GazdaságIsmét Vásárhelyen akciózott Szabó Bálint

2018. március 12., hétfő
 
Ismét Vásárhelyen akciózott Szabó Bálint

A polgármester-választás előtt 3 nappal a vásárhelyi Jobbik iroda előtt mondta el mire kíváncsi. Ma délután a Városházán tette fel ugyanezeket a kérdéseket.

 

 

Fotó: DM

 

 


K'Art kifizetetlen alvállalkozóinak kártalanítását kérte hétfőn a hódmezővásárhelyi polgármestertől, Márki-Zay Pétertől Szabó Bálint, aki a politikustól választ vár arra is, támogatta-e kampányát a felszámolás alatt álló cég vezetője.

 

Szabó Bálint, a cégcsoport károsultjainak egy részét képviselő Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, "a K'Art-ügy szálai a hódmezővásárhelyi városházára vezetnek".

 

(Az ügyben az Önkormányzat valóban érintett, hiszen a ppp konstrukcióban a Balogh Imsi Sport Arénát kivitelező K’Art  Építészstúdió Kft. azért került nehéz helyzetbe, mert az önkormányzat 2010 októbere óta – túlszámlázásra hivatkozva - nem fizette a szerződésben rögzített díjait, majd később a minisztérium sem, így végül minden tartalékából kifogyott, és felszámolás alá került a cégcsoport.)

 

Ma délután Szabó Bálint szerint a károsultak mihamarabbi lépéseket várnak a frissen megválasztott polgármestertől "a város legjelentősebb közéleti és gazdasági büntetőügyében".    

 

Szabó Bálint - az előzetes bejelentés nélkül, az éppen megbeszélést tartó polgármester szobájába benyitva - önkormányzati vizsgálóbizottság azonnali felállítását kérte annak érdekében, hogy kiderüljön a K'Art-ügy háttere. Az ügyvezető azt is szeretné elérni, hogy a hódmezővásárhelyi önkormányzat legalább az érintett kis- és közepes vállalkozásokat kártalanítsa. Szerinte az erre fordítandó 25 millió forintos önkormányzati forrás az ügyben folyó büntetőeljárás során megtérülne.

 

A jogász emlékeztetett, a K'Art cégcsoport vezetője, Kendi Imre, aki a Jobbik hódmezővásárhelyi listavezetőjeként indult a legutóbbi önkormányzati választáson, 2014-ben visszavonult a közélettől. Az utóbbi hetekben azonban úgy tűnik, visszatért, február 25-én Márki-Zay Péter eredményváróján a polgármester közvetlen környezetében tűnt föl, majd a politikus személyes meghívására a beiktatási ünnepségén is részt vett.

Szabó Bálint ezért választ vár a politikustól arra, Kendi Imre hányszor és mekkora összeggel segítette választási kampányát, illetve vállalhatónak tartja-e "a 60 alvállalkozót, mintegy 800 millió forinttal megkárosító" cégvezető támogatását.

 

Az ügyvezető a sajtó jelenlétében egy petíciót kívánt átadni egy értekezlet közepén az irodájában a polgármesternek, aki a titkárságára irányította a jogászt.

 

 

Kapcsolódó cikkeink:

 

Vádemelés K’art ügyben

 

Újabb fejlemények K’art ügyben

 

 
 
VH-MTI
 

Olvassa el ezt is!

Belelendültek a judosok Vásárhelyen

Belelendültek a judosok Vásárhelyen

A 2017 őszén megalakult vásárhelyi HÓD JUDO SE, már tavaly novemberben bajnoki címmel, idén pedig már...
Vásárhelyen járt a Jobbik alelnöke

Vásárhelyen járt a Jobbik alelnöke

Volner: A kormány számára a nyugdíjasok egy megalázandó réteg. A hódmezővásárhelyi...
 

Szóljon hozzá Ön is!

És ezt már olvasta?

Egy hét múlva kiderül
Egy hét múlva kiderül Idegenben kell kiharcolniuk a felsőházban maradást, mert Békés elleni meccsén az utolsó másodpercben egy bravúr hármassal nyertek a vendégek.
 
Csongrád Megyében is kezdődik a szúnyogirtás
Csongrád Megyében is kezdődik a szúnyogirtás A központi szúnyoggyérítési programot a katasztrófavédelem irányítja. Az önkormányzatok saját költségvetésük terhére önállóan is végezhetnek szúnyoggyérítést.
 
Fényesi Tóth János meghitt irodalmi estre várja a vásárhelyieket
Fényesi Tóth János meghitt irodalmi estre várja a vásárhelyieket Nevét az irodalomkedvelő közönség 2012-től ismerhette meg, a Vásárhelyi Estékkel. Most új sorzatának második estje lesz április 23-án.
 
Aranyos Bóbiták
Aranyos Bóbiták Évek óta a deszki Maros Menti Fesztivál állandó fellépői a BFMK gyermek néptánccsoportjai. Idén a 8-10 éves csapat, a Bóbita csoport képviselte az intézményt.
 
Óriáscsiga és futókacsa – állati jó óra a könyvtárban
Óriáscsiga és futókacsa – állati jó óra a könyvtárban Rendhagyó természetismereti foglalkozást tartott kisiskolásoknak a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete és az Országos Állatvédelmi Alapítvány.
 
Nézze meg mind a 34 tervpályázatot!
Nézze meg mind a 34 tervpályázatot! A városvezetés által tavaly meghirdetett Könyvtár és tudásközpont építészeti megfogalmazása építészeti pályázat valamennyi tervét értékelhetik az olvasók is. 
 
Végső búcsú Hamvas Ödöntől
Végső búcsú Hamvas Ödöntől Április 20-án a Szent István Templomban gyászmisével vettek végső búcsút dr. Hamvas Ödöntől, aki hosszan tartó betegség után 77 éves korában hunyt el.