KözéletHonvédelem Napja kitüntetésekkel

2018. május 15., kedd
 
Honvédelem Napja kitüntetésekkel

A Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központban rendezték meg a Honvédelem Napja alkalmából a Honvédelmi Minisztérium központi ünnepségét május 15-én. A rendezvényen dr. Simicskó István honvédelmi miniszter és dr. Benkő Tibor vezérezredes, Honvéd Vezérkar főnök is részt vett.

 

 

 

 

 

A magyar szabadságharcban a honvédsereg egyik legnagyobb győzelmét 1849. május 21-én aratta, amikor többhetes ostrom után visszafoglalta Buda várát. 1992 óta minden évben az évfordulón a honvédelem napját ünneplik. A honvédelmi tárca május 15-én, kedden tartotta központi ünnepségét Budapesten, a Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központban.

 

Az eseményen dr. Simicskó István mondott ünnepi beszédet. A tárcavezető köszönetét fejezte ki a katonák felé. „Amikor kapunk, akkor adnunk is kell. Önöktől szolgálatot kapott a nemzet, biztonságot adnak civil polgártársainknak, ezért úgy van rendjén, ha mindenki, aki tud, megköszöni az önök szolgálatát” – fogalmazott a miniszter. A tárcavezető hangsúlyozta: minisztersége évei alatt a Magyar Honvédség óriási építkezésbe és fejlesztésbe kezdett. „Az elmúlt három évben tettünk azért, hogy a Magyar Honvédség ismét erős legyen, ismét büszke legyen rá a nemzet, és meg tudja védeni Magyarországot” – mondta dr. Simicskó István, aki leköszönő miniszterként megköszönte a Magyar Honvédség és a Honvédelmi Minisztérium valamennyi katonájának és munkatársának áldozatos munkáját.

 

Az eseményen több mint nyolcvanan – köztük a Hódmezővásárhelyi Helyőrség állományából - részesültek elismerésben és vehettek át díjat, a Magyar Honvédség húsz katonájának pedig dr. Simicskó István honvédelmi miniszter és dr. Benkő Tibor vezérezredes, Honvéd Vezérkar főnök „Az év katonája” kitüntető címet adományozta.

 
 
VH-HM
 

Olvassa el ezt is!

Mértek egy teljes napon keresztül

Mértek egy teljes napon keresztül

A lakosság javaslatainak figyelembe vételével összesen 42 helyszínen volt sebességmérés Csongrád...
A vásárhelyi egyezmény folytatása

A vásárhelyi egyezmény folytatása

A megyei jogú városok képviselőivel a nemzetközi klímavédelmi együttműködésben való...

 

Szóljon hozzá Ön is!

És ezt már olvasta?

Az eredeti vásárhelyi Országzászló emléke
Az eredeti vásárhelyi Országzászló emléke 1934-ben, Pünkösdkor avatták fel a magyar egység eszméit hirdető országzászló emlékművet Hódmezővásárhelyen, a Kossuth téren.
 
Vereséggel búcsúzott a HLKC
Vereséggel búcsúzott a HLKC Az utolsó fordulóra került sor szombaton az NBI/B női felnőtt kézilabda bajnokságban, a HLKC a mezőny egyik meghatározó csapatát a Gödöt fogadta.
 
A szúnyogcsípésről még több
A szúnyogcsípésről még több

Nyárra menetrendszerűen megjelennek a vérszívó szúnyogok. A testesebb embereket és a várandós kismamákat kedvelik, ám a házikedvencekre halálos is lehet.

 
Üzenetet hordozó ünnep
Üzenetet hordozó ünnep Pünkösd üzenetet hordoz, az ember és a természet szeretetét, csupa olyat, amiben megkapaszkodhatunk, és amik által továbbléphetünk.
 
A bajnokság 13. helyén zárt a Kosársuli
A bajnokság 13. helyén zárt a Kosársuli Szinte végig vezetve szerezte meg a győzelmet a Győr otthonában a Vásárhelyi Kosársuli. A siker ezúttal egyben a 13. hely megszerzését is jelentette.
 
90 éves Lendvai Imre
90 éves Lendvai Imre Hívatásos katona volt és miután leszerelt, Hódmezővásárhelyen 20 éven át a Porcelángyárban dolgozott, korongozóként és öntőként.
 
Ballagtak a jövő mezőgazdászai
Ballagtak a jövő mezőgazdászai A Mezőgazdasági Kar ballagási ünnepségére szülők, hozzátartozók, férje, felesége, gyereke kísérte el a diplomázásra készülő egyetemi hallgatót.