Kék hírekGazdátlan pénztárca egy vásárhelyi parkolóban

2019. január 31., csütörtök
 
Gazdátlan pénztárca egy vásárhelyi parkolóban

Jogtalan elsajátítás vétsége miatt indult büntetőeljárás három hódmezővásárhelyi férfi ellen, akik a városban találtak egy pénztárcát, melyből eltulajdonították a benne lévő készpénzt. A rendőrök a bejelentést követő néhány órán belül elfogták őket.

 

 

Képünk illusztráció

 


A gyanúsítottak január 27-én 19 óra 50 perckor egy parkolóban figyeltek fel a földön heverő erszényre. Egyikük felvette azt, majd beszálltak az ott parkoló gépkocsijukba és elhajtottak a helyszínről. Útközben szétosztották egymás között a tárcában lévő, csaknem 100 ezer forint értékű hazai és külföldi bankjegyet, majd az üres pénztárcát bedobták egy postaládába.

 

A rendőrök rövid időn belül beazonosították a feltételezett elkövetőket, akiket előállítottak a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságra.

Ellenük jogtalan elsajátítás vétsége miatt indult büntetőeljárás. Gyanúsítotti kihallgatásukon mindhárman beismerő vallomást tettek.

A nyomozók az eltulajdonított pénzt lefoglalták és visszaadták a sértettnek.

 
 
VH-CSMRFK
 

Olvassa el ezt is!

Megszűnt a VTV frekvenciája - Maradtak nyitott kérdések

Megszűnt a VTV frekvenciája - Maradtak...

A megszüntető határozatot a Szerdahelyi József Kht., mint  médiaszolgáltató -...
Gazdanap helyi ízekkel

Gazdanap helyi ízekkel

Február 2-án a Gregus Máté Szakképző iskola tornatermében népi mesterségek és helyi...
 

És ezt már olvasta?

A Jézus-ábrázolások története
A Jézus-ábrázolások története

Jézus, illetve Mária és József biztosan nem világos bőrű és szőke hajú európaiak voltak.

 
Ennivaló receptjeink! - A szeszélyes április süteménye
Ennivaló receptjeink! - A szeszélyes április süteménye

Az időjárás szeszélyességét a hónap első két hetében is bizonyító áprilishoz egy finom sütemény receptjével csatlakozunk.

 
A romlást hozó ékszer
A romlást hozó ékszer A nő élete két év alatt tönkrement, csalánkiütései, hallucinációi és folyamatos rosszulléte elvitte a pénzét. Magyarországon is hozzá lehet jutni.
 
Jubileumi Országos Francia Nyelvű Versmondó verseny
Jubileumi Országos Francia Nyelvű Versmondó verseny A Magyar – Francia Baráti Társaság megalakulása óta szervezi a versenyt Dr. Radicsné dr. Ruzsa Ilona fáradhatatlan közreműködésével. Eredményekkel.
 
Idén is voltak díjazott vásárhelyi néptánccsoportok
Idén is voltak díjazott vásárhelyi néptánccsoportok

Az Országos Gyermek és Ifjúsági Néptáncfesztivál Szegeden már hagyománnyá vált. Idén 29. alkalommal, április 12-14. között rendezték meg.

 
90 éves Szabó József Lajos
90 éves Szabó József Lajos A Hódmezővásárhelyi Mérleggyárban dolgozott, mint belső revizor. Innen ment 1989-ben nyugdíjba.
 
Pompás meccs, hatalmas győzelem
Pompás meccs, hatalmas győzelem Nemcsak a forduló, de talán az egész tavasz rangadójára készültek szombat délután a Balogh Imsiben, hiszen a bajnoki tabellát vezető Gyula csapata látogatott Vásárhelyre.