GazdaságKinél van az erszény?

2018. március 27., kedd
 
Kinél van az erszény?

A miniszterelnök nem tárgyal Márki-Zay Péterrel, aki a hódmezővásárhelyi templomok felújítására tett ígérete miatt kereste meg.

 

 

 

 

 

 

 


A hódmezővásárhelyi templomok felújítását ígérte meg Orbán Viktor még a hódmezővásárhelyi kampányban Lázár János jelöltjének, Hegedűs Zoltánnak, amikor együtt kávéztak február 8-án. Márki-Zay Péter a megválasztását követő első közgyűlésen vetette fel, hogy a miniszterelnök ígéretét be kell vasalni, mert valóban ráférne a város templomaira a felújítás. Ezért az új polgármester levélben kereste meg Orbán Viktort, aki most válaszolt Márki-Zay Péternek, igaz, igen szűkszavúan.

Mint azt már egy fórumon Lázár Jánostól hallani lehetett – a levélben foglaltak szerint azt javasolta a polgármesternek, hogy az ügyben keresse meg a térség országgyűlési képviselőjét.

 

Márki-Zay Péter a facebook-ra általa kitett levelet néhány mondatban kommentálta: Megkaptam az általam 2009. november 25-ig hősként tisztelt miniszterelnök úr válaszát a templomfelújításokkal kapcsolatosan - ebben sajnos nem erősítette meg a Hegedűs úrnak tett ígéretét... (Kétségek gyötörnek, hogy volt-e ilyen ígéret egyáltalán - ezt ugyanis csak egy eddig sem túl megbízhatónak bizonyult forrástól tudjuk.)

Mindenesetre örömmel nézek a Lázár János miniszter úrral való találkozás elé, ő biztosan segít majd a városnak (ahogy a K-Art károsultjainak is segített 2016-ban...).

Mint arról a Vásárhelyi Hírekben is beszámoltunk, Hódmezővásárhelyen több katolikus és református, illetve egy evangélikus, valamint szerb ortodox és unitárius templom is található.

 

Az önkormányzat eddig is támogatta a templomok felújítását. Az évtizedekig elhanyagolt zsinagógát 2004-ben újították fel 300 millió forintból. Megújult az unitárius templom, vagy például a Tornyai Városrehabilitációs program keretében elbontották a szerb ortodox templom plébániáját, magát a templomot, a padozatot és az ikonosztázt közel 100 millióból felújították. Nemrég a Református Ótemplom 340 millió forintból újították fel. Szintén visszanyerte eredeti külsejét a Szent István Király Templomhoz tartozó volt jezsuita épület is.

A városban több nagyon leromlott állapotban lévő templom várja a rekonstrukciót, amelyhez Hegedűs Zoltán fedezet ígéretével tért haza, miután Orbán Viktornál kávézott, idén februárban.

 

Szintén érdemes megemlíteni, hogy egy a város lakosságát erősen megosztó terv szerint a Kertvárosban épülhet egy új katolikus templom, amely 400 millióba kerül majd. A tervek már készen vannak. (Erről, a tervekkel együtt ITT olvashat!)

 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Győzött a HFC a SZEOL ellen

Győzött a HFC a SZEOL ellen

Rácz Dezső góljával és nagy küzdéssel három ponttal gazdagodott a Hódmezővásárhelyi FC a...
Nyúl-stopot kérnek a vásárhelyi állatvédők

Nyúl-stopot kérnek a vásárhelyi állatvédők

Csak akkor vegyünk nyulat húsvétra, ha hosszú távon szeretnénk elkötelezni magunkat. Megfelelő...

 

És ezt már olvasta?

Együtt gondolkodás és alkotás
Együtt gondolkodás és alkotás A vásárhelyi Kerámia Szimpózium nyílt napján kiállítással emlékeztek meg Hódmezővásárhely és francia testvérvárosa, Vallauris fél évszázados együttműködéséről. Képekkel.
 
Lendületben a vásárhelyi Kosársuli
Lendületben a vásárhelyi Kosársuli A fantasztikus salgótarjáni bajnoki rajtot követően szerdán Tiszaújvárosban az NB I/B -ben a koncentrált támadójáték és a nagyszerű küzdés eredményt hozott.
 
Múltidézés a háborús levelezőlapok által
Múltidézés a háborús levelezőlapok által A hódmezővásárhelyi származású Benyhe Zsuzsanna nagyapjának, Héjja Imre, és két bátyjának a levelezését mutatta be.
 
Változások várhatók 2020 után
Változások várhatók 2020 után Az Agrárkamara a gazdaságonként igényelhető támogatások összegének maximalizálását csak a területalapú alaptámogatásnál tartja elfogadhatónak.
 
CD készül a Református Ótemplomban
CD készül a Református Ótemplomban Készül a Helyőrségi Zenekar első CD-je, orgonaművész, operaénekes és a Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola kórusa közreműködésével.
 
Színek és formák ritmusa az Őszi Tárlaton
Színek és formák ritmusa az Őszi Tárlaton A festmények a hagyományoknak megfelelően nagyobb számban szerepelnek, ám a plasztikák is magas minőséget képviselnek. Nyitás október 7-én. Képekkel.
 
Tó a Hódtóban - jól halad az építkezés
Tó a Hódtóban - jól halad az építkezés Szeptember 18-án Márki-Zay Péter polgármester és a kivitelező közösen tette le az épülő vásárhelyi pihenőpark időkapszuláját. Látványterv.