SportKikapott a Kosársuli a listavezetőtől

2018. március 2., péntek
 
Kikapott a Kosársuli a listavezetőtől

Nem sikerült meglepetést szerezni a Vásárhelyi Kosársulinak a listavezető Oroszlány otthonában. Az OSE Lions már az első játékrészben megmutatta, hogy miért vezeti a mezőnyt az NBI B elit csoportjában. Vas Péterék becsületére legyen mondva, hogy nem adták fel, és végül elfogadható különbséggel maradtak alul.

 

 

 


Nem akarták a véletlenre bízni a győzelem sorsát a hazaiak, így alaposan bekezdtek. 14 pontjukra a vendégek centere tudott csak válaszolni, ráadásul egy triplával, de ezután sem találata magát a kék-sárga csapat. A negyed így végül 27-11-es OSE Lions vezetéssel zárult, és ez lényegében már ekkor eldöntötte a mérkőzés kimenetelét. Ebben az időszakban Madár csillant meg legtöbbször a pályán.

 

A második 10 percben még kozmetikázott valamelyest az eredményen a Kosársuli. Miletics mellett azonban nem igazán volt vezére a vendégeknek. Oroszlányi oldalon Zsíros vitte a prímet, de mellette Kovács és Sömenek is többször betalált. Ennek ellenére a tabellát vezető alakulat előnye 12 egységre mérséklődött a félidőre.

 

Nem nézte mindezt jó szemmel a Vavra András-Mócsai Milán edződuó, így legénységüket még elszántabban küldték be a harmadik periódusra, növekvő különbség lett a vége. Madár,Sömenek, Bödör és Kovács tett sokat mindezért, a másik oldalon Miletics mellett a fiatal Kun csillogtatta meg többször kosárlabda tudását. Ez csak arra volt elég, hogy húszon belül maradjanak a végjáték előtt. (70-51)

 

A mérkőzés vége már a Kosársulié volt, de ez már kevés volt az üdvösséghez. Utasi Gábor legénysége végül 6 pontot faragott a hátrányából. A hazai oldalon Bödör, Illés és Madár pörgött ekkor jól, míg a Csongrád megyeieknél a 19 pontot szerző Miletics mellett Kun vitte hátán csapatát, sőt csatlakozott hozzájuk ekkor Szabó is. Ez viszont csak a tisztes helytállásra volt elegendő a bajnokaspiráns OSE Lions csarnokában, ahol végül 89-76-os eredménnyel zárult az összecsapás.

 

OSE Lions - Vásárhelyi Kosársuli 89–76 (27-11, 14-18, 29-22, 19-25)

NBI B csoport, alapszakasz, vezette: Balog György, Gaál István és Sentényi Barna.
Oroszlány, Krajnyik „Akác” András Sportcsarnok, 750 néző.
 

OSE: KISS K. 9/3, MADÁR 23/15, KOVÁCS 13/3, Bödör 10, Spagnolo 5.
Csere: Balla -, Zsíros 7/3, Bogatin 2, Schuj -, SÖMENEK 13, Kiss Á. -, Illés 7/3.
Edző: Vavra András és Mócsai Milán
 

Kosársuli: Szabó 11, Bálint 2, Molnár 4, Vas 11/3, MILETICS 19/6.
Csere: Béres 3, PAVLOVIC 8, Horváth -, KUN 13/9, Rostás 2, Varga 3/3.
Edző: Utasi Gábor

Utasi Gábor: ”Az első 5 percet nagyon elpuskáztuk. Utána már csak kapaszkodtunk, de utolérni nem tudtuk a listavezetőt. Pozitívum, hogy a meccs többi részében nem játszottunk alárendelt szerepet.”

 
 
Forrás: Kosársuli
 

Olvassa el ezt is!

Az értékekre figyelve, élőre tekintve - Hézső Ferenc kiállítása

Az értékekre figyelve, élőre tekintve -...

Március 4-én, vasárnap 12 órakor nyílik az Alföldi Galériában, a 80 éves...
Vezetői engedély nélkül - három deci pálinkával

Vezetői engedély nélkül - három deci...

A részegen, vezetői engedély nélkül balesetet okozott 26 éves vásárhelyi nővel szemben...
 

És ezt már olvasta?

Megújultak a vásárhelyi háziorvosi rendelők
Megújultak a vásárhelyi háziorvosi rendelők Befejeződtek Hódmezővásárhelyen az önkormányzati tulajdonú háziorvosi rendelők épületeinek felújításai. A 12 rendelőt 352 millióból korszerűsítették. 
 
Egy elmaradt szezon utóhatása
Egy elmaradt szezon utóhatása Ismét futottak egy kört a szakemberek és a tenni akaró hivatali illetékesek. A Mártélyi Holtágon még mindig terpeszkedő rucaöröm erről nem sokat tud, de valószínű nem is érdekli.
 
Főszerepben a lepény és a jókedv
Főszerepben a lepény és a jókedv Nagy siker volt a hétvégén a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ által szervezett Kőfal Fesztivál. Képekkel.
 
90 éves Machan Mihályné
90 éves Machan Mihályné Hódmezővásárhelyen 28 évig a Minőségi Cipőgyárban dolgozott, onnan ment nyugdíjba.

 

 
Éremeső itthon és külföldön
Éremeső itthon és külföldön Sikeres és hasznos hétvégén van túl a NICS-HSÚVC. Mind belföldön, mind külföldön remekeltek a versenyzők.
 
Boxing Gym Vásárhely sikerei a civisvárosban
Boxing Gym Vásárhely sikerei a civisvárosban A múlt hét végén négy fiatal hozott Debrecenből ökölvívó aranyakat. A kitartó, kemény munka és alapos felkészítés ismét meghozta a gyümölcsét.
 
Megelőzhető a vadbaleset
Megelőzhető a vadbaleset Ismét több vadbaleset történik Magyarország útjain. Csongrád Megyében az őzelütés a gyakori. A Rendőrség pontokba szedte, mire kell ügyelni.