövőjéről?
– Én Lázár Jánost a város ugyanolyan állampolgárának tekintem, mint a többi negyvennégyezer lakót, beleértve a közmunkásokat is. Nyilván tudom, hogy fontos kormányzati pozíciója van, és természetesen ennek megfelelő tisztelettel fogok viselkedni vele.

 

– A kampányban elhangzottak alapján felmerült az is, hogy kevesebb pénz érkezhet a városba, ha ön lesz a polgármester. Számít a pénzcsapok elzárására?
– Nem, úgy gondolom, hogy ezt Lázárék is cáfolták.

 

– És ha mégis?
– Megkérdeztem a jegyző asszonyt, és úgy láttam, hogy a város költségvetésében nincsen olyan tétel, amely az állam kegyétől vagy személyes döntésektől függene. Ez tehát normatív, jogszabályokon alapuló támogatás.

 

– Tehát úgy gondolja, hogy nem csökkenek a város forrásai?
– Nem fog kevesebb pénz jönni.

 

– Néhány hónapja ebben a térségben, Algyőn kellett megismételni a polgármester-választást, mert a város vezetője nem tudott együttműködni a fideszes többségű képviselő testülettel. Mit tud tenni azért, hogy ön ezt elkerülje?
– Algyő sorsát nem szeretném kommentálni, hiszen Vásárhelyen vagyunk. Töretlenül bízom a vásárhelyi emberek együttműködésében, és nagyon hálás vagyok a támogatásukért. A közgyűlés minden tagjától együttműködést fogok kérni pártállástól függetlenül, és bízom benne, hogy meg is fogom kapni.

 

– A győzelmét úgy kommentálta, hogy nemcsak Hódmezővásárhelynek adott reményt, hanem az egész országnak. Úgy gondolja, hogy mind a 106 egyéni körzetben működhetne olyan összefogás, ahol az LMP-től az MSZP-n át a DK-ig mindenki egy jelölt mögé áll be?
– Az állampolgárok óriási többsége a jogállam, a demokrácia, a piacgazdaság és az európai értékek mellett áll. Amennyiben a pártok bármilyen formában együtt tudnak működni abban, hogyan győzzék le minden körzetben a fideszes jelöltet, akkor mi – tisztességes, becsületes emberek – vallástól és származástól függetlenül le fogjuk tudni váltani országosan is a korrupciót és a megfélemlítést.

 

– Vállalna szerepet az országgyűlési kampányban?
– Nagyon szívesen fogom támogatni mindenütt a korrupció és a megfélemlítés lebontását.

 

– Hódmezővásárhely nem csak szabályt erősítő kivétel? Tegnap a Fidesz egy másik, kiskunhalasi választáson kétharmados győzelmet aratott.
– Ne hasonlítsuk Kiskunhalast Hódmezővásárhellyel – ez egy szánalmas próbálkozás csak Lázár János és a Fidesz részéről. Ott egy területi képviselőt választottak meg 28 százalékos részvétel mellett, aki kapott 454 szavazatot. Én 13 ezer szavazatot kaptam, és nem emlékszem, hogy utoljára ki kapott ennyit Vásárhelyen.

 

– Elhangzott a napokban egy vitán, hogy vannak, akik el tudnák képzelni az együttműködést egy Orbán Viktor nélküli Fidesszel.
– Szerintem óriási előrelépés lenne, ha Orbán Viktort, Mészáros Lőrincet és a párt sokszor a nyilvánosság előtt bűncselekményekkel gyanúsított vezetőit sikerülne eltávolítani. Amennyiben a Fidesz megtisztul – és én személy szerint még abban is reménykedem, hogy egyszer a KDNP is megszabadul a Fidesz gyámsága alól –, akkor én nagyon szívesen támogatnám ismét ezeket a pártokat.

 

– Kiknek kellene távozniuk?
– Először is: ha a Fidesz tisztességes párt akar lenni, Polt Pétert le kell váltania. Olyan legfőbb ügyészt kell kinevezni, aki minden bűnözőt pártállástól függetlenül elszámoltat egy korrupcióellenes ügyészség segítségével. Erre Romániában is láttunk példát. Biztos vagyok benne, hogy a magyar kormány tagjainak egy része is tart felelősségre vonástól, pedig az ilyen emberek nem lehetnek egy tisztességes pártban.

 

– A vásárhelyi kampányban nagy hangsúlyt kapott, hogy sok lakó fél. Ön mit tud tenni azért, hogy a támogatóit ne érje utol valamifajta bosszú?
– Máris megkeresett engem valaki, hogy egy iskolaigazgató az egyik tanárát megfenyegette, amiért a egyik testvére aktívan részt vett a kampányban. Beszélni fogok ezzel az iskolaigazgatóval, és amennyiben a feltételezés igaznak bizonyul, akkor nyilvánosságra hozzuk a nevét. És akkor a sajtó meg tudja kérdezni tőle, hogy pontosan miért is teszi ezt, és miért gondolja, hogy ez jogszerű lenne.

 

– Tehát azt javasolja, hogy ha valakit hátrány ér, forduljon önhöz?
– Bárkit bántanak vagy üldöznek a politikai nézete miatt akár egy kórházban, iskolában, akár az önkormányzatnál, amellett ki fogok állni, és a hódmezővásárhelyi emberek is. Az a 13 ezer ember, aki rám szavazott, kifejezte az igényét arra, hogy félelemtől mentesen lehessen élni Hódmezővásárhelyen.

 

 
 
VH-MNO
 

Olvassa el ezt is!

Megállapodtak a napi szintű kapcsolattartásról

Megállapodtak a napi szintű...

Ma délután Márki-Zay Péter Szegeden találkozott Botka Lászlóval. Téma a két város...
Vásárhely is fehérbe öltözött

Vásárhely is fehérbe öltözött

Sokan nincsenek tisztában azzal, hogy mínusz 8 fok alatt hatástalan a sózás. A napközben enyhülő idő...
 

És ezt már olvasta?

Rivaldafényben a nagyértékű tallérlelet
Rivaldafényben a nagyértékű tallérlelet A tengerparti fövenyen sokszor haszonnal kecsegtető foglalatosság a detektoros fémkeresés. Vásárhely határában ezzel a módszerrel nagy értékeket találtak. Képekkel.
 
A lőtéren ellenőrizték a rajok felkészültségi szintjét
A lőtéren ellenőrizték a rajok felkészültségi szintjét Az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi bázisán megalakított Zászlóalj Harccsoport gyakorlatozott.
 
Útlevél ellenőrzéskor át akarta verni a határőrt
Útlevél ellenőrzéskor át akarta verni a határőrt Nem volt elég a honosítással kapott kettős állampolgárság, magyar útlevelet is akart szerezni, egészen fifikás módon. Börtön lett a vége.
 
Fürdési tilalom a Mártély holtágon
Fürdési tilalom a Mártély holtágon Rossz hír, pláne mivel a következő napokban igazi nyaraló időt prognosztizál a meteorológia, hogy alig két hét után, ismét kikerült a fürödni tilos tábla a Mártélyi szabadstrandra.
 
Súlyos baleset Vásárhely közelében
Súlyos baleset Vásárhely közelében

Július 18-án a kora délutáni órákban baleset történt a 45-ös főút Szentes és Hódmezővásárhely közötti szakaszán.

 
Vásárhelyi betörők rendőrkézen
Vásárhelyi betörők rendőrkézen Néhány nap alatt egy, a városban történt lakásbetörést derítettek fel a hódmezővásárhelyi rendőrök. A bűncselekménnyel kapcsolatba 3 férfit előállítottak.
 
90 éves Lantos László Imre
90 éves Lantos László Imre A Volánnál  tehertaxisként dolgozott, majd személyi taxisként ment nyugdíjba.