GazdaságHárom utca burkolata újult meg

2018. szeptember 25., kedd
 
Három utca burkolata újult meg

Közel egy kilométer hosszúságban újult meg Vásárhely három utcája burkolat megerősítéssel és új aszfaltozással.

 

 

 

 

 

 

Pályázati forrásból újult meg az Arany János utca, a Garay utca és Fáncsy utca egy szakasza. Az ünnepélyes átadót szeptember 25-én a Garay utcánál tartották. A beruházás fontosságát Márki-Zay Péter polgármester méltatta, a műszaki adatokról a városfejlesztési iroda vezetője, Mucsi László beszélt.

 

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata 2017-ben pályázatot nyújtott be „Az önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatása” című pályázati kiírásra a fenti három utca felújítására vonatkozóan, mely pályázat támogatásban részesült. A pályázat összköltsége 31 644 510 forint volt, melyből a megítélt állami támogatás 20 568 931 forint.

 

A Garay utca 500 méteres hosszán a felújításánál a bontási és az aszfaltmarási munkálatokat követően, az út helyreállítási munkálatok során homokos kavics védőréteget építettek be, kevert cementes stabilizáció készült, majd 4 centiméter vastagságú aszfalt kopóréteget terítettek el 3 méteres szélességben. A kivitelezési munkálatokat a DÉLÚT Kft. végezte el, a bekerülési költsége 12 millió 200 ezer forint volt.

A Fáncsy utca (Síp u.-Józsa u. közötti szakaszán) a felújítása során 204 méter hosszan 4 méter széles 4 centiméter vastag kopó aszfalt került.

Az Arany János utca felújításakor 170 méteres hosszúságban 5 méter szélességben 4 centiméter vastag kopó aszfalt került.

A mai átadással a munkálatok befejeződtek, jóval a 2018. október 31-i határidő előtt.

 

 


 

 

 

 

 


 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Tűzifa vásárlás figyelmesen

Tűzifa vásárlás figyelmesen

Hamarosan kezdődik a fűtési szezon. Érdemes figyelni arra, hogy a tűzifa vásárlásakor milyen trükköket kell...
Halálos családi vita Vásárhelyen

Halálos családi vita Vásárhelyen

A csúcsi városrészben egy családi vita során ököllel többször arcon ütötte apját egy...
 

És ezt már olvasta?

Ismét lehet pályázni a háztartási gépek cseréjére
Ismét lehet pályázni a háztartási gépek cseréjére Újraindul az Otthon melege program novembertől, amellyel a háztartási nagygépek cseréjére nyílik lehetőség, Itt a beadás dátuma!
 
Dönts helyesen! – Szelektálj!” – Újratöltve!
Dönts helyesen! – Szelektálj!” – Újratöltve! A projekt a fiatalok környezeti nevelése és szemléletformálása érdekében a régió fiataljai számára szervez, korosztályuknak és érdeklődésüknek megfelelő programokat.
 
A zene hullámain Európa körül
A zene hullámain Európa körül A kétéves Erasmus projekt nagyszerű lehetőség, hogy a Liszt Ferenc diákjai nagyobb betekintést nyerjenek más országok diákjainak életébe, életfelfogásába. 
 
Magyarország 10 éve a helyi eseményeken keresztül
Magyarország 10 éve a helyi eseményeken keresztül A Nemzeti Emlékezet Hete programsorozatában az Emlékpontban Magyarország 1948–1958 közötti időszakáról tudományos konferenciát rendeztek
 
A Nagy Háború mindszenti áldozataira emlékeztek
A Nagy Háború mindszenti áldozataira emlékeztek Az I. Világháborúról adott ki kötetet a Csongrád Megyei Önkormányzat, amelyet a szerző mutatott be a mindszenti Keller Lajos Városi Könyvtárban. Képekkel.
 
Újabb sikeres rekonstrukció
Újabb sikeres rekonstrukció Befejeződött a csapadékvíz-elvezető rendszer felújítása Csúcs, Béketelep, Tabán és Kincses-telep városrészben. Összesen 13 kilométer csatorna készült
 
Egy helyszín két megemlékezés
Egy helyszín két megemlékezés

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 62. évfordulóján, Hódmezővásárhelyen az ünnepi megemlékezés 23-án 9 óra 30 perckor a Kossuth téren zászlófelvonással kezdődik.