BulvárIrány a természet!

2018. november 8., csütörtök
 
Irány a természet!

Darunéző túrák, madárgyűrűzés, fotós futam, kisvonatozás a halvasúton és számos gyermekprogram várja azokat, akik szombaton ellátogatnak a VII. Fehértavi Darvadozásra Szeged mellé.

 

 

 

 

 

 


Az ősz egyik legérdekesebb természeti látványossága a darvak (Grus grus) ezreinek vonulása a Dél-Alföldön. A kelet-európai állomány egyik kiemelt gyülekezési helye a szegedi Fehér-tó és környéke. Az ott megpihenő darvak a szántókon, tarlókon megfelelő táplálkozóhelyet találnak, az éjszakákat pedig a lecsapolt halastavakon töltik.

A nemzeti park igazgatósága daruleseket szervez ebben az időszakban. Szombaton hajnalban és délután is darunéző túra indul a sándorfalvi Macskási-gyephez. A vállalkozó szelleműek a darvak éjszakázó helyeit megkerülő terepfélmaratonon tehetik próbára állóképességüket, de versenyt rendeznek a fotográfusoknak is.

A legkisebbeket játszóház és kézműves foglalkozás várja, tartanak madárgyűrűzési bemutatót, természetrajzi előadásokat. Az egyik legérdekesebb programnak mégis a kisvonatozás a halvasúton ígérkezik: a területen gazdálkodó Szegedfish Kft. keskeny nyomtávú szerelvényének utasai a halastavak között a Fehértói Halászcsárda mögötti kiinduló állomásról a tórendszer közepén álló kutatóházig és kilátótoronyig utazhatnak.

A 190-200 centiméteres szárnyfesztávú darvak tollának alapszíne palaszürke, a fej és a nyak oldalán lévő fehér sáv pedig élesen elüt fekete arcuktól és fejüktől. A daru rendkívül éber, veszélyt sejtve hosszú nyakát magasra nyújtja. Költőterületén - Eurázsia erdős, sztyeppés tájain - füvet, növényi hajtásokat, rovarokat, néha halakat, kisebb emlősöket és madárfiókákat eszik. Vonulásakor kultúrnövények termésével és magvakkal táplálkozik, tavasszal és nyáron inkább rovarokat fogyaszt. Vonuló csapatai V-alakban vagy egyenes vonalban szállnak, ellentétben a szintén kinyújtott nyakkal, de rendezetlen csoportokban röpülő gólyákkal.

Magyarországon a 19. század végén még költött, jelenleg tavaszi és őszi átvonuló. 2015 nyarán azonban - száz év után először - a Marcal völgyében sikerült megfigyelni egy költőpárt, amely két fiókát nevelt. 2017-ben ismét dokumentáltak egy költőpárt egy fiókával.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Zajlik az érettségi

Zajlik az érettségi

A november 12-ig tartó szóbeliken 46 helyszínen, 403 tantárgyi bizottság előtt, több mint 4 ezer emelt szintű...
Len-in Mánia

Len-in Mánia

A Lenin-kultuszt és annak képzőművészeti ábrázolását bemutató tárlat nyílik az...
 

És ezt már olvasta?

Itt a csendes gyilkos szezonja
Itt a csendes gyilkos szezonja Rosszullétre panaszkodott egy férfi kedden este,  A tűzoltók mérőműszerei kimutatták a gyilkos gáz jelenlétét a ház helyiségeiben. Néhány fontos tudnivaló.
 
Jöhet a középdöntő
Jöhet a középdöntő Több száz versenyző közül válogatták be a Máté Taekwondo és Hapkido Közhasznú Sportegyesület vezetőedzőjét a Tv2 Ninja Warrior műsorába.
 
Motoros a baleset áldozata
Motoros a baleset áldozata Életét vesztette az a motoros, aki egy kamionnal ütközött a 47-es főút és a Rárósi út kereszteződésében.
 
Győzelem Csorvás ellen
Győzelem Csorvás ellen A vásárhelyi kézilabdás lányok továbbra is hibátlan mérleggel állnak a tabella Gyula mögött a második helyen, 14 ponttal.
 
Érmes sikerek Olaszországban
Érmes sikerek Olaszországban A Hód Fitness SE. sportolói is ott voltak Európa egyik legrangosabb megmérettetésén és mint évek óta, most is bizonyították hazai és nemzetközi hírnevüket. Eredményekkel és képekkel.
 
Tormay Cécile-ről az Emlékpontban
Tormay Cécile-ről az Emlékpontban Asszonyok a Horthy-korszakban című programsorozat előadásán a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége alapítójának életéről és tevékenységéről tartottak előadást. Képekkel.
 
Tárlatvezetés a 65. Vásárhelyi Őszi Tárlaton
Tárlatvezetés a 65. Vásárhelyi Őszi Tárlaton A szombat délelőtti tematikus tárlatvezetés a Tornyai-plakettes alkotóinak és kortársainak alkotói koncepciójára, látásmódjára fókuszál.