Kultúra, oktatásLevéltári Napok - a múlt elemzése, értékelése

2018. október 5., péntek
 
Levéltári Napok - a múlt elemzése, értékelése

1978 óta a Magyar Nemzeti Levéltár Csongrád Megyei Levéltára minden ősszel megrendezi a Megyei Levéltári Napokat. A Levéltári napok keretében elsősorban a régió, a megye és az egyes települések helytörténetével kapcsolatos előadásokat hallgathatnak meg az érdeklődők, de a konferenciákon a történész-levéltáros szakma aktuális kérdései is helyet kapnak.

 

 

 

 

 


Tavaly a 40. Levéltári Napoknak, a kerek évfordulón, hasonlóan az 1978-as első eseményhez – Hódmezővásárhely volt az egyik helyszíne.

A vásárhelyi rendezvény megnyitóján mondta a levezető tisztét betöltő Miklós Péter: „Fontos, hogy a Magyar Nemzeti Levéltár megyei szervezete folyamatosan megrendezi szakmai napjait, hiszen az elmúlt negyven év magában foglalta a rendszerváltást és jelentősen megváltoztak a történeti kutatás szempontrendszerei, a rendezvény a szakmai elveknek és minőségi követelményeknek megfelelően valósul meg.”

 

Október 4-én délután Szegeden a Szent-Györgyi Albert Agórában a Csongrád Megyei Levéltári Napon is, az egyik előadó Miklós Péter, a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum igazgatója volt.   

Eszmetörténeti témájú előadásában a szakember a két világháború közötti időszakban népszerű ideológiai irányzat, a „szegedi gondolat” történetét mutatta be.

Miklós Péter szerint meg kell különböztetni a Horthy-korszak „hivatalos eszmerendszerének” szélsőséges irányzataként számon tartott, erősen nacionalista „szegedi gondolatot”, a legendás kultuszminiszter, Klebelsberg Kuno által megfogalmazott „szegedi gondolattól”. Ennek szellemében a politikus egy alföldi – magyar nemzeti elkötelezettségű és keresztény értékrendű – tudományos, oktatási, vallási és művészeti központot szeretett volna kialakítani a Tisza-parti nagyvárosban. – hangzott el a múzeumigazgató előadásában.

 

A szakmai rendezvény teljes programja:

               

 
 
VH-ATA
 

Olvassa el ezt is!

Régészek szemléztek az Ipari Park új részének területén

Régészek szemléztek az Ipari Park új...

A bővítés területén terepbejárást tartottak a Tornyai János múzeum régészei. Az...
Újabb kötet a Horthy-korszakról

Újabb kötet a Horthy-korszakról

A könyvbemutatón Miklós Péter, a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum igazgatója...
 

És ezt már olvasta?

Ismét lehet pályázni a háztartási gépek cseréjére
Ismét lehet pályázni a háztartási gépek cseréjére Újraindul az Otthon melege program novembertől, amellyel a háztartási nagygépek cseréjére nyílik lehetőség, Itt a beadás dátuma!
 
Dönts helyesen! – Szelektálj!” – Újratöltve!
Dönts helyesen! – Szelektálj!” – Újratöltve! A projekt a fiatalok környezeti nevelése és szemléletformálása érdekében a régió fiataljai számára szervez, korosztályuknak és érdeklődésüknek megfelelő programokat.
 
A zene hullámain Európa körül
A zene hullámain Európa körül A kétéves Erasmus projekt nagyszerű lehetőség, hogy a Liszt Ferenc diákjai nagyobb betekintést nyerjenek más országok diákjainak életébe, életfelfogásába. 
 
Magyarország 10 éve a helyi eseményeken keresztül
Magyarország 10 éve a helyi eseményeken keresztül A Nemzeti Emlékezet Hete programsorozatában az Emlékpontban Magyarország 1948–1958 közötti időszakáról tudományos konferenciát rendeztek
 
A Nagy Háború mindszenti áldozataira emlékeztek
A Nagy Háború mindszenti áldozataira emlékeztek Az I. Világháborúról adott ki kötetet a Csongrád Megyei Önkormányzat, amelyet a szerző mutatott be a mindszenti Keller Lajos Városi Könyvtárban. Képekkel.
 
Újabb sikeres rekonstrukció
Újabb sikeres rekonstrukció Befejeződött a csapadékvíz-elvezető rendszer felújítása Csúcs, Béketelep, Tabán és Kincses-telep városrészben. Összesen 13 kilométer csatorna készült
 
Egy helyszín két megemlékezés
Egy helyszín két megemlékezés

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 62. évfordulóján, Hódmezővásárhelyen az ünnepi megemlékezés 23-án 9 óra 30 perckor a Kossuth téren zászlófelvonással kezdődik.