KözéletHernádi Gyulát szándékától semmi sem tántoríthatja el

2018. január 28., vasárnap
 
Hernádi Gyulát szándékától semmi sem tántoríthatja el

Pénteken délután taggyűlést tartott a vásárhelyi MSZP, amelynek eredményeként határozat született a polgármester-jelölt tagságának megszüntetéséről.

 

 

 

(Képünkön választási szórólapjának részlete)

 

 

 

 

A határozatban foglaltakról sajtóközleményt küldött az MSZP vásárhelyi szervezete:

 

Az MSZP Hódmezővásárhely és Környéke Helyi Szervezete 2018. január 26-án tartott taggyűlésén - az MSZP ALAPSZABÁLYÁNAK 7. § 3/d. pontja alapján - határozatot hozott :

Dr. Hernádi Gyula párttagsági jogviszonyának megszüntetéséről.

Jelen esetben továbbra is arra biztatjuk a szavazópolgárokat, hogy Dr. Márki - Zay Pétert támogassák, mert Ő a legesélyesebb jelölt a FIDESZ leváltására!

 

                                           ----------------------------------------------------------

Dr. Hernádi Gyulát a taggyűlést követően a Vásárhelyi Hírek arról kérdezte, a párttagsága jogviszonyának megszűntetésének mi volt az előzménye?

Mint mondta, "egy csonka taggyűlésen (64 főből 20-an voltak jelen) összesen 14 tag úgy döntött, hogy " Felmondás " elnevezésű fegyelmiben részesít. Ez egyébként a tagságom megszűnését jelenti. A vita során a fő kérdése az volt, hogy a polgármester választáson a helyi MSZP összefog-e Jobbikkal? Én ezt elleneztem" - mondta Hernádi Gyula.

 

„A taggyűlésen számos érv hangzott el, sajnos a helyi elnök több ponton lábbal tiporta az MSZP alapszabályát, például a demokratikus döntés-előkészítést. A sok alapvető hiba közül csak egyet említek: a polgármester-jelöltről szóló ügydöntő taggyűlés előtt már 2 (!) nappal sajtóközleményben bejelentette, hogy az MSZP helyi szervezetének mi az állásfoglalása.”- tette hozzá Hernádi Gyula.

 

A Vásárhelyi Híreknek megerősítette: „Természetesen ezután sem mondok le az általam fontosnak tartott értékek képviseletéről, mint a szolidaritás, az esélyegyenlőség és az igazságosság, ezért Vásárhely polgárainak érdekében tovább dolgozok a polgármester választási kampányban, jelölésemet fenntartom.”

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

 A Kosársulinak ezúttal sem termett túl sok babér idegenben

A Kosársulinak ezúttal sem termett túl...

Már az első negyedben eldőlt a Kosársuli legutóbbi, miskolci bajnokija. A miskolci csapat végig uralta a mérkőzést,
Mindent egy helyen intézhetünk

Mindent egy helyen intézhetünk

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter adja...
 

Szóljon hozzá Ön is!

És ezt már olvasta?

Az eredeti vásárhelyi Országzászló emléke
Az eredeti vásárhelyi Országzászló emléke 1934-ben, Pünkösdkor avatták fel a magyar egység eszméit hirdető országzászló emlékművet Hódmezővásárhelyen, a Kossuth téren.
 
Vereséggel búcsúzott a HLKC
Vereséggel búcsúzott a HLKC Az utolsó fordulóra került sor szombaton az NBI/B női felnőtt kézilabda bajnokságban, a HLKC a mezőny egyik meghatározó csapatát a Gödöt fogadta.
 
A szúnyogcsípésről még több
A szúnyogcsípésről még több

Nyárra menetrendszerűen megjelennek a vérszívó szúnyogok. A testesebb embereket és a várandós kismamákat kedvelik, ám a házikedvencekre halálos is lehet.

 
Üzenetet hordozó ünnep
Üzenetet hordozó ünnep Pünkösd üzenetet hordoz, az ember és a természet szeretetét, csupa olyat, amiben megkapaszkodhatunk, és amik által továbbléphetünk.
 
A bajnokság 13. helyén zárt a Kosársuli
A bajnokság 13. helyén zárt a Kosársuli Szinte végig vezetve szerezte meg a győzelmet a Győr otthonában a Vásárhelyi Kosársuli. A siker ezúttal egyben a 13. hely megszerzését is jelentette.
 
90 éves Lendvai Imre
90 éves Lendvai Imre Hívatásos katona volt és miután leszerelt, Hódmezővásárhelyen 20 éven át a Porcelángyárban dolgozott, korongozóként és öntőként.
 
Ballagtak a jövő mezőgazdászai
Ballagtak a jövő mezőgazdászai A Mezőgazdasági Kar ballagási ünnepségére szülők, hozzátartozók, férje, felesége, gyereke kísérte el a diplomázásra készülő egyetemi hallgatót.