GazdaságKorszerű mentőhelikoptert kapott a Dél Alföld

2019. április 14., vasárnap
 
Korszerű mentőhelikoptert kapott a Dél Alföld

Némileg formabontó konstrukcióval a rendőrség a honvédségtől vett kilenc helikoptert a mentőknek 14 milliárd forintért.

 

 

 

 

 


A rendőrség 14 milliárd forintos szerződést kötött a Honvédelmi Minisztérium legnagyobb hadiipari cégével, a HM EI Zrt-vel 9 mentőhelikopter beszerzésére - derült ki a police.hu oldalon tavaly ősszel közzétett szerződésekből.

A Készenléti Rendőrség a kilencből, most három mentőhelikoptert adott át üzemeltetésre az Országos Mentőszolgálat tulajdonában lévő Magyar Légimentő Nonprofit Kft.-nek. A napokban ezek közül egy került Szentesre.

 

Mint ismeretes, a Magyar Légimentõ Nonprofit Kft. felelős azért, hogy az ország területén a légimentés biztosított legyen. Az egyik bázisuk – Vásárhelytől 23 kilométerre – a 45-ös út mellett, Szentes határában van.

Szentes földrajzi elhelyezkedése bizonyult a legmegfelelőbbnek annak idején, hogy a dél-alföldi régióban légimentőbázis létesüljön – erről a településről, mint egy kör közepéről indulva, 15 perc alatt helikopterrel elérhető a négy megye legtávolabb eső területe is. Bár a tervek szintjén ez egyértelmű volt, a bázis megépülésére sok éves várakozás után 24 önkormányzat összefogására volt szükség, amelyek pénzadományokkal járultak hozzá a beruházás elindításához. A gyűjtőakciót akkor a Csongrád Megyei Önkormányzat hirdette meg – ennek köszönhetően kezdte meg működését tíz évvel ezelőtt a bázis, amely az elmúlt évtized alatt több száz ember életét mentette meg. Jelenleg hat orvos és paramedikus személyzet teljesít itt szolgálatot, a napi működéshez szükséges minden feltétel adott, de a felszereltségük nemrég jelentősen javult. Az eddig bevetésben használt EC-135 mentőhelikopter mellé március végén a Készenléti Rendőrségtől kaptak egy AIRBUS EC135 P2+ mentőhelikoptert

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Dömötör Mihály kereszt parafrázisai az Alföldi Galériában

Dömötör Mihály kereszt parafrázisai az...

A sajtó munkatársai megismerkedhettek a fotóművész félszáz alkotását bemutató - most...
Bálatűz több milliós kárral

Bálatűz több milliós kárral

Egy emlékezetes Földeák melletti hatalmas tűz ügye zárul le hamarosan. Vádat emeltek a - helyszín...
 

És ezt már olvasta?

A Jézus-ábrázolások története
A Jézus-ábrázolások története

Jézus, illetve Mária és József biztosan nem világos bőrű és szőke hajú európaiak voltak.

 
Ennivaló receptjeink! - A szeszélyes április süteménye
Ennivaló receptjeink! - A szeszélyes április süteménye

Az időjárás szeszélyességét a hónap első két hetében is bizonyító áprilishoz egy finom sütemény receptjével csatlakozunk.

 
A romlást hozó ékszer
A romlást hozó ékszer A nő élete két év alatt tönkrement, csalánkiütései, hallucinációi és folyamatos rosszulléte elvitte a pénzét. Magyarországon is hozzá lehet jutni.
 
Jubileumi Országos Francia Nyelvű Versmondó verseny
Jubileumi Országos Francia Nyelvű Versmondó verseny A Magyar – Francia Baráti Társaság megalakulása óta szervezi a versenyt Dr. Radicsné dr. Ruzsa Ilona fáradhatatlan közreműködésével. Eredményekkel.
 
Idén is voltak díjazott vásárhelyi néptánccsoportok
Idén is voltak díjazott vásárhelyi néptánccsoportok

Az Országos Gyermek és Ifjúsági Néptáncfesztivál Szegeden már hagyománnyá vált. Idén 29. alkalommal, április 12-14. között rendezték meg.

 
90 éves Szabó József Lajos
90 éves Szabó József Lajos A Hódmezővásárhelyi Mérleggyárban dolgozott, mint belső revizor. Innen ment 1989-ben nyugdíjba.
 
Pompás meccs, hatalmas győzelem
Pompás meccs, hatalmas győzelem Nemcsak a forduló, de talán az egész tavasz rangadójára készültek szombat délután a Balogh Imsiben, hiszen a bajnoki tabellát vezető Gyula csapata látogatott Vásárhelyre.