Kultúra, oktatásLucien Hervé-ről az Emlékpontban

2019. január 24., csütörtök
 

A Hódmezővásárhelyen 1910-ben Elkán László néven született Lucien Hervé életét és tevékenységét mutatta be a hódmezővásárhelyi Emlékpont Magyar Kultúra Napjához kapcsolódó programsorozatának szerdai előadásán Dömötör Mihály fotóművész.

 

 

 

 

 

 

 

A világhírű fotós nevét viselő hódmezővásárhelyi kameraklub elnöke kijelentette: a világ fotótörténetének könyvét nem lehetne megírni Lucien Hervé munkássága nélkül.

Elkán László polgári családban, a bőrnagykereskedő Elkán Lajos fiaként látta meg a napvilágot, aki többször is rendezett kiállítást házukban a vásárhelyi festők műveiből. Bár Vásárhelyen lakásuk közel volt a híres fényképész, Plohn József műterméhez, László csak jóval később került kapcsolatba a fotózással.

A család a fővárosba költözött, ahonnan László Párizsba utazott, ahol az orosházi születésű Müller Miklóssal közösen dolgoztak a Marianne Magazine-nak, Elkán cikkeihez a fényképeket Müller Miklós készítette. Amikor Müller Algériába költözött, a fotók készítését is Elkán László vette át.

A második világháború során német hadifogságba esett, ám több társával együtt sikerült megszöknie és szerepet vállalt a francia ellenállásban. Ekkoriban vette fel a Lucien Hervé nevet. A háborút követően ismerkedett meg a svájci-francia építésszel Le Corbusier-vel, akinek üveg és beton épületeiről az évtizedek során több tízezer felvételt készített, s dinamikus, átlós szerkesztésű, a fényt és árnyékot hangsúlyosan ábrázoló fotói olyan látásmóddal mutatták be a modern épületeket, amelyben még az építész sem láthatta azokat. A világ számos országában tett útjai során az épületekről és az ott élőkről egyéni látásmóddal, nem egyszer a fényképezés alapszabályainak tartott elveken átlépve készített erős hatású fényképeket.

Lucien Hervé több mint háromszáz kiállításon mutatta be fotóit, művészi tevékenységét az egész világon elismerték. A 2007-ben elhunyt művészt Hódmezővásárhely 2012-ban díszpolgárává választotta, emlékét a nevét viselő kameraklub és a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ falán lévő emléktábla mellett a Tornyai János Múzeum főbejárata előtt álló, hatalmas, stilizált objektív is őrzi.

 

Az Emlékpont a Magyar Kultúra Napja alkalmából rendezett programsorozatát január 24-én 17 órától Kovács Imre Attila irodalmár, a közgyűjtemény munkatársának a Dalok szájharmonikára és az Így van ez. Fejezetek Juhász Nagy Vilmos viszontagságos életéből című könyveinek bemutatója zárja, a szerzővel Miklós Péter, a Tornyai János Múzeum igazgatója, az Emlékpont intézményvezetője beszélget.

 
 
VH-ATA
 

Olvassa el ezt is!

Látogatási tilalom Vásárhelyen is

Látogatási tilalom Vásárhelyen is

Az SZTE Általános Orvostudományi Kar valamennyi fekvőbeteg ellátó osztályán, valamint a...
Programok Hódmezővásárhelyen

Programok Hódmezővásárhelyen

Január, február és a kora tavaszi időszak néhány kiemelt programját szedtük csokorba a teljesség...
 

És ezt már olvasta?

Változásokkal készülnek az új szezonra
Változásokkal készülnek az új szezonra Megkezdte a felkészülést az NB I/B Zöld csoportjának 2019/20-as idényére a Vásárhelyi Kosársuli. A Békés elleni első bajnoki időpontja ugyanis vészesen közeleg.
 
Egy sikeres szezon végén
Egy sikeres szezon végén Hosszú és tartalmas szezon van a NICS-HSÚVC mögött, és még mindig nincs vége. Ismét az ország legjobbjai között zárt az egyesület.
 
Egy különleges alkotó tevékenység
Egy különleges alkotó tevékenység A népi bútorfestés hagyományait, szimbolikáját, színvilágát ismerhették meg és gyakorlati tapasztalatokat is szerezhettek Tornyai János Múzeum bútorfestő kurzusán.
 
Kábítószerfogás Vásárhelyen
Kábítószerfogás Vásárhelyen Egy belvárosi lakásban tartottak kutatást. A rendőrök a 27 éves férfit és nőt előállították, előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.
 
Száz újonc a vásárhelyi laktanyában
Száz újonc a vásárhelyi laktanyában A hódmezővásárhelyi laktanyában ettől az évtől újra szerveznek alapkiképzést. A következő hat hét számos fizikai és szellemi kihívást tartogat az újoncok számára,
 
Elektromos autók álltak szolgálatba
Elektromos autók álltak szolgálatba Két új, teljesen elektromos autó segíti a vásárhelyi Önkormányzatot. A városban nemrég felszerelt 3 ingyenes elektromos töltőállomáson egyre több autót látni.
 
Remek előadások a sokszínűség jegyében
Remek előadások a sokszínűség jegyében A Bessenyei Ferenc Művelődési Központ meghirdette új színházi évadát, amelyről az intézmény vezetője beszélt részletesen.