FélpercesKét új kötet jelent meg

2018. március 9., péntek
 
Két új kötet jelent meg

A hódmezővásárhelyi Emlékpont kiadványsorozatának, az Emlékpont Könyvek nyolcadik és kilencedik kötetét mutatták be Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtárának Egyetemi szerzők, kiadók, műhelyek című rendezvénysorozatának keretében.

 

 

 

Miklós Péter, az Emlékpont intézményvezetője, a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karának főiskolai docense A katolikus egyház Hódmezővásárhelyen (1944–1950) című könyvét, valamint Bencsik Péter, a szegedi egyetem bölcsészkarának egyetemi adjunktusa Hódmezővásárhely politika élete 1944-1950 között című munkáját Marjanucz László tanszékvezető egyetemi docens ajánlotta az érdeklődők figyelmébe.

– Az Emlékpont kiadványainak célja Vásárhely huszadik századi történetének feltárása mellett az intézményben folyó, illetve az ahhoz kötődő történelmi kutatások eredményeinek megismertetése. Ezért is öröm, hogy a szegedi egyetemi könyvtárban is lehetőség nyílt az intézményünk törekvéseinek a bemutatására, valamint a legutóbb megjelent két kötet ismertetésére – mondta Miklós Péter.

 
 
VH-Emlékpont
 

Olvassa el ezt is!

Migránsszámláló a Városháza előterében

Migránsszámláló a Városháza előterében

A Fidesz által hangoztatott kerítésbontással való rémisztgetés ellenkezőjeként a saját...
Mennyi kerül vissza a bukszába?

Mennyi kerül vissza a bukszába?

A gázfogyasztók már sok pénzt buktak a hatósági áron, ami jó ideje a szabadpiaci ár felett...
 

És ezt már olvasta?

90 éves Lantos László Imre
90 éves Lantos László Imre A Volánnál  tehertaxisként dolgozott, majd személyi taxisként ment nyugdíjba.
 
Ifjú Állatbarátok Tábora Szegeden
Ifjú Állatbarátok Tábora Szegeden A szegedi Állatvédelmi Kontaktpontjában nyári tábort szervez az Országos Állatvédelmi Alapítvány 6-12 év közötti gyermekek jelentkezését várják.
 
90 éves Török Bálint
90 éves Török Bálint Ipari tanulóként végzett mint harisnyakötő. 1942 óta Kokron gyárban a későbbi Hódikötnél dolgozott. 1988-ban innen ment nyugdíjba.
 
Izgalmas kiállítások Szegeden
Izgalmas kiállítások Szegeden A nagy érdeklődésre való tekintettel nyári hosszabbított nyitva tartás mellett döntöttek a Móra-múzeumban és a Fekete házban. 
 
Vásárhelyi iskolai kórusok Ulmban
Vásárhelyi iskolai kórusok Ulmban Hódmezővásárhely két iskolája é

nekkaraival képviselték Magyarországot a 29. Baden –Württenbergi Iskolai Kórustalálkozón, valamint a 11. Nemzetközi Dunafesztiválon.

 
95 éves Ollé Istvánné
95 éves Ollé Istvánné  Szüleivel és 6 testvérével 1957-ben költöztek Magyarországra, 1996-ba költözött Hódmezővásárhelyre.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2018.28.hét
Családi események Hódmezővásárhelyen 2018.28.hét "Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog..."