SportIdén is lesz Mezeifutó Diákolimpia Vásárhelyen

2018. március 9., péntek
 
Idén is lesz Mezeifutó Diákolimpia Vásárhelyen

Március 13-án, kedden rendezi meg a Hód-mentor SE a 2017/2018-as tanév Városi Mezeifutó Diákolimpiáját. A verseny helyszíne ezúttal az Európa Park, a résztvevők korcsoporttól függő távon, 1000 méteres körön fognak versenyezni. Az eseményre eddig több, mint 670 diák nevezett, de a létszám még várhatóan növekedni fog.

 

 

 

 


 

2018-ban a Csongrád megyei és hódmezővásárhelyi tájékozódási futás a 60. évfordulóját ünnepeli.

Petrócki Ádám, elnök tájékoztatása szerint, ezt a vásárhelyi egyesület - a Hód-mentor sport és műpártoló egyesület - januárban megválasztott új vezetősége nemcsak hagyományaik ápolására és elődeik munkájának elismerésére tartja alkalmasnak, hanem a hódmezővásárhelyi futó és tájékozódási futó élet fellendítésére, a Hód-mentor SE fejlesztésére is.

Az évfordulóval egy hároméves programot indítanakunk el, melynek sikeres lebonyolításával reményeik szerint sokat tesznek a város és a megye tájfutó, illetve szabadidősportjáért.

A 2017 őszén megkezdett iskolai népszerűsítő programban eddig 3 iskola 600 diákja ismerkedhetett meg a tájfutással, ennek köszönhetően a Hód-mentor SE taglétszáma 10 fővel növekedett.

Idén további iskolákat szeretnének felkeresni, illetve hosszútávon évente legalább 2-2 iskolába szeretnének eljutni.

 

A vásárhely sportegyesület elkötelezett a diáksport mellett, ezért rendezik meg évről évre a Városi Mezeifutó Diákolimpiát, amely minden évben a város legnagyobb diáksport eseménye. Idén, március 13-án

 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

A kiskutya szerencsére igazolni tudta magát

A kiskutya szerencsére igazolni tudta magát

Az autók közt szaladgáló kutyára lett figyelmes Hódmezővásárhely belterületén...
Mennyi kerül vissza a bukszába?

Mennyi kerül vissza a bukszába?

A gázfogyasztók már sok pénzt buktak a hatósági áron, ami jó ideje a szabadpiaci ár felett...
 

És ezt már olvasta?

Idén is lesz Erzsébet utalvány
Idén is lesz Erzsébet utalvány December 12-től megkezdték a hódmezővásárhelyi idős polgárok Erzsébet-utalványainak a kiküldését. Több mint hatezren várhatják a postást.
 
A hagyomány folytatódik
A hagyomány folytatódik a Balogh Imsi Sportaréna előcsarnokában a szokásos precíz szervezés mellett vehették át az előre összeállított dobozokat a vásárhelyi közfoglalkoztatottak.
 
Klebelsberg Kuno feleségéről az Emlékpontban
Klebelsberg Kuno feleségéről az Emlékpontban A huszadik század nagyformátumú kultuszminisztere, gróf Klebelsberg Kuno felesége, Botka Sarolta életútját és tevékenységét mutatták be. Képekkel.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2018.49.hét
Családi események Hódmezővásárhelyen 2018.49.hét "Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog..."
 
Elhunyt Szeli Ferenc
Elhunyt Szeli Ferenc

65 éves korában elhunyt Szeli Ferenc, aki az MSZP korábbi önkormányzati képviselője, a Kertváros korábbi egyéni képviselője, a helyi szervezet elnökségi tagja volt.

 
A végére elfogyott az erő és a koncentráció
A végére elfogyott az erő és a koncentráció Borítékolható volt, hogy nagyon nehéz meccs vár a vásárhelyi csapatra a Békéscsaba U21 gárdája ellen az NBII őszi zárófordulójában.
 
Tartósan a tabella élén a Kosársuli
Tartósan a tabella élén a Kosársuli Az NB I/B Zöld csoportjában a 11. fordulóján a jó formában lévő együttes a győzelemért lépett pályára a Mercedes Kosárlabda Akadémia csodás pályáján.