Kultúra, oktatásInterkulturális fesztivál a testvérvárosi kapcsolat jegyében

2018. március 23., péntek
 
Interkulturális fesztivál a testvérvárosi kapcsolat jegyében

Hatodik alkalommal rendezte meg a Németh László Gimnázium, Általános Iskola és az aradi Aurel Vlaicu Általános Iskola és Gimnázium az Interkulturális fesztivált március 23-án, idén ismét Hódmezővásárhelyen.

 

 

 

 

 

 

A rendezvényt színdarab és zenés produkciók színesítették, valamint az aradi diákok laborkísérleten és tabletes oktatáson is részt vehettek.

 

A fesztivált először a 2007 és 2013 között zajlott Magyarország–Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében rendezte meg a két iskola, amelyek a testvérvárosi kapcsolat nyomán léptek egymással partnerségre. A kulturális rendezvényt, melyet a két nemzet diákjainak kölcsönös megismerésére a tolerancia, az együttműködés és a nyitottság jegyében hívtak létre a szervezők, a projekt fenntartási időszakában is folytatja a két intézmény.

 

A fesztivál szervezői fotópályázatot is hirdették „Az én városom” címmel, és a beérkezett képekből kis kiállítást készítettek. Az aradi diákok angol nyelvű színdarabbal, valamint táncos produkciókkal készültek, a vásárhelyiek pedig szavalattal és énekkari fellépéssel járultak hozzá a rendezvényhez.

A délelőtt folyamán a két intézmény delegációja megkoszorúzta Tóth Sándor sírját, aki 1989-ben az aradiaknak való segély szállítása közben vesztette életét – segítő szándéka és önfeláldozása avatta testvérvárossá Aradot és a Hódmezővásárhelyt. A kulturális program után kosárlabda következett: aradi és hódmezővásárhelyi fiú-, majd lánycsapatok mérkőztek meg a Sportcsarnokban. Ezután az aradi diákok ízelítőt kaphattak a Németh László Gimnázium, Általános Iskolában zajló látványos laborfoglalkozásokból, a kisebbek pedig a tabletes ismeretelsajátítást próbálhatták ki.

 

A projekt keretében – mely mintegy negyven pedagógus és százhúsz diák bevonásával valósult meg – a fesztivál szervezése mellett korábban mind a magyar, mind a román pedagógusok szakmai továbbképzésére is sor került, valamint diáktáborokat szerveztek mindkét országban.

 
 
VH-NLG
 

Olvassa el ezt is!

Elkelne a segítség

Elkelne a segítség

A leendő állatvédelmi- és szabadidős központ felépítéséhez és megnyitásához...
Jobb volt a Nyíregyháza

Jobb volt a Nyíregyháza

Másfél negyeden keresztül tartotta magát a Nyíregyháza Blue Sharks csarnokában a Vásárhelyi...
 

És ezt már olvasta?

Ismét Platán Hét a Varga Tamás iskolában
Ismét Platán Hét a Varga Tamás iskolában A 2001 óta hagyománnyá vált egy olyan rendhagyó programsorozat az iskolában, ahol bemutatják tevékenységeik sokszínűségét.
 
Kint a hó - bent a játék záporozott hazai győzelemmel
Kint a hó - bent a játék záporozott hazai győzelemmel Az NB I/B Zöld csoportjának 12. fordulóján a bajnokság két legjobb formában lévő csapata csapott össze egymással.
 
Bölcsödében lopott a mindszenti nő
Bölcsödében lopott a mindszenti nő Az intézmény igazgatójának feltűnt az idegen, rendőrt hívott. Az asszony ellen lopás vétsége miatt indult eljárás.
 
Két ügyben született döntés
Két ügyben született döntés Két személyiségi jogi pert is elvesztett a hódmezővásárhelyi polgármester a Szegedi Törvényszéken pénteken. Milliós pénzbüntetésekre ítélték Márki-Zay Pétert.
 
Vásárhelyi a legeredményesebb cég
Vásárhelyi a legeredményesebb cég A gazdasági szakemberek számára nem volt meglepetés, hogy a nagykereskedelmi cég 5 százalékkal növelte árbevételét a megelőző évhez képest.
 
Újabb 5 évet kapott a Rádió7
Újabb 5 évet kapott a Rádió7 Várható volt, hogy a hódmezővásárhelyi központú, de kisteleki és makói frekvenciával is rendelkező adó új tulajdonosai számára kedvező döntés születik.
 
Új fejlesztések a Németh László Városi Könyvtárban
Új fejlesztések a Németh László Városi Könyvtárban Vásárhely kulturális élete egyik bástyájának számító intézménye most egy igényesen kialakított oktatóteremmel, zeneszobával és számítógépekkel gazdagodott. Képekkel.