SportKüzdelmes meccs vásárhelyi vereséggel

2018. február 8., csütörtök
 
Küzdelmes meccs vásárhelyi vereséggel

A „sírból” hozta vissza a meccset a Budapesti Honvéd a Vásárhelyi Kosársuli ellen. A kék-sárgák magabiztosan vezettek az elsők két negyedben, de hiába voltak 22 pontos előnyben, végül Puskás Artúr játékosai örülhettek a fővárosban rendezett alsóházi rangadón.

 

 

 

 


A Kosársulinak indult jobban a meccs, a kezdeti vezetés után azonban a szakmát éppen az alföldi városban kitanuló, ott nevelkedő Kovátsot nem tudták tartani: 8. pontja után már a Honvéd örülhetett.  Nem tartott sokáig az öröm: Vas, Szabó és a fiatal Bálint szorgalmasan gyűjtötte a pontokat, fejenként 7-et jegyeztek, mindez pedig a negyed végén 14-25-ös vendégvezetést eredményezett.

 

Rövidesen Béres iratkozott fel a 7 pontosok listájára, majd a padon kezdő Pavlovic és Varga juttatta a gyűrűbe a labdát. Nem igazán tudtak válaszolni a pályájukat ezen az estén újra visszakapó fővárosiak, akik rövidesen már 22 pontos hátrányban találták magukat. Nem igazán ment Puskás Artúr fiainak a dobás, a 16. percig 23/6-os mutatót produkáltak. A nagyszünetig valamelyest javult Stefánék teljesítménye, a pihenőig jóval a lélektaninak számító 20 pontos határon belülre jöttek. (44-30)

 

Jót tett a szusszanás a budapestieknek, akik alaposan bekezdtek, és 9-2-es rohanással 46-39-reközelítették meg a kisebb gödörbe kerülő Szabó Péteréket. Időkéréssel próbálta nyugtatni legénységét Utasi Gábor, de ha beindul a szekér, akkor nincs megállás, a Honvéd nem torpant meg: 4 pontra zárkóztak föl, főként Mucza és Kovács vezérletével. A kék-sárgáknál Szabó és Pavlovic húzta ki társait a slamasztikából, akik Béres büntetőivel jutottak némi levegőhöz a periódus végére. (56-60)

 

Lendületbe jött a nagy múltú budapesti gárda, Mucza és Kovács diktálta a tempót, előnyhöz juttatva csapatukat. 63-62-nél még 5 perc volt vissza, újítania kellett az elmúlt hónapban nagyot játszó, ám sérüléssel küzdő Molnár nélkül felálló Csongrád megyeieknek. Ez viszont olyannyira nem akart összejönni, hogy a Honvéd 12 pontjára csak 4-gyel tudtak válaszolni ebben az időszakban. (69-64) Ennek ellenére még az utolsó percben is volt esélye a győzelemre a Hódmezővásárhelynek, de már nem sikerült kiénekelni a győzelmet a piros-fehérek szájából.

 

Budapesti Honvéd - Vásárhelyi Kosársuli  81–76  (14-25, 16-19, 26-16, 25-16)


NBI B csoport, alapszakasz, vezette: Surányi Gábor, Esztergályos Róbert, Pécsi Zsolt.
Budapest, Simon János Kosárlabda Csarnok, 100 néző.

 

Honvéd: PINTÉR 10, Tóth 10/3, Fülöp 2, MUCZA 22/12, KOVÁTS 21.
Csere: Stefán 4, Szalay 2, Máté 8/6, Bea B. 2.
Edző: Puskás Artúr

 

Kosársuli: SZABÓ 18/6, Bálint 18, Varga 7/3, Vas 9/3, Gajic -.
Csere: Béres 9/3, PAVLOVIC 15/3, Horváth -, .
Edző: Utasi Gábor

Utasi Gábor:”Az első félidőben idei legjobb játékunkat nyújtottuk, de ez is kevés volt. A harmadik negyedben keményebb védekezésre váltott ellenfelünk, amivel nem tudtunk mit kezdeni.”

 
 
Forrás: Kosársuli
 

Olvassa el ezt is!

Vásárhelyi siker már az első napon

Vásárhelyi siker már az első napon

A Boxing Gym Vásárhely bokszolója leléptetéssel győzött a 62. Bocskai István Nemzetközi...
Egészségünkről a VH-ban – Székbíró Zsuzsanna ajánlásával

Egészségünkről a VH-ban – Székbíró...

Új, állandó rovatunkban a hódmezővásárhelyi természetgyógyász, több évtizedes...
 

És ezt már olvasta?

Megújultak a vásárhelyi háziorvosi rendelők
Megújultak a vásárhelyi háziorvosi rendelők Befejeződtek Hódmezővásárhelyen az önkormányzati tulajdonú háziorvosi rendelők épületeinek felújításai. A 12 rendelőt 352 millióból korszerűsítették. 
 
Egy elmaradt szezon utóhatása
Egy elmaradt szezon utóhatása Ismét futottak egy kört a szakemberek és a tenni akaró hivatali illetékesek. A Mártélyi Holtágon még mindig terpeszkedő rucaöröm erről nem sokat tud, de valószínű nem is érdekli.
 
Főszerepben a lepény és a jókedv
Főszerepben a lepény és a jókedv Nagy siker volt a hétvégén a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ által szervezett Kőfal Fesztivál. Képekkel.
 
90 éves Machan Mihályné
90 éves Machan Mihályné Hódmezővásárhelyen 28 évig a Minőségi Cipőgyárban dolgozott, onnan ment nyugdíjba.

 

 
Éremeső itthon és külföldön
Éremeső itthon és külföldön Sikeres és hasznos hétvégén van túl a NICS-HSÚVC. Mind belföldön, mind külföldön remekeltek a versenyzők.
 
Boxing Gym Vásárhely sikerei a civisvárosban
Boxing Gym Vásárhely sikerei a civisvárosban A múlt hét végén négy fiatal hozott Debrecenből ökölvívó aranyakat. A kitartó, kemény munka és alapos felkészítés ismét meghozta a gyümölcsét.
 
Megelőzhető a vadbaleset
Megelőzhető a vadbaleset Ismét több vadbaleset történik Magyarország útjain. Csongrád Megyében az őzelütés a gyakori. A Rendőrség pontokba szedte, mire kell ügyelni.