KözéletHat éve hunyt el a vásárhelyi uszoda névadója

2019. augusztus 20., kedd
 
Hat éve hunyt el a vásárhelyi uszoda névadója

Éppen hat éve, nyolcvanöt éves korában elhunyt Gyarmati Dezső, a Nemzet Sportolója. Játékosként háromszor, edzőként egyszer nyert olimpiai aranyérmet a vízilabda-válogatottal, a sportág történetének egyik legnagyobb klasszisa volt.

 

 

 

 

 


"Közvetlenül a világbajnokság előtt még ott láthattuk a margitszigeti vízilabda-tornán. Bosszankodott, hogy nem olyan a csapat, mégis azt hangsúlyozta, hogy olyan lesz" - írta egy éve a Magyar Úszó Szövetség Facebook-oldala Gyarmati Dezsőre emlékezve. "A szelleme mindig friss, a játékszeretete mindig a régi, a test és a lélek összhangja volt pusztán aszinkronban az utóbbi időben. Nem vitte a lába, de még vitte a szíve."

 

Gyarmati Dezső háromszoros olimpiai bajnok, a Nemzet Sportolója nemcsak a vízilabda, de a magyar sportélet örökös bajnoka is. Korának legendás alakja, több generáció példaképe, aki játékosként és szövetségi kapitányként is a világ élére vezette hazánkat, majd egész életében a magyar vízilabda és a magyar sportélet jövőjéért dolgozott.

2009-ben a hódmezővásárhelyi sportuszoda Gyarmati Dezső nevét vehette fel. A hazai és a nemzetközi vízilabda sport egyik legnagyobb alakjának távozásával pótolhatatlan veszteség érte a magyar nemzetet.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Sikeres volt a Boxing Gym Vásárhely szegedi kiruccanása

Sikeres volt a Boxing Gym Vásárhely...

Augusztus 16-17-én izgalmas és látványos ökölvívómeccseket láthattak a sportbarátok...
Változásokkal készülnek az új szezonra

Változásokkal készülnek az új szezonra

Megkezdte a felkészülést az NB I/B Zöld csoportjának 2019/20-as idényére a Vásárhelyi...
 

És ezt már olvasta?

Továbbra is arzénes a vásárhelyi ivóvíz
Továbbra is arzénes a vásárhelyi ivóvíz

A Nemzeti Népegészségügyi Központ rendszeresen méri a Vásárhely és közigazgatási területéhez tartozó települések ivóvizének arzéntartalmát.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2019.42.hét
Családi események Hódmezővásárhelyen 2019.42.hét "Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog..."
 
Iskolások a Tornyai-múzeumban
Iskolások a Tornyai-múzeumban A közgyűjtemény szakembereitől megtudhatták, mi is történik addig, amíg egy kiállítás összeáll, s mi minden van a kiállított tárgyak mögött.

 

 
Díjazott finom menű félezer forintból
Díjazott finom menű félezer forintból Az októberi fordulóba 39 csapat jutott be, köztük a hódmezővásárhelyi szakácsok csapata. A novemberi fordulóra készülnek. A döntőbe is bejuthatnak.
 
Ünnepi programok Hódmezővásárhelyen
Ünnepi programok Hódmezővásárhelyen Az 1956-os forradalom és szabadságharc 63. évfordulóján, Hódmezővásárhelyen az ünnepi megemlékezés a Kossuth téren zászlófelvonással kezdődik.
 
Rendhagyó helyről érkezett pénz a felújításra
Rendhagyó helyről érkezett pénz a felújításra Míg a Kálvin tér egyik oldalán lévő épületbe 240 millió pályázati, és 800 milliós önkormányzati pénzt pumpáltak, a tér másik oldalán rogyadozott a templom.
 
90 éves Gyovai Ferenc
90 éves Gyovai Ferenc A sok évtizedes munkájának elismeréseként 2015-ben gyémántoklevélben részesítették.