Kultúra, oktatásKétnapos néptáncgála a BFMK-ban

2018. június 13., szerda
 
Kétnapos néptáncgála a BFMK-ban

A hétvégén több mint százhúsz fiatal táncos lepi el a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ színpadát. Június 16-án és 17-én 17 órai kezdettel rendezik a hagyományos Bóbita-estet, azaz a BFMK gyermektánc-csoportjainak bemutató műsorát – ismertette keddi sajtótájékoztatóján Varga Anikó, a BFMK intézményvezetője.

 

 

 

 

 

 

A művelődési központ égisze alatt Tápai Lászlóné szakmai vezetésével hat csoportban ismerkednek a kisgyermekek a néptánc alapjaival és a néphagyományokkal, illetve tanulnak összetettebb koreográfiákat. Az óvodás és annál is fiatalabb gyermekek – a Tücsök csoport tagjai – még édesanyjukkal együtt táncolnak, a kisiskolások pedig minden év júniusában a Bóbita-esten adnak számot egész éves munkájukról a szülők és az érdeklődő nagyközönség előtt.

 

A táncegyüttes szakmai vezetője, Tápai Lászlóné az elmúlt év eseményei közül kiemelte, hogy a Deszken és Székesfehérvárott megrendezett versenyekről arany minősítéssel térhettek haza a táncosok, akik képzeletbeli utazásra hívják a hétvégi előadások látogatóit. A műsorban szerepelnek táncok a Dunántúlról, Erdélyből, Észak-Magyarországról, a Dél-Alföldről és Moldvából is. Az esteken színpadra lép a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ Tücsök, Tökmag, Csillagocska, Ficánka, Csicsergő és Bóbita csoportja mellett a Classic Alapfokú Művészeti Iskola Árendás Néptáncegyüttes Kiscsillag csoportja és a Lányi Lajos Közhasznú Népművészeti Egyesület Árendás Néptáncegyüttese is. A táncosok zenei kísérője Magyar Enikő és zenekara lesz.

 

 

A szombati és vasárnapi estekre jegyeket elővételben a BFMK pénztárában lehet vásárolni, a szombati előadásra még korlátozott számban válthatók belépők – tájékoztatott Varga Anikó, hozzátéve, hogy a művelődési központ néptánccsoportjainak viseleteinek beszerzését, valamint az est előkészítését és megrendezését a Csoóri Sándor Program segítette.

 

Műsor:


Az estet megnyitja Varga Anikó, a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ intézményvezetője

 

Bóbita csoport: Somogyi táncok

Tücsök csoport: „A mi táncunk!” – játékok anyával

Tökmag csoport: „Süssünk, süssünk valamit!”

Csicsergő csoport: „Így játsszuk, most járjuk!”- dunántúli játékok és táncok

Csillagocska csoport: „Hosszú lábú gólya bácsi…”

Zene: Magyar Enikő és zenekara

Classic AMI Árendás Néptáncegyüttes – Kiscsillag csoport: „Elviszem a bálba Adélt!” – nyírségi táncok

felkészítő: Gazsi László és Bálint Alíz

Ficánka csoport: „Elszaladt a kemence…” – Dél – Alföldi játékok, táncok

Népdalcsokor – előadja Kotormán Barka Ilona és Kotormán Iringó Szejke

Árendás Néptáncegyüttes:„Szép asszonyok erdeje”- Moldvai táncok

Árendás Néptáncegyüttes: „Tempós legények” – széki tánc

Bóbita csoport: Csürrentő – „Süss fel nap!” – moldvai táncok

A táncot betanította: Forgó Edit

Össztánc a BFMK néptánc csoportjainak és vendégeiknek részvételével

 

Az est zenei közreműködője: Magyar Enikő és zenekara

 

Olvassa el ezt is!

Hetven éve épült ki Rákosi rendszere

Hetven éve épült ki Rákosi rendszere

A fordulat éve, avagy kommunista hatalomátvétel Magyarországon, 1948 címmel rendezett konferenciát kedden a...
Országos Gyermek Terápiás Lovas Fesztivál Vásárhelyen

Országos Gyermek Terápiás Lovas Fesztivál...

Ezek az okos és kezes négylábúak az intézménybe járó óvodások és...
 

És ezt már olvasta?

Háromszáz diák az Emlékpont időszaki kiállításán
Háromszáz diák az Emlékpont időszaki kiállításán Vásárhelyi középiskolás diákcsoportok ismerkedtek a helyi zsidóság első világháború előtti életével és a helyi zsidó férfiak frontszolgálatával. Képekkel.
 
Újabb ivartalanítási program indul Hódmezővásárhelyen
Újabb ivartalanítási program indul Hódmezővásárhelyen A Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete újabb ivartalanítási akciót szervez a városban. Csakúgy mint korábban, most is egy svájci alapítvány jóvoltából végezheti az akciót.
 
Bronzérem Ukrajnában
Bronzérem Ukrajnában A legjobb négy között öklözhetett a Boxing Gym Vásárhely kiválósága az Ukrajnában megrendezett négynemzetes torna döntőjén.
 
Betegellátás harcászati körülmények között
Betegellátás harcászati körülmények között A vásárhelyi laktanya Egészségügyi Központjának katonái gyakorlatoztak.
 
Táncgála két estén át
Táncgála két estén át Telt házas előadásokon a BFMK hat gyermektánccsoportja ‑ kiegészülve az Árendás együttessel – különböző tájegységek táncait, népi játékait mutatta be. Képekkel.
 
Múzeumok Éjszakája Vásárhelyen
Múzeumok Éjszakája Vásárhelyen Június 23-án Hódmezővásárhely hat helyszínnel kapcsolódik a Múzeumok Éjszakája országos rendezvénysorozatához.
 
Zentai diákok az Emlékpontban
Zentai diákok az Emlékpontban Hódmezővásárhely vajdasági testvérvárosából, a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium ötvenfős diákcsoportja járt június 17-én az Emlékpontban.