SportJó szezonindítás

2018. március 13., kedd
 
Jó szezonindítás

Március 11-én a Mórahalom elleni megyei rangadóval indította a tavaszt az NB III Közép csoportjában a Hódmezővásárhelyi FC. Szűcs Róbert tanítványai nagyot küzdöttek és végül Koncz Adrián és Varga Bence találataival hazai pályán tartották a pontokat.

 

 

 


Az NB III-as megyei rangadók mindig is pikánsnak számítottak, felfokozott hangulat és bizonyítási vágy a felek részéről, ami egy ilyen derbit magas fokon jellemez. Nem volt ez másként a Hódmezővásárhely – Mórahalom összecsapáson sem. A pontszerzés mindkét gárda számára létfontosságú, hiszen egyelőre a bennmaradásért küzdenek a kék-sárgák és a homokhátiak is. A vásárhelyieket pedig a revans vágy is fűthette, hiszen ősszel 3-0-s vereséget szenvedtek Mórahalmon. A keretek persze azóta mindkét oldalon változtak, a harcosság pedig most is ott volt mindkét csapat játékosainak szemében.

 

A találkozót egyértelműen a hazaiak kezdték jobban. Koncz Adrián szögletét követően Huszár Gergő lőtte ki a felső lécet. Az elkövetkezendő percek igaz kevésbé sikerültek parádésra, jobbára a mezőnyben folyt a játék, a labda pedig inkább a HFC-nél volt többet.

Negyed óra játék után azonban újabb helyzeteknél szisszenhettek fel a vásárhelyi drukkerek. Mezei Olivér szlalomozott egyet a védők között, mindezt pedig labdával tette, az akció végén meg is kínálta Varga Bencét, akinek a lövése egy kicsit, de fölé ment. Percekkel később pedig újból Mezei volt agilis, ám most a védők voltak résen.

 

A játékrész derekén újabb kapufáig jutott a Vásárhely. Prasler Thomas beadását követően Rácz Dezső igyekezett ráfordulni és lőni, sikerrel járt, de a számításokba néhány centis hiba csúszott, igaz Krnács is rajta volt az ügyön.

Az első 45 perc végére néhány mórahalmi próbálkozás is bekerülhetett a jegyzetfüzetekbe. Lászik Milánról feledkeztek meg a vásárhelyi védők egy pillanatra, a fejesét követően azonban Füredi Szabolcs nagyot mentett, majd az így elért szögletnél már aktívabb volt a HFC-s figyelem. 0-0-val jöhetett a folytatás.

 

Továbbra is nyomult a HFC, aminek egész hamar meg is lett az eredménye. Jól kontrázott a Vásárhely, Szabó Márk pedig ügyesen tudott meglépni a jobb szélen, középen pedig Koncz Adrián, a társ is vele tartott, a védők javarésze pedig kissé lemaradt, így Szabó könnyedén tudott bepasszolni Koncznak, aki a hálóba küldte a labdát.

 

A gól felrázta a Mórahalmot, a középkezdést követően nem sokkal helyzetbe keveredtek, pár percig a HFC-s térfélen, a kapu közelében zajlottak az események, a védelem azonban helyt állt. Ráadásul Szilágyi labdaszerzését követően már ismét Szabó Márk indulhatott Krnács kapuja felé. A hálóőr azonban hárítani tudott, még ha egy pillanatra úgy is tűnt, hogy véleményes a szituáció és lehet Szabót hamarabb sodorta el, mint a labdát. A játékvezető a büntető helyet, Szabó esését vélte színészi teljesítménynek és kiosztott egy sárgát.

4 perc múlva viszont csak meglett a második. Beszorult a Mórahalom a kapu elé, a vásárhelyi akció pedig úgy tűnt Szilágyi lövésével zárul, Krnács védeni tudott, de a labdát maga elé ütötte, ami rossz megoldásnak bizonyult. Varga Bence volt jó helyen és nem sokat teketóriázott, lecsapott a labdára és bevarrta a második HFC-s gólt.

A maradék játékrész sem telt események nélkül. A komolyabb helyzeteket azonban egy kis dulakodás előzte meg. Többen is földre kerültek az oldalvonal mellett, Bogáti is elesett és úgy érezte, hogy a derekára tapostak, Prasler Thomas pedig egy mórahalmi védővel rúgott össze.  A vendég kispad hamar a pályán termett, még a korábban csereként odakerülő Zsivoczky-Pandel is újra a gyepen volt és beszállt a lökdösődésbe. Mórahalmi szabadrúgás és Zsivcoczky-Pandel sárga lett az eset vége.

 

Ami a játékot illeti, a hajrában is inkább a HFC dominált. Két alkalommal is lett volna lehetőség arra, hogy a hazaiak újabb gólt rúgjanak. Előbb Szabó Márk maradt szemben egyedül a kapussal, ám a kirohanó Krnács fifikásabb volt és elérte a kicsit hosszan megtolt lasztit. Majd a hosszabbítás perceiben ismét Szabó szerezhetett volna gólt, Szabó Dávid passzánál üresen volt,de a lövése a felső lécen csattant. Maradt a 2-0.

 

NB III Közép csoport 18. forduló

Hódmezővásárhelyi FC – Mórahalom VSE 2-0 (0-0)

 

HFC: Filipánics, Füredi, Huszár, Benke, Szilágyi, Koncz, Mezei, Szántó, Prasler, Rácz, Varga
Cserék: Bordás, Tóth, Szabó D., Mátó, Kökény, Szabó M., Bartyik N.
Edző: Szűcs Róbert

MVSE: Krnács, Lászik, Banjac, Zámbó, Hrabovszki, Pócs T., Bogáti, Zsivoczky-Pandel, Zsoldos, Szűcs, Fodor
Cserék: Révész, Busa, Podonyi, Pócs D., Várda, Bokányi, Dobák
Edző: Vojnic-Zelic Sasa

Gólszerzők: Koncz, Varga

 
 
Forrás: hfc1912
 

Olvassa el ezt is!

Ünnepi programok március 15-én

Ünnepi programok március 15-én

Hódmezővásárhelyen az 1848/49-es Forradalom és Szabadságharc emléke előtt tisztelgő városi...
Belelendültek a judosok Vásárhelyen

Belelendültek a judosok Vásárhelyen

A 2017 őszén megalakult vásárhelyi HÓD JUDO SE, már tavaly novemberben bajnoki címmel, idén pedig már...
 

És ezt már olvasta?

Idén is lesz Erzsébet utalvány
Idén is lesz Erzsébet utalvány December 12-től megkezdték a hódmezővásárhelyi idős polgárok Erzsébet-utalványainak a kiküldését. Több mint hatezren várhatják a postást.
 
A hagyomány folytatódik
A hagyomány folytatódik a Balogh Imsi Sportaréna előcsarnokában a szokásos precíz szervezés mellett vehették át az előre összeállított dobozokat a vásárhelyi közfoglalkoztatottak.
 
Klebelsberg Kuno feleségéről az Emlékpontban
Klebelsberg Kuno feleségéről az Emlékpontban A huszadik század nagyformátumú kultuszminisztere, gróf Klebelsberg Kuno felesége, Botka Sarolta életútját és tevékenységét mutatták be. Képekkel.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2018.49.hét
Családi események Hódmezővásárhelyen 2018.49.hét "Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog..."
 
Elhunyt Szeli Ferenc
Elhunyt Szeli Ferenc

65 éves korában elhunyt Szeli Ferenc, aki az MSZP korábbi önkormányzati képviselője, a Kertváros korábbi egyéni képviselője, a helyi szervezet elnökségi tagja volt.

 
A végére elfogyott az erő és a koncentráció
A végére elfogyott az erő és a koncentráció Borítékolható volt, hogy nagyon nehéz meccs vár a vásárhelyi csapatra a Békéscsaba U21 gárdája ellen az NBII őszi zárófordulójában.
 
Tartósan a tabella élén a Kosársuli
Tartósan a tabella élén a Kosársuli Az NB I/B Zöld csoportjában a 11. fordulóján a jó formában lévő együttes a győzelemért lépett pályára a Mercedes Kosárlabda Akadémia csodás pályáján.