FélpercesKétszázötven vásárhelyi áldozat a Don-kanyarban

2018. január 13., szombat
 
Kétszázötven vásárhelyi áldozat a Don-kanyarban
A Bethlen Gábor Református Gimnázium és a Németh László Gimnázium, Általános Iskola diákjainak tartott rendhagyó történelemórát Dr. Zeman Ferenc, a hódmezővásárhelyi Emlékpont történésze.

 

 

 

 

Most 75 éve, 1943. telén a Tisza nagyságú, csendesnek ismert Don folyó partján kétszáz kilométeres szakasz védtek a magyar egységek, s a hirtelen beköszöntött télben befagyott folyón már nemcsak a hidakon nyílt lehetősége átkelni a szovjet csapatoknak. Az 1943. január 12-én délelőtt indult támadás idején kevés magyar katona tartózkodott a harcállásokban, s a Vörös Hadsereg páncélosokkal megerősített egységei hatalmas pusztítást okozva törhettek előre.

 

A következő napokban tovább folyt az offenzíva, amely során a magyar repülős egységet bekerítettek, akik gépeiket felgyújtva tudtak kitörni a támadók gyűrűjéből.

 

A menekülő magyar katonákat a német egységek nem engedték a falvakba, utóvédnek használták őket, akik a mínusz harminc fokos hidegben igyekeztek visszavonulni. A harcok során ötvenezren vesztették életüket, további ötvenezren megsebesültek, 28 ezren pedig fogságba estek. Zeman Ferenc hozzátette: a Don-kanyarból mintegy 250 hódmezővásárhelyi honvéd és munkaszolgálatos soha nem tért vissza.

 

Olvassa el ezt is!

A templomi csendet a polgármester-választás zaja verte fel Hódmezővásárhelyen

A templomi csendet a...

Elhatárolódott az időközi polgármester-választáson függetlenként induló Márky-Zay...
Dobra Ildikót felkészítő munkájáét díjjal jutalmazták

Dobra Ildikót felkészítő munkájáét díjjal...

Az országban a húsz díjazott testnevelő tanárok egyike a hódmezővásárhelyi Szent István...
 

És ezt már olvasta?

Megújultak a vásárhelyi háziorvosi rendelők
Megújultak a vásárhelyi háziorvosi rendelők Befejeződtek Hódmezővásárhelyen az önkormányzati tulajdonú háziorvosi rendelők épületeinek felújításai. A 12 rendelőt 352 millióból korszerűsítették. 
 
Egy elmaradt szezon utóhatása
Egy elmaradt szezon utóhatása Ismét futottak egy kört a szakemberek és a tenni akaró hivatali illetékesek. A Mártélyi Holtágon még mindig terpeszkedő rucaöröm erről nem sokat tud, de valószínű nem is érdekli.
 
Főszerepben a lepény és a jókedv
Főszerepben a lepény és a jókedv Nagy siker volt a hétvégén a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ által szervezett Kőfal Fesztivál. Képekkel.
 
90 éves Machan Mihályné
90 éves Machan Mihályné Hódmezővásárhelyen 28 évig a Minőségi Cipőgyárban dolgozott, onnan ment nyugdíjba.

 

 
Éremeső itthon és külföldön
Éremeső itthon és külföldön Sikeres és hasznos hétvégén van túl a NICS-HSÚVC. Mind belföldön, mind külföldön remekeltek a versenyzők.
 
Boxing Gym Vásárhely sikerei a civisvárosban
Boxing Gym Vásárhely sikerei a civisvárosban A múlt hét végén négy fiatal hozott Debrecenből ökölvívó aranyakat. A kitartó, kemény munka és alapos felkészítés ismét meghozta a gyümölcsét.
 
Megelőzhető a vadbaleset
Megelőzhető a vadbaleset Ismét több vadbaleset történik Magyarország útjain. Csongrád Megyében az őzelütés a gyakori. A Rendőrség pontokba szedte, mire kell ügyelni.